Anyukámnak nincs valami sok önbizalma. Ezért az elkezdett dolgokat gyakran elrontja vagy félbehagyja, ha nem úgy alakulnak, ahogy szeretné. Mert hirtelen nem tudja, hogyan is folytassa, és rájön, hogy neki ez úgyse megy. De ha valaki ott van vele, mindjárt más a helyzet. Mert Anyu úgy gondolja, hogy az illető úgyis szólna, ha ő rosszul csinálna valamit, és ettől rögtön magabiztosnak érzi magát.

Például ha Mama itt van, Anyu még csempét vágni is tud. De ha egyedül próbálkozik, a csempék eltörnek.

Tündérke blogját is ezért szeretni olvasni. Annyi derű és kiegyensúlyozottság árad belőle, mintha valaki rámosolyogna, és azt mondaná, minden rendben lesz. A bloglistájából pedig remek ötleteket merít, és lelkesedést is a megvalósításukhoz. Ilyenkor egyáltalán nem érzi magát egyedül a feladattal, és nem is szokta elrontani vagy félbehagyni.

Így tanult meg például zoknit kötni tavaly, amikor meleg josznira volt szükségem. Egyébként is szeretem, ha köt, kesztyűt, babaruhát meg mindenfélét, mert ilyenkor érdekeseket szokott mesélni, vagy beszélteti a sorba ültetett babáimat, akikkel óvodást vagy iskolást játszom. Az újabb kézimunka-ötletek mozgatórugója rendszerint én vagyok, talán még emlékeztek a nyári hálózsákomra, Fűzfavirág ötlete alapján. Vagy például amikor a párnagombomat rágtam, akkor remek gomb nélküli párnahuzatokat varrt nekem, meg ha már lendületben volt, akkor mindenkinek. Az enyémeken kisegér van és lepke, de Anyunak van például egy olyan, amire én vagyok ráhímezve. (Egyelőre lelkesedéssel fogadom a személyi kultusz ilyetén megnyilvánulásait.)

Nos, a hálózsák-kérdéssel azóta még egyszer meggyűlt a bajunk. Ugyanis véget ért a nyár, és félre kellett tennünk a remek nyári hálózsákomat. Pár hét múlva aztán az is kiderült, hogy a vastag téli zsákba már nem férek bele. Anyu keresgélni kezdett a méretemre való téli zsákot, bababörzén meg mindenhol, de úgy látszik, a korombeliek már mind átszoktak a paplanra. Vagy melegebb van a lakásukban. Mi azonban sportosan 20 fok alatti hőmérsékletben alszunk, és valamelyik végtagom folyton elkóborol a takaró alól (ebben az összefüggésben a popsi is végtagnak számít). Meg különben is, aludni hálózsákban kell, és kész. (Még emlékszem az elsőre, meg hogy milyen nagy változásokat hozott az életemben.)

Végül Anyu kitalálta, hogy tulajdonképpen a téli hálózsákot is meg tudná varrni a nyári mintájára. Be is szerzett egy nyári paplant a nagy bútorboltból, ahová néha elvisz játszani, meg ugyanott vett egy világoskék polártakarót is a külsejére, bélésnek pedig nyers színű lepedőanyagot. Elő a varrógépet!

Anyu varrógépe nem túlzottan bizalomgerjesztő, a kínai ipar terméke, és a közértben vette egyszer régen, amikor még nem is volt neki Dzsidzsije. Régóta szeretett volna varrógépet, de nem fűzött akkora reményeket a saját varrástudásához, hogy érdemesnek tartotta volna sokat költeni rá. Munkába menet beugrott valami ennivalóért, és szembesült a tizenötezer forintos varrógéppel, amely először könnyűnek látszott. Anyu kifizette, elvitte a buszmegállóig, de addigra rájött, hogy annyira azért nem könnyű, vagy legalábbis nincs fogás rajta. Ezért felhívta Aput, aki szerencsére érte jött…

Este Anyu izgatottan bontotta ki a varrógépet. A gépkönyvvel nem sokra ment, mert azt Kínában fordították magyarra, és összes korábbi varrógépes tapasztalatai dacára még addig is nehezen tudott eljutni, hogy egyáltalán befűzze a cérnát.

A varrógép nem varrt.

Hurkolta, csavarta a cérnát, Anyu próbálta állítgatni itt is, ott is, de nem látszott eredmény. Végül csalódottan félretette, és a költözködésnél megfontolta, hogy föltegye-e egyáltalán a kocsira.

Amikor egyéves voltam, és Apu elutazott egy konferenciára, Mama pár napig nálunk aludt Petivel. Egyszer, amikor éppen végtelenbe nyúló délutáni alvásomat intéztem a hűvös szobában, Mama kivitte a kisasztalt a teraszra, és elővette a varrógépet. „Úgysem varr” – szomorkodott Anyu. De azért befűzték a cérnát, és Mama kért egy rongydarabot a próbához.

– Varr ez…

Anyu megörült, bár kissé hitetlenkedve szemlélte a csodát, és attól kezdve mindenféléket varrtunk, bár Mamának néha rá kellett néznie a varrógépre. Például amikor huzatot cseréltünk a játék babakocsimon – a régi két hét alatt elfoszlott, szintén a kínai ipar terméke –, a varrógép a legutolsó szegésnél megmakacsolta magát, és ismét hurkokat kezdett gyártani. Anyu állítgatta, piszkálgatta… Végül kivártuk, míg Mama megint eljött. Fogta a próba-rongydarabot…

– Hát varr ez!

Anyu ekkor már kezdett kifejezetten babonás aggodalommal pislogni a varrógép felé. Rájött például, hogy ha délelőtt kezdi el a varrást, akkor a varrógép délig tökéletesen működik, de ahogy abbahagyja a munkát, hogy engem megebédeltessen és lefektessen, valami történik, és a délutáni alvás után a varrógép már nem varr. Ilyenkor érdemes másnap reggel újra próbálkozni. Ha meg végképp nem megy, akkor meg kell várni Mamát… A varrógép olykor már attól is jobb belátásra tért, ha Mamának egyáltalán telefonáltak az ügyben, de persze volt olyan, hogy az sem segített, ha akár odavitték a kagylót az engedetlen szerkezethez… Ilyenkor bizonyára a vonallal lehetett valami probléma.

De jobb napokon azért varrtunk mindenféle szépet, még hímeztünk is a párnahuzatokra. Míg egy nap a nadrágja felhajtásánál Anyu vigyázatlanul átvarrt egy vastagabb részt, a varrógép kattant egyet, aztán még öltött néhányat… És soha többet nem varrt.

Hiába hívtuk el Mamát, mert a szokásos csodatétel nem működött. Anyu megijedt.

Addigra már ott állt készen, kiszabva a téli hálózsákom, csak neki kellett volna fogni a varrásnak, én pedig hűvösebb hajnalokon nyöszörögtem a lerugdosott takarók között, a régi átmeneti zsákomban. Mama fölajánlotta kölcsön a saját varrógépét, de Anyu aggódott, hogy azt is elrontja, és különben is még egy hónap, amíg elhozzák kocsival… Apu végül gondolt egyet, és elcipelte a dögnehéz, régi Lucsnyikot vonattal. (Azóta az apukámnak bárhová elér a keze.)

Anyu kicsit félénken szedegette elő a hálózsákhoz szánt kellékeket…

És a varrógép nem varrt.

Anyu már tudta a rutint, és este telefonáltak Mamának… És Mama jött, és a varrógép varrt. Aznap Anyu összeállította és leszegte a kar- és nyakkivágásokat, úgyhogy a hálózsákom kezdett egészen profi külsőt ölteni, csak a cipzárt kellett bevarrni, és az alját letisztázni, de közben este lett, és másnap a varrógép már nem varrt…

Három-négy öltés lement rendben, de azután elszakította a cérnát. És újra és újra és újra. Anyu cérnát cserélt. Megnyugodva varrt vagy egy arasznyit, aztán eltört a tű. Tűt cserélt, de az új tű a cserecérnát elnyírta. Visszatette az előző cérnát, de akkor az alsó szálat is cserélni kellett, és Anyu a Lucsnyikkal nem tudott orsózni, úgyhogy elővette a saját, elromlott gépét, mert orsózni azzal még tudott… Ekkor már két, nem működő varrógép állt az asztalon, mint egy csődeljárás alá vont varrodában, és Anyu kétségbeesve nézte a majdnem-kész hálózsákomat. Az új alsó szállal a Lucsnyik beindult ugyan, de hat-hét öltés után kihagyott, és nem hurkolta többet össze a szálakat, úgyhogy el kellett vágni őket, és visszamenni az elejére. És megint, és megint, és megint. Anyu végül félrerakta az egészet, hogy majd megvárjuk, míg jön Mama…

De közben már ősz végére járt az idő, és egy-két nap múlva megérkeztek az első kora téli hidegek. Anyu egy hajnalon arra ébredt, hogy tüsszögök. Aggódva betakart, aztán fölkelt, és elszántan odaült a varrógéphez. Ma pedig meglesz az a hálózsák, ha centinként újra el kell vágni a szálat és visszamenni, akkor centinként lesz meg.

És a varrógép varrt.

Délelőtt tízre gyönyörű hálózsákom lett, azóta is abban alszom, és nagyon szeretem. Mindenféléket szoktam játszani vele, hogy kis kuckó, meg macibunda. Azóta egyszer sem nyöszörögtem hajnalban.

És most már tudjuk, amit Fűzfavirág is tud. Hogy az anyukák varrástudása nem függ semmiféle tanulástól, tapasztalattól, vagy hogy kézzel vagy géppel varrnak. Kizárólag a gyerekük tüsszögésétől.