Szia!

Ez egy gombamód növekvő kislány naplója, amelyben kalandjairól és egy vidám-különös világra való rácsodálkozásáról mesél neked.

Hozzám szóltak

  • olahtamas-: Jó volt olvasni felőletek! Izgalmas lehet ez a KOLBÁSZ, hogy tanulni lehet belőle :) (2020.05.01. 20:23) Hómofisz
  • fűzfavirág: Nagyon várom a nyári beszámolót, és küldtem mailt! (2019.09.13. 23:13) A mesélő nyuszi
  • fűzfavirág: Boldog karácsonyt, küldtem mailt :) (2018.12.21. 20:13) Az igazi Mikulás
  • fűzfavirág: Gyönyörűek a koszorúk! Boldog karácsonyt az egész családnak :) (2018.12.18. 19:53) Az igazi Mikulás
  • olahtamas-: Tényleg gombamód növekedés esetének fennforgása van :) Ez a felvételizés már teljesen ... (2018.12.17. 10:44) Az igazi Mikulás
  • olahtamas-: Csak jó lehet, egy olyan nyaralás, amiben van grillkolbász is :) (2018.08.31. 11:12) Az évszázad nyaralása
  • Tündérke21: Nagyon tetszett a beszámoló, nem csodálom, hogy ez volt az évszázad nyaralása! ♥♥♥ (2018.08.30. 20:51) Az évszázad nyaralása
  • olahtamas-: BUÉK ! Jó hosszú volt a csendkirály :) (2018.07.09. 07:05) Tíz, tíz, tiszta víz
  • Utolsó 20

Az időgépem

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

A világ a falon túl

Tiszta a levegő?

Budapest légszennyezettsége

Van itt még valaki?

Már nagyon várom

Ebből mazsolázhatsz

Az életem filmje

Két cica meg a tyopsz

2015.02.27. 17:53 - Jankapanka

Címkék: cica tükör óvoda beszédfejlődés jelmezek

 dscn0124.JPG

Ha ovis karácsonyok tekintetében rosszul állok is, azt legalább elmondhatom, hogy az összes farsangon ott voltam. Lehet, hogy így tél végén már a vírusok meg a baktériumok is fáradtabbak… Emlékeztek, már az óvoda előtti februárban szarvasbogár voltam, aztán kiscsoportban királylány, középsőben Csipkerózsika – anyukám fondorlatos módon még egyszer elsütötte ugyanazt a ruhát –, és tavaly, amikor először jártam a nagycsoportot, Romy hercegnő. (Sajnos, ez a ruha túl speciális, így idén nem jöhetett szóba újratöltve.) Szóval legalább a farsangi mulatozásból kivettem a részemet. (Már amennyiben mulatozásnak tekinthető négyzetméterenként két és fél szülő bezsúfolása egy rosszul világított terembe, térdük között vadul visítva átrohangáló, nehezen felismerhető mesefigurának öltözött óvodásokkal és csatolt részeikkel. Engem adott szinten szórakoztat.)

 

Anyukám azok közé tartozik – nevezzük strébernek vagy egyszerűen lelkiismeretesnek, világnézet dolga –, akiknek borsódzik a hátuk az utolsó pillanatra halasztott feladatoktól. Akiknek már péntek délután készen van a hétvégi leckéjük (és novemberben a szakdolgozatuk). (Még nem tudni, hogy örököltem-e, mindenesetre anyukám igyekszik szelíd rábeszéléssel élesztgetni bennem az esetleg nyugvó szorgalomgéneket.) Így aztán nem is lehet csodálkozni, ha már ősszel kérdezgetni kezdte, mi is akarok lenni az idei farsangon.

 dscn0122.JPG

Mostanában újra próbál időt szorítani magának, hogy varrni is tudjon egy kicsit; de ez az idő általában negyedórákban mérhető. Tesóm evett, tisztába téve, új mesekönyvet lapozgat a szőnyegen, én kaptam teát és gyümölcsöt, meg egy doboz festéket, Anyu tehát megállapítja, hogy eljött az idő – először is kihozza az asztalt a hálószobából, ráteszi a varrógépet, újrafűzi a cérnát, amit a húgom előző este kirángatott, előszedi a félbehagyott munkadarabot, és szerencsés esetben öt vagy tíz percet valóban dolgozhat is. (Eközben persze természetszerűleg kifogy az alsó szál, vagy a fölső akad ki a nyamvadt kis száltovábbító kampóból, amihez nem lehet hozzáférni.) Már épp érezni kezdi az ismerős izgalmat, ahogy a magunk teremtette darab lassan bontakozni kezd a hozzávalókból – ekkor a húgom elhajítja a mesekönyvet, hogy a kanapé tetején táncolva lehalássza az ablakpárkányról a fényképezőgépet, én meg annyira meglepődöm a teljesítményén, hogy az ölembe és a szőnyegre borítom az ecsettálat. Ha a Luca székét varrni szokták volna, körülbelül ilyen tempóban készülne.

 

Szóval higgyétek el, nem volt túlzás már ősszel ráfordulni a témára.

 

Meglehetősen nehezen tudtam jelmeztémát választani, mert mindenképpen össze szerettem volna öltözni a tesómmal. Mióta megvan, minden gondolatom körülötte forog, az összes rajzomon és történetemben szerepel. Végre eszembe jutott valami jó: menyasszony leszek, ő meg koszorúslány! Anyu nem ígérte biztosra, hogy negyedórás etapokban még Szuszunak is ruhát varr februárig.

 

Az enyémre azért rendesen rákészült. Egy maradékanyag-kiárusításon háromféle fehér szatént vett: fényeset, mattot, törtfehéret, és heteken át ábrándozott, micsoda álomszépet és szupermenőt fog kihozni ezek kombinációjából. Végre egy nap a tesóm alvásidejében leültünk a guggli képkeresője elé, esküvői oldalakat nézegetni.

 

Első pillantásra leszögeztem, hogy abroncsos nem kell. Se tüll alsószoknyás, se semmiféle habos bigyó. A szaténfodor meg a csipkebetét pedig pfuj, undorító. Anyukám ezután szűk fazonú és egyszerű vonalvezetésű ruhákat kezdett mutogatni, én pedig sorban mindegyiket lekritizáltam. Anyu hovatovább kezdte úgy érezni magát, mint egy rendezvényszervező a Hisztis Barbie esküvőjén. Végül megérdeklődte, ha nekem minden menyasszonyi ruha ronda, tulajdonképpen miért is akarok menyasszony lenni?

 

Hát hogy összeöltözzek a Szuszuval… Anyukám beírta a keresőbe, hogy „farsangi jelmezek”, erre – egy regiment ledér kinézetű néni társaságában – kijött a saját tavalyi képem a tesómmal, ahol jelmez nélkül, itthoni ruhában játszunk a szőnyegen. Kössz, előbbre vagyunk…

 

Kb. egymillió oldalt végignéztünk, Anyu sorolta az ötleteket, én fikázkodtam, végül, amikor már a húgom éppen nyüszögni kezdett a szobájában, anyukám elkeseredetten azt mondta:

– Macska?

– Jó – vágtam rá, ő meg úgy meglepődött, hogy kis híján a tesóm cumijába ivott bele a saját teája helyett.

 

És milyen színű macska szeretnék lenni? Természetesen fekete, Szuszu pedig lehetne fehér cica. (A fehér kiscicák aranyosak, csak gyorsan koszolódnak.) Már ötleteltem is tovább, lehetnék akkor már Lukrécia, Szuszu pedig Szerénke! Ebben meg is állapotunk, anyukám örült, hogy ennyivel megúszta, remélve, hogy a macskafelszerelés nagy része az itthoni készletből is előkeríthető.

 

Nem volt azért ilyen sima az ügy, továbbra sem hemzsegnek itthon a fekete kislányruhák (tudjátok, amióta lekattantam a birth metálról); szerencsére anyukám viszonylag egyszerűen tudott venni egy fekete pamutharisnyát a méretemben, és különböző forrásokból rendelkezésre állt körülbelül hat szóba jöhető ünneplő szoknya. Az egyiknek kicsit meg kellett emelni a derekát, hogy kellően macskás legyen. (Mert azt már tudtuk a ledér kinézetű néniktől, hogy a macskák miniben járnak. Ahogy a nővérkék és a kalózok is.) A fekete pamutpulcsival kicsit meggyűlt a bajunk, Anyu végül a saját régi, nem hordott pamutgarbójából szabott nekem pulóvert, mégis csak egyszerűbb volt, mint menyasszonyi ruhát varrni háromféle szaténból, csipkebetéttel.

 

Farok gyanánt felkínált egy kinőtt ünneplő nadrághoz tartozó fekete szaténövet, amint mintha eleve macskafaroknak terveztek volna, leszámítva a végén csinosan elhelyezett strasszokat. Kereken elzárkóztam, bár anyukám bizonygatta, hogy a strassz még belefér a macskaságba, nézzem csak meg a néniket. Végül megegyeztünk, hogy a strasszos részt leférceli, úgyis túl hosszú volt a farok.

 dscn0109.JPG

A fehér cica egyszerűbb lesz, gondolta naivan anyukám, elvégre a babák ruhatárában hemzsegnek a fehér cuccok. Fehér kiskabát, harisnya, cipő még akadt is, ruha gyanánt a legeslegelső néptáncos alsóruhámat szándékozott elővenni anyu, talán még emlékeztek rá. Tudjátok, egy másfél-két évesnek még nem nagyon van dereka, ezért az alsószoknya kötényruhának készült, hogy a vállam megtartsa. Döbbenet, hogy a tesóm lassacskán belenő.

 

Sajnos, az utóbbira – a belenövésre – anyukám olyannyira nem számított a közeljövőben, hogy a néptáncos ruhámat jó alaposan elrakta, és hiába kutatta végig az összes lehetséges helyet a szekrényekben és a padláson, a ruhát mintha a föld nyelte volna el. (Azóta megkerült, a farsang másnapján, amikor éppen teljesen mást keresett.)

 

Így aztán a tesóm fölszerelését sem úszta meg varrás nélkül, egy fehér polármellényt szabott át ruhácskának. Ezzel az erővel akár maradhattunk volna az eredeti esküvős ötletnél is, elvégre mindenkin akadt valami régi, valami új…

 

Csak megfelelő farkat nem talált neki hosszas keresgélés után sem. De az is lehet, hogy az én remek szaténfarkam túl magasra tette a mércét. Végül begurult, és kijelentette, hogy a tesóm lesz a Man-szigeti farkatlan macska. Jól tette, a továbbiakban a farokkérdés a legkevesebb gondot sem okozott senkinek.

 

Addigra már annyit viccelődtünk vele, hogy mi vagyunk Lukrécia és Szerénke, Anyu pedig Frakk, hogy a farsangot megelőző szerdán gondolkodni kezdett rajta, nem lehetne-e ezt is viszonylag egyszerűen megvalósítani. Vizslabarnába egész könnyen fel tud öltözni (na jó, drappba, de a művelődési házban úgyis hiányos a világítás); már csak egy fület kellene eszkábálni. A farokról eleve lemondott, ha már a húgomé sem hiányzott senkinek. Csütörtök-péntek, két nap alatt csak összehoz egy fület… Persze csak akkor, ha már mind a két cicaruha felpróbálva, kiigazítva, összekészítve várja az eseményt.

 

Na, hát mondanom sem kell, végül ez lett a Luca Füle. Anyukám igen sok részletben varrt egy rugalmas fejpántot, közben a lakásban minduntalan különféle természeti katasztrófák történtek, úgyhogy a két lógó fület péntek este, gyanúsan takarodó-közelben, rohammunkában sikerült elkészítenie és rávarrnia, miközben magától értetődően kifogyott az alsó szál, a felső pedig kiugrott az undok kis kampóból.

 dscn0149.JPG

De végül ott álltunk szombat reggel, az egész csajkülönítmény, idejében felkelve, mosakodva és reggelizve, takaros kis jelmezkupacunk mellett. Szuszu nagyon izgatott volt, hogy ő is macska lesz, legalább negyvenszer elismételte, hogy „Dzsidzsi cica, Szuszu cica”, és amikor Anyu felszólított bennünket, hogy miákoljunk, lelkesen kiabálta, hogy „miá! miá!” Ismét jó hasznát vettük a szemceruzának, amit anyukám tavaly direkt az én macskaorromhoz szerzett be. Amint Anyu előkerült a fürdőszobából kutyának maszkírozva, a húgom értő arccal szemügyre vette, majd mosolyogva az orrára mutatott, és kijelentette: „szép!”

 

A tesóm gondolkodásában úgyis túlképviselt az esztétikai vonal, állandóan a tükör előtt billeg mindenféle elcsent sapkákban meg összeharácsolt kabátkákban. A báránykás rugdalózójára múltkor nem akarta engedni, hogy pulóvert húzzanak, mert akkor nem látszanak a báránykák! Az esti öltöztetés közben elgyönyörödve bámulja magát a hálószobai tükörben, és ilyeneket mond, mint „baba! szép! szuperjó!” (Mivel az utóbbi kifejezés nem szerepel a családi szóhasználatban, egy ideig ufószintű rejtély volt, honnan veszi. A napokban fény derült rá, hogy ez tulajdonképpen az egyik dalocskában hallott „csupa játék” elferdítése: „szupa já”, ezt értelmezte félre a família.) Egyébként is hiába mondogatnak neki bármilyen dicséretet, hogy okos meg jó meg aranyos, önérzetesen magára bök, és hozzáteszi: „szép!” Úgy látszik, a méltató jelzőkből egyedül ez fogta meg.

 dscn0135.JPG

Anyukám már előző nap elmesélte Szuszunak, hogy neki is lesz copfja, és most a húgom ki-be szaladgált a hálószobai tükörhöz; egyik pillanatban odabent mórikálta magát, a világtörténelem legkisebb popsiját billegetve, majd ismét kint termett a nappaliban, és a feje búbjára mutogatva reklamált: „tyopsz!” Márpedig neki megígérték a tyopszot, akkor tyopszot kell csinálni. Anyu megnyugtatta, hogy majd a művelődési házban csinálunk tyopszot, addig úgyis szétszedné a sapka. Mindenesetre lelkesen miákolva vonultunk végig az utcán, és némi unszolásra időnként Anyu is közbevakkantott, ha biztosnak látszott, hogy nem jár a közelben senki ismerős.

 

Az ovis farsangot ugyanis jobb híján a művelődési házban tartják néhány éve. Innen üzenem a bácsinak, aki az óvodámat tervezte: a nyakamat rá, hogy sose jártál oviba, meg is látszik rajtad. Az óvodámban ugyanis minden bánatos kutyafüle van, ami pályázatokon való pénzlenyúláshoz kell, sószoba meg öko-mittudoménmi, csak olyasmi nincs, amit gyerekek használnának, amikor óvodások. Például egy akkora helyiség (tornaterem? aula?), ahová egynél több csoport beférne egyszerre. Így persze elég nehéz ünnepségeket tartani – ezért aztán nem is nagyon szoktak, egy gonddal kevesebb a vezető néninek.

 dscn0110.JPG

Na, de ezt csak zárójelben. Egyelőre – a tavalyiakból okulva és újdonsült szervezettségünket demonstrálandó, szabályszerű negyed órával a kezdés előtt – megérkeztünk a mulatozás helyszínére (már amennyire a jelmezben való artikulálatlan ordítozás mulatozásnak minősül), anyukám néhány utolsó simítást eszközölt a macskaruhámon, aztán szélnek eresztett, hadd vegyüljek, és Szuszu tyopszát is elkészítette. A húgom egészen elgyönyörödött a rengeteg tarka ruhás gyerek láttán, hol egyikre, hol másikra mutatott rá elkerekedett szemmel, hogy „ott!” Anyu lelkiismeretesen magyarázta neki a látnivalókat, miközben epres bébitrutyit tömködött a szájába.

 dscn0119.JPG

A színpadra lépés idejére pont végeztek. Az óvó nénik az összes csoportot fölvezényelték a színpadra, és leültették egymás mögé. Valószínűleg ekkor szedhettem össze azt a két tonna koszt a ruhámra és a harisnyámra, amely innentől fogva az összes fényképen szerepel (vagy még valamivel korábban, vegyülés közben).

dscn0130.JPG

Azután sorban minden csoport előrevonult, és megállt pár percre a színpad előterében, hogy a szülők lefotózhassák a gyermeküket (amit amúgy otthon, a nappaliban lényegesen jobb világítási viszonyok mellett is megtehettek volna). Anyu azért nagyon büszke volt, hogy milyen szép kis cicacsaládja van.

 dscn0121.JPG

Ennyiben ki is merült az ünnepi műsor. Szerencsére megengedték, hogy Szuszut is magammal vigyem a színpadra, elvégre ő is hozzátartozott a jelmezemhez. Néhány képkocka után észrevette, hogy Anyu ide nem jöhet utána, és vihogva elrohant a kulisszák mögé. Fürgébb csoporttársaim rögvest utána vetették magukat, végül az óvó nénimnek sikerült becserkésznie és visszatoloncolnia anyukámhoz, akiben sötét gyanú ébredt, hogy a szarvasbogár-effektus esetleg a fehér kiscicáknál is működhet. Hosszú évek után ismét elgondolkodott rajta, talán nem is annyira elborult ötlet a gyerekpóráz.

 dscn0120.JPG

Én azért nem éreztem hiányosnak a programot, legalább lazultam egyet a haverokkal így utoljára, már úgyis kifelé áll a kocsirúd az óvodából. Később készítettünk valami cicaálarcot Dorka barátnőmmel, amikor odafértünk a kézműves asztalokhoz. Délben bábelőadás kezdődött a kisteremben; sajnos, a húgom mindenáron be akart mászni a paraván mögé, így anyukám sűrű elnézéskérések közepette elhagyta vele a nézőteret. Közben arra gondolt, milyen jó, hogy én már ilyen nagy vagyok, és magamra hagyhat a barátaimmal a teremben.

 dscn0134.JPG

Ekkor szerencsére Apu is megérkezett, hogy fölváltsa Anyut; mivel neki nem maradt hely a mesében, a régi ördögszarvát vette föl, az már egyszer bevált. Szuszunak azt mondtuk, hogy kecske, mert még nem tudja, mi az az ördög (pedig van itthon tükör).

 dscn0146.JPG

Anyu addigra már kezdett kicsit szétesni, mivel a húgom természetesen egy percet sem akart kézben tölteni, de ha letette, azonnal rohanni kezdett a kijárat felé (amely egyenesen a forgalmas főútra nyílt). Még földet sem ért, már a levegőben kipörgött a lába. Az üldözési jeleneteken rettenetesen vihogott, Anyu szerint nem sok hiányzik hozzá, hogy már azt is kiabálja: „pataaa! putuuu!”, mint hajdanán egyesek.

 dscn0118.JPG

Így hát anyukám úgy döntött, Szuszunak eddig tartott a buli. Kivette a babakocsiból a cuccaimat, odaadta Apunak a ruhatári bilétát, eközben egy pillanatra muszáj volt elengednie Szuszut, aki azon nyomban elfutott a felnőtt-térdek erdejében. Anyu utánavetette magát, de már sehol sem látta. Dobogó szívvel szaladt ki a főútra, vissza az aulába, megnézte a mosdóban, az oldalfolyosón… De sehol sem döcögött a picike fehér alak. Végül már az óvó nénim és a többi szülő is Suszut kereste, szerencsére kiderült, hogy Apu időközben lefülelte a szökevényt, aki az emeleti könyvtárba vezető lépcsőn slattyogott fölfelé nagy igyekezettel és figyelemre méltó sebességgel.

 dscn0126.JPG

Anyukám ezek után mogorván a babakocsiba dugta Szerénkét, és sürgősen hazaszállította. Én még maradtam Apuval a bábelőadás végéig.

 

Itthon Anyu megmosta, átöltöztette, megetette és elaltatta a világ legkoszosabb kiscicáját, aztán átmentünk kettesben az iskolai farsangra, amelyet ugyanaznap délután tartottak a közeli tornateremben. Itt már csak én voltam cica, mert Anyu levette a fülét és lemosta az orrát. Titkos kívánságom teljesült, találkoztunk Eszter barátnőmmel, aki tavaly még az ovis csoporttársam volt, de most már iskolás.

 

Az iskolás farsang nyüzsgésben és hangerőben semmivel sem maradt el az óvodástól, így egy idő után én magam javasoltam, hogy menjünk ki egy kicsit a csendesebb játszótérre. Izgalmasnak találtam, hogy olyan mászókákon ugrándozhatok, amelyeken hét közben az iskolások mászkálnak. Folyton az iskola jár az eszemben; egy kicsit várom is, de inkább tartok tőle, mert mindenki azt mondogatja, hogy hogy fogok ott unatkozni. Anyu vigasztalgat, hogy nem lesz velem semmi baj, meg hogy meglátom, mennyivel jobb lesz már, ha elkezdődik, legalább nem izgulok miatta.

 

Nemsokára ránk sötétedett, hazaindultunk kéz a kézben, halkan beszélgetve a borús utcákon. Anyukám újfent megállapította magában: no igen, vicces dolog egy kiscica, de néha nagyon jól tud esni az embernek az a megnyugtató harmónia, amit a nagyobb macskák tartása jelent.

 dscn0142.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://jankapanka.blog.hu/api/trackback/id/tr747225691

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

katog 2015.02.28. 01:24:12

De Frakkróóól mér nincs kéééép?

Tündérke21 2015.02.28. 13:28:33

Én is a frakkos képet hiányoltam a szuper beszámolóból :DDD

Ha úgy vesszük, nálunk is egymáshoz öltöztek a lányok, mert boszorkány és tündér voltak (lásd blog...) :-))

Jankapanka 2015.03.10. 16:46:06

Kézenfekvő válasz: Frakkról azért nincs kép, mert ő fotózott. :)
De közkívánatra szereztünk egyet a Fényképező Bácsitól, csak nem tudom ide betenni, majd a következő poszt végére odabiggyesztem. (A minőségért elnézést, papírképről fotóztuk be.)

Panni és Vercsi pedig boszorkányosan tündériek voltak!!! Rendszeresen olvassuk a blogot, Frakk a gyerekszáj-történeteket kedveli legjobban, Lukrécia pedig a gyönyörű gyöngyöket!

Tündérke21 2015.03.11. 20:35:11

Köszönöm a visszajelzést, hogy még vannak, akik olvassák a blogomat! :D


süti beállítások módosítása