Tavaly ősz óta működik a városunkban a baba-mama klub, mi nagyjából a második alkalomtól kezdve járunk a klubdélelőttökre. Akkoriban még ülni is csak Anyu ölében tudtam, és irigykedve figyeltem a többieket, akik már másztak. Most már vígan rohangálunk és az ablakpárkányon ugrándozunk mindannyian, az azóta csatlakozott egy-két újonc kivételével.
A múlt héten a baba-mama klub kirándulást szervezett a Jászberényi Állatkertbe. Már reggel fél nyolckor fönt kukorékoltam, mert mondták nekem, hogy jó sok kutyusféleséget fogok látni.
A Jászberényi Állatkert kellemes, parkos hely. Bár már délelőtt elég erősen sütött a nap, a központi sétány fái alatt hűvös árnyék volt. Egy bácsi sorra járta az állatokat, és mindegyiknek adott valamit enni; ezt úgy hívják, hogy látványetetés, és minden állatnál ki van írva, hogy hány órakor kerül rá sor.
Elsőnek a kapuhoz közel eső tengerimalacokat néztük meg. Nekem az egész állatkertből ez tetszett a legjobban, az alacsony mellvéd előtt táncolva kiabáltam, hogy „vuv-vuv”, meg azt is, hogy „mememe!”, mivel a tengerimalacok éppen enni kaptak.
Aztán továbbsétáltunk, és láttunk szurikátákat, vagyis érdekes kis kutyusokat, akik szintén éppen ettek, mememe!
A majmok nem ettek, hanem mind odaugráltak hozzám. Remélem, nem engem akartak megenni, mert én nem szívesen lennék mememe.
Láttunk még oroszlánt, aki ivott a patakból, aztán visszafeküdt az árnyékba, a párja mellé. Láthatóan ez volt a napi mozgásmennyiségének kb. 80 százaléka.
Láttunk mosómedve-kutyust, ő is kapott mememét, és gólyákat, akikről nem tudom, hogy kutyák vagy cicák, mindenesetre szintén ettek.
Aztán elsétáltunk az állatkert másik sarkába, ahol nyuszi meg kecske nevű kutyusok kószáltak kis faépítmények között, és be lehetett menni hozzájuk. Ők is gyanakodtak, hogy esetleg mememe vagyok, de leginkább az Anyu nadrágja szegélyéről lelógó kis pántot tekintették mememének. Az egyik kislány azt mondta az anyukájának, hogy „ez egy nagyon jó játszótér!”
Hosszú fahídon lehetett keresztülsétálni egy nagy mocsáron, ahol szarvasok és vaddisznók fürödtek. Miközben jól megnéztem őket, és megállapítottam, hogy „vuv-vuv”, az egyik vaddisznó hirtelen kiugrott a vízből, és felágaskodott a híd oldalára. Gondoltam, biztos kíváncsi rám, hiszen elég csinos kis jelenség vagyok a fodros ruhámban meg a kalapommal. Néhány méterrel később megláttuk a táblát: „vigyázat, a vaddisznó kiugrik a vízből, és harap!” Ja, szóval mememe.
A medvék is a vízben hűsöltek, az ő látványetetésükre is hamarosan sor került. A bácsi hozott egy vödör répát, almát meg egy vödör zsömlét, és bedobálta nekik a vízbe, hogy hadd úszkáljanak és hancúrozzanak vele. Viccesen festett, ahogy a medvetestvérek sorban egymás mellett üldögéltek a folyócska közepén, és egy-egy répát rágtak a mancsuk között tartva. Míg mindenki őket figyelte, odasurrantam a zsömlés vödörhöz, és megpróbáltam mememét szerezni. Sajnos, a bácsi észrevette, és vissza kellett adnom a zsömléket, hiába magyaráztam hevesen, hogy mememe.
Aztán még láttam kacagógerléket (mememéztek), meg papagájokat (mememéztek), és végül visszaértünk a tengerimalacokhoz, akik már nem ettek semmit, de azért én kiabáltam nekik, hogy „mememe”.
Végül a szüleim megértették a finom célzást, és adtak nekem egy banánt. Megettem, aztán még Anyu melegszendvicsének a nagy részét és Apu sült krumpliját. Arra már nem emlékszem, hogy evett-e még bárki bármit a környezetemben, mert visszaültünk az autóba, és elaludtam.
Összességében véve tartalmas és új ismeretekben gazdag nap volt. A szüleim szerint megint kezd zsömlefejem lenni, pedig az csak a tudás.
Hozzám szóltak