Ígérgetem nektek egy ideje, hogy közreadom az aforizmáimat. Menjünk vissza úgy három és fél évvel, abba az időbe, amikor az első értelmes szóösszetételt kimondtam! Most, hogy reggeltől estig be nem áll a szám, ez nem olyan nagy dolog, de emlékszem, mennyire odavoltak tőle a szüleim, amikor először illesztettem teljesen egyedül egymáshoz két szót! Ez az volt, hogy "Apu szép", és 2015. március 20-án történt, amikor 1 éves és 8 hónapos voltam. De az állításomat máig is fenntartom.
Addigra nagyjából 50 és 100 közötti szót használtam, de nem illesztettem őket össze a magyar nyelv szabályai szerint. Persze előtte is volt "anyu! nyenye! enni! hamm!" meg "Szuszu! keze! szecsétlen", de ezek aligha nevezhetők mondatnak. Amióta azonban megtanultam profin egymáshoz szerelni a szavakat, nincs megállás az önkifejezésben!
2015. áprilisában kezdtem el nagyüzemben mondatokat gyártani, és a ragozás rejtelmeivel is megismerkedtem. Nemsokára már egészen elvont gondolatmeneteket is megpróbáltam elmagyarázni. A feljegyzések szerint ez első ízben - rám jellemző módon - a tesóm védelmében történt.
2015. április 29-én reggel, amikor Anyu fölébresztett, a nővérem szokás szerint nem bírt magával: beugrott mellém az ágyba, de nem hagyott csöndben ébredezni, össze-vissza izgágult és vihogott meg ölelgetett, amiért mérges lettem rá, és Anyu elzavarta mosakodni. Éreztem, hogy igazságtalanság történt, ezért pár perc gondolkodás után az alábbi magyarázattal álltam elő:
- Szuszu... jó cica. Dzsidzsi... jó cica... rosszat csinált.
Vagyis a nővérem is "jó cica", csak most rosszat csinált. De attól még jó cica.
Ébredés után nézegettem Anyu arcát, ahogy mellettem feküdt, felém fordulva a párnán. Innen nézve az arcán lévő dolgok érdekes sorrendben voltak a megszokotthoz képest. Meg is állapítottam:
- Szád mejjette van orrod.
Még ugyanaznap odavittem Anyunak a cumisüvegemet:
- Üres... Másik éjszakai cupát... Apu csinál neked!
Amiből látható, hogy a ragozás terén azért még akadt némi gyakorolni valóm. Valamelyik nap Anyu szokásos kedveskedésére: "Az én Szuszum!" jóváhagyólag azt feleltem: "Enyéd!"
2015. április 30-án reggel föl-le járkáltam a lakásban:
- Apu nincs meg... Szobába nincs...
Valamikor április végén panaszkodva mentem oda Anyuhoz:
- Nincsen szárnyam! Hátamon!
Anyu vigasztalgatott, hogy neki sincs, Apunak sincs... Azzal fejezte be, hogy "De azért te egy kis tündér vagy! Meg a Dzsidzsi is egy kis tündér!" Erre gyorsan hozzátettem: "Anyu is!"
Attól fogva éjszakánként vártuk, hogy ha hamar elalszom, álmomban a tündérek hoznak nekem szárnyat (mint a mesében a méhecske a kutyusnak).
2015. május 1-jén ezzel a mondással örvendeztettem meg Anyut:
- Betű... olvasod te is... nagyobb leszel.
Nagyon boldog vagyok, ha azt mondják, hogy én is fogok tudni olvasni, és nekem is lesz tolltartóm, ahogy Dzsidzsinek.
2015. május 4-én ezzel fogadtam Anyut, amikor kijött a fürdőszobából:
- Rajzoltam pirossal... Dzsidzsi... pedig... rózsa... színnel!
Nem sokkal később vittem neki egy madzagféleséget:
- Rákötöm Anyura... Szépen rákötöm...
A nővérem Rákosligeti Mamáéknál aludt, így nélküle jöttünk haza. Egész úton ezt mondókáztam az autóban:
- Hová-letta-Hadzsi-dzsi... Hová-letta-Hadzsi-dzsi...
(Aki nem a kezdetektől követi az eseményeket, vagy nem emlékszik: a nővérem egyébként Hadzsidzsi, csak az egyszerűség kedvéért nevezzük Dzsidzsinek.)
Este mindenütt kerestem:
- Dzsidzsi niiincs meg... Nem találom... Nincs itt...
(Másnap persze nagy volt az öröm, amikor hazajött.)
2015. május 6-án Anyu éppen mosást rakott be a fürdőszobában, amikor odaszaladtam hozzá, hátulról átöleltem a lábát (addig érek fel), odaszorítottam az arcomat, és azt mondtam neki:
- Kicsi... cicám.
Úgy, ahogy Anyu szokta mondani nekem. Gondoltam, hogy ez biztos kedvesség lehet, mert olyan szépen mondja. (A büdös kutyát nem mondtam neki.)
Pár nappal korábban az utcán sétálva megnéztük, ahogy egy kerítést vakolnak. Megbeszéltük, hogy a bácsi dolgozik, lapátol.
- Apu is dolgozik - jegyeztem meg.
Anyu nevetve felelte, hogy igen, dolgozik, de ő nem lapáttal szokott.
Május 7-én délelőtt szokás szerint sorra vettem, ki hol van.
- Dzsidzsi óvodában... Apu dolgozik... nem lapáttal!
Május 8-án éppen a szőnyegen feküdtem egy párnán és cupáztam, amikor Anyu arra jött, és társalgási céllal megkérdezte:
- Ott cupál ez a kisbaba?
Felültem, letettem a cupát, és a pontosság végett leszögeztem:
- Fölkelt ez a kisbaba.
Május 10-én így filozofáltam elalvás előtt:
- Nem nagy, hanem kicsi Apu... Láttam Aput, nagyot.
Aztán odabújtam Anyu mellé, és szinkronizáltam, amit szerintem gondol:
- Itt vagyok... Szuszuval, kis virágommal vagyok.
2015. május 13-án (1 év 10 hónaposan) már odáig jutottam új képességem gyakorlásában, hogy hosszabb történéseket is el tudtam magyarázni; ébredés után lelkesen meséltem előző esti élményeimet a kukaccal (puffasztott kukoricával) kapcsolatban.
- Mindenki szalad Apuhoz... Kap kukacot Aputól... Anyu tett rá kukacot asztalra.
Ez végre abban is segített, hogy el tudjam magyarázni, ha valami problémám van, és ne kelljen hosszasan barkochbázni velem, miközben sírdogálok. Játék közben hirtelen odaszaladtam Anyuhoz:
- Segíts! Szuszu megütötte magát!
Anyu fölvett és megpuszilgatott, erre gyorsan meg is nyugtattam:
- Most már nevet Szuszu. Szájával nevet.
Sőt, már ilyen bonyolult megállapításokat is tettem, például egy mozgó szemű lepkét nézegetve:
- Lepke repul szárnyával... Nagy szemekkel néz.
A krónikák szerint április-május fordulóján tanultam meg mondatokban beszélni. Minthogy a beszédfejlődés leglátványosabb, elszórt szavaktól a teljes mondatokig vezető szakaszát nagyjából egy hónap alatt zavartam le, többnyire a szüleim is csak néztek, mint a mozgó szemű lepke. Így aztán már az sem volt meglepő, amikor beballagtam Anyu után a fürdőszobába:
- Beszélget Anyuval Szuszu!
Nemsokára arra is rájöttem, hogy új képességemet nemcsak kézzelfogható tények kifejezésére használhatom, hanem például a bosszankodásomnak is hangot adhatok vele, és ez sokkal hatásosabb, mint az egyszerű nyüszögés. Május 14-én, ahogy hazaértünk, és Anyu kivett a babakocsiból, megállapítottam:
- Leveszi koszos cipőt Szuszu.
Aztán délben, amikor indultunk Dzsidzsiért az oviba, sehogy sem sikerült fölvennem ugyanazt a cipőt. Sokáig próbálkoztam, majd sírva ott hagytam:
- Nem érdekel cipő!
2015. május 15.
- Vijágít a szemem! Cica adott nekem szemet, ojjot.
2015. május 26.
- Szuszu párnája... Vannak rajta állatok... Például kutya! Aranyos kis kutya!
2015. május 28.
Délután alvásból ébredve mosolyogva bágyadoztam, egyszer csak megszólaltam:
- És mit csináljunk, Anyu?
2015. május 30.
Reggel Anyu kivitt a nappaliba, ahol zsírkréták hevertek szétszórva a szőnyegen. Öltöztetni kezdett, de nyafogtam. Érdeklődött, mi a baj.
- Rakétához mennék egyedül!
Dzsidzsi fejtette meg, hogy a zsírkrétákat ("rakétákat...") szeretném piszkálni, és azért nyafogtam, hogy Anyu tegyen már le végre, és ne korlátozzon a szabad helyváltoztatásomban.
Este így méláztam:
- Anyu micsoda? Talán Kálmán? Talán Abigél?
A patakparti Mesenapon látott állatsimogatóról is kérdezgettek.
- Láttad a lovacskát?
- Egy bácsi húzta maga után - feleltem. (Mármint vezette.)
Fontos még feljegyezni, hogy ezen a napon foglalkoztató füzeteztünk a világon elsőként. Az egyik feladatban meg kellett mondani, melyik láb melyik állaté.
- Ez a cica lába... Megkeresem - jelentettem ki, és visszalapoztam a macska képéhez. - Itt már fölvette!
(Mármint a lábát. Mint egy zoknit vagy ilyesmit.)
2015. június 1-jén viszont az én zoknimat adta föl Anyu, amikor nyafogni kezdtem.
- Mi a baj?
- Nem szeretem a zoknizást!
Ugyanezen a napon használtam először a "szerintem" kifejezést. Egy bácsira mondtam a vasútállomáson, hogy szerintem a telefonja van a kezében. Anyu föl is írta, hogy az utóbbi egy-két hétben kimondottan választékosan kezdek fogalmazni, és szépen, szabályosan kötött mellékmondatokat használok.
Az út során viszont többször is földhöz vágtam a cupámat, ezt valamiért jó viccnek találtam akkoriban. Ilyenkor persze koszos lett, Anyu mosta fa tövében teával, meg egyéb bonyolult módokon. Ígérgette, hogy nem adja vissza, de mindig kinyafogtam. Végül hazafelé a vonatra szállva is jól odavágtam.
- Ejnye, megint odavágtad a cupát - korholt Anyu.
Vigyorogva ránéztem:
- Jossz kutya vagyok!
Este, öltöztetésnél úgy találtam, hogy Anyu nem figyel rám eléggé, ezért szinkronizálni kezdtem (vagyis helyette kérdeztem magamtól):
- Mit mondasz, kicsi babám? Talán "anyut" próbálsz mondani?
2015. június 2.
Reggel:
- Addig én kimegyek a nappaliba... Anyu, anyu, levennéd gyorsan a Szuszut a hálózsákból?
Június 3. kapcsán feljegyezték, hogy ezen a napon kezdtem először "mesélni" (mai napig is az egyik kedvenc szórakozásom). Laza összefüggésű mondatokat fűztem egymáshoz mesei fordulatokkal, pl. "felment a dombtetőre". A június 3-i mesét a földön fekve, cupázva kerekítettem:
- Volt egyszer egy királynő, annak egy macija volt... És cupázott a réten a királynő. Kapott születésnapomra macit.
2015. június 5.
Anyu fölébresztett, cirógatott. Ezt mormoltam:
- Nem szeretem a szuszuzást.
Megint földhöz vágtam a cupát. Anyu magyarázta, hogy eltörik, és akkor nem lesz cupa.
- Majd Apu készít másikat.
(Apukám nem cumisüveggyártó kisiparos, csak ő szokta csinálni a cupámat, és még nem jöttem rá, hogy a palack nem a tartalom része.)
2015. június 7.
- És nagy lendülettel kivágta a Szuszu a papírt a macskának... - (Töprengés) - Mi az a "nagy lendület"?
2015. június 15.
Ekkor már egy ideje úgy fürödtem, hogy a nagykádba raktuk a kiskádat, de még emlékeztem rá, amikor az asztalra tett kiskádban fürödtem:
- Én kicsi voltam, és játék kádban fürdöttem... Kis kék kádban.
Énekelve:
- Csiga-biga, ne tehénkedj a párnámon!
2015. június 16.
- Számolok, mennyi Dzsidzsi van itt... Egy Dzsidzsi!
2015. június 18.
- Látod, ez a pisztráng. Fürge hal, nagyon gyorsan úszkál. Te is fürge vagy!
- Csak nem úszom vízben.
- Kicsi lányka vagyok.
2015. június 21.
Dzsidzsi mesét néz. Szuszu:
- Én nem szeretem a Maja, a méhecskét!
- Hát mit szeretsz, cicám?
- A Dzsidzsi... hogy piszkálja a Szuszut!
2015. június 24.
Ötpercenként:
- Anyu, mit csinálsz?
- Látod, csipkét varrok erre a blúzra.
Anyu végre készen van; amikor legközelebb jövök érdeklődni, ölbe vesz.
- Anyu, mit csinálsz?
- Levágom a körmödet.
- Anyu, inkább blúzt varrjál...
2015. június 29.
Panaszosan:
- Apu mírges lett rám, mert felmászottam a tetejére... Akartam lenni a fehér szíken Dzsidzsivel...
2015. június 30.
- Megkóstolom a finom, érett sonkás kukacocskát!
(puffasztott kukorica)
Odacipelem a bilit:
- Anyu, megpuszilnád a bilit? Leesett...
2015. július 1.
Csukott szobaajtó előtt méltatlankodom:
- Megint becsukták az ajtót, most nem tudok bemenni!
2015. július 2.
- Nem szabad mindent megnyalni, mert elkapsz valamit.
- Tegnap megnyaltam a Balázst, és nem kaptam el semmit.
2015. július 3.
Strandon voltunk Nagykátán - HEKKET ÉS SÜLT KRUMPLIT ETTEM! Önként tettem a számba (igaz, csak egy-másfél falatot).
- Áttem hákket! Máleg vót a hákk!
2015. július 4.
- Szerintem nyenyét hozzanak nekem!
(=szolid célzás, hogy éhes vagyok)
2015. július 5.
Hozok egy répa alakú gyurmadarabkát.
- Nézd, Anyu, milyen szépet csináltam, egy répát!
2015. július 7.
- Ilyen kicsi koromban nem is tudtam miákolni egyedül... Csak éppen más embereket meg tudtam miákolni azokat.
bemence = medence
2015. július 9.
- Anyu, megütöttem a lábamat! Nem szeretném!
- Mit nem szeretnél, cica?
- Hát a megütöttést!
Hisztizem, hogy Anyu jöjjön ki a fürdőszobából.
- Egyedül sírtam, hogy Anyu, gyere ki... Égaházadideki! (utóbbit vigyorogva)
Viccelődöm:
- Anyu, valami mozog a felhők között... Egy paprikás kukac mozog a felhők között!
Így érkeztünk el a második születésnapomig. Az eltelt három hónap alatt rájöttem, mennyi mindenre lehet használni új tudományomat az egyszerű információátadáson túl - többek között mesélésre és viccelődésre is. Máig is ez a kedvenc tevékenységem (mármint az, hogy beszélek) - már nem is tudom elképzelni, mi a csudát csináltam egész nap, amíg ez nem ment.
Legközelebb folytatom a kétéves kori mondásaimmal, és ígérem, beindul az igazi humorlavina!
Addig is kellemes anyanyelv-használatot kívánok mindenkinek! Amikor legközelebb megszólaltok, gondoljatok rá egy röpke pillanatig, micsoda hatékony precíziós műszer van a kezetekben! (Vagyis a szátokban, vagy inkább a fejetekben.)
Hozzám szóltak