Ne haragudjatok, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem, de nincs valami jó kedvünk. Ezért inkább előre szólok, hogy aki azért szokott idekattintani, hogy a hétköznapok egyhangúsága közepette pár percre földerüljön, az szerintem inkább ne is olvassa tovább. De azért mégis illenék tudósítanom magunkról (amíg még megtehetem).

Szóval Anyu jövő péntektől dolgozik. Emiatt borzasztó feszült, ami átragad rám, holott magamtól is feszült vagyok az óvoda miatt – augusztus 29-én kezdem a beszokást, addigra Anyu szabadságot fog kivenni, addig meg Apuval leszünk itthon kettesben.

Anyu az utolsó heteket össze-vissza kapkodással töltötte. Tudja, hogy amit most nem csinál meg, azt augusztus 5. után már nem fogja (pedig muszáj lenne készülni az óvodakezdésre, a munkakezdésre is, és a lakást is rendben akarta itt hagyni), de bármihez nyúl, lelkiismeret-furdalása van az összes többi dolog miatt, amihez épp nem nyúl.

De a legnagyobb lelkiismeret-furdalása miattam van. Annyit szeretett volna még játszani velem, és strandra menni, meg kirándulni, meg a Tóhoz, és hanyatt feküdni este a terasz átlangyosodott betonján, és nézni együtt a felhőket. Ezeket mind csak egyszer csináltuk, de jó volt… Fel is sorolom gyorsan, hogy ne felejtsük el. Szalonnát sütöttünk (én virslit). Voltunk Apuval dinoszauruszos kiránduláson. (Gagyi volt, de nekem nagyon tetszett, főleg a filmvetítés, és Apu nem szólt, hogy gagyi.) Voltunk Bozótéknál, és a Bozót-gyerekek is szeretik a dinoszauruszokat! Voltunk Nagykátán, a strandon, nagyon tetszett! Főleg a babapancsoló a katicával. Voltunk a szomszéd tónál, ahová sokat szoktunk járni, főleg nyár végén, de most nem fogunk… És másnap megérkezett a hidegfront. Voltunk Zsófiékkal és Barbaráékkal kirándulni, gyermekvasutaztunk is. Esett az eső, de azért jó volt. Voltunk szülinapi bulin Dorkáéknál, aztán Petiéknél… Ja, és egyszer fagyiztunk is Anyuval a Varjús játszótéren. Mondom: egyszer. Mindig elmondtuk, hogy ez csak a kezdet, mert sok ilyen lesz még, előttünk az egész nyár… Annyira vártuk, és most egyfolytában esik az eső, és így múlik el az utolsó közös, szabad nyarunk.

Más újság nincs velem. Megint két méretet nőttem egyszerre, a napokban kinőttem a legnagyobb méretű jószotojót is, amit már csak alváshoz használtam, ezzel a kisbabakorom véglegesen befejeződött. Azóta pizsamában alszom. (A hálózsákjaimat Anyu megtoldotta, mert azért még nem takarózom be egyedül.)

Valamint ismét nem vagyok szobatiszta, pedig nyár elején már stabilan megvolt. De most megint kell a pelus az alváshoz. Meg is mondom, hogy azért van, mert nem akarok óvodába menni. (Magyarázzák, hogy nem ezen múlik, de mégis, valahogy úgy érzem, hogy legalább teszek valamit ellene.) Pedig tavasszal nagyon szerettem volna óvodás lenni, de azóta megtapasztaltam, hogy milyen az, ha Anyu nincs velem (kórházban kellett töltenie pár napot, de ettől se lett kistesóm). És pontosan érzem, Anyu mennyire utálja az egész munkába állósdit, ami miatt itt kell hagynia engem. Különben is tele van a hócipőm vele, hogy folyton mindenki azt kérdezgeti, hogy mikor leszek óvodás. Vadidegen néni az utcán végigmér, méret stimmel, már fuvolázza is, hogy „jááársz már óóóvodába?” (Legközelebb beszólok nekik, hogy „és te a kórbonctanra?”)

Szóval még senki nem tudja, hogy mi lesz. A megszokott kis életünk darabokra törik, aztán a romokból majd építünk valami újat, reméljük, nem szívjuk meg nagyon.

Amúgy semmi különös. Szeretem a dinoszauruszokat (a kiállítás óta), egy csomónak tudom a nevét, ezek fel-le vonulgatnak a szőnyegen, és mindenféle érdekes kalandokba bonyolódnak (amíg valamelyik családtagom rájuk nem lép, és sziszegve ugrándozik fél lábon). Néha meglepően okosakat mondok, főleg séta közben vagy elalvás előtt, amikor elmélázom (azok az állatok, amelyek tojásból kelnek ki, és így nem cicizhetnek, de nem szeretik a felnőtt táplálékot, azok mit esznek?) Néha meglepően bután viselkedem, főleg, ha valami nem úgy alakul, ahogy elképzeltem (nem én léptem be elsőnek az ajtón, nem süt a nap, nem szerda van). Néha nem tudnak mit kezdeni a rossz hangulataimmal, mert csak sírok, és nem lehet kizökkenteni belőle.

És továbbra is rajongok a mesékért. Egy meséért bármire képes vagyok, még a főzeléket is megeszem. (De csak a sárgaborsót.) Tudjátok, ott legalább a jók győznek…