Nincs időm írni, mert folyton a kertben vagyok. Ha nem visznek ki, ütöm a teraszajtót, és sivalkodom.
Szóval.
Kettő szót szoktam nagyon gyakran használni, az egyik a „nem”, a másik pedig a „de”. A hangsúlyból próbálom eldönteni, hogy éppen melyik jön. Vagy ahogy sikerül.
Amikor a Gyermekvasút túrán Bubu bácsi kérdezte tőlem, hogy nem akarok-e pontőr lenni az Isaszegi csata emléktúrán, rávágtam, hogy „de”. Hát így lett belőlem pontőr a világon elsőként április 5-én, az Isaszeg környéki Király-erdőben.
Persze ha előre tudom, hogy ehhez tíz óra előtt föl kell kelni, akkor a másikat mondom.
Amikor meghallottam, hogy 6:45-kor nyit a pont, rögtön mondtam is Anyunak, hogy itt valami tévedés van. A 6:45-ös szopi, az még éjszakai szopi! Erre Anyu azt felelte, hogy egyrészt van, akinek a 6:45 már régen a reggeli szopi, másrészt pedig a 6:45 csak a pontnyitás, a pontőröknek még ennél is korábban ott kell lenni, hogy minden készen legyen, amikor megérkeznek a túrázók.
Szerencsére nekem mégse kellett ilyen korán kelni, mert megengedték, hogy később csatlakozzak, és Oláhtamás eljött értünk autóval, 10-re. Így 10 óra előtt 10 perccel kellett fölkelnem, de higgyétek el nekem, az a 10 perc még nagyon hiányzott!
Gyorsan kikaptak az ágyból, felöltöztettek (az egyórás éneklős öltöztetés helyett), és betettek az autóba. Azt se tudtam, hol vagyok, kómásan nézelődtem a gyerekülésben.
Egy Honvédsírok nevű helyre mentünk az erdőben. Amikor kiszálltunk az autóból, kezdtem felélénkülni, mert kalandszagot hozott a szél.
Az összes barátom ott volt, berzso és Vándorköszörűs és Oláhtamás meg Annamari, és Lutak, és még találkoztam Lükepékkel meg Gethével és Bubuval és Szucsatival meg Annával, meg Zsotyekkel, és Spetivel meg Vagdalthússal, és még nem is tudom fölsorolni, hogy kivel, valakit biztos kihagytam.
Ritával pedig nem, sajnos, mert egy későn kelő malac vagyok, és ő addigra már áthaladt az ellenőrzőpontunkon, mire én szíveskedtem odafáradni.
A VI. Isaszegi Csata Emléktúrát abból az alkalomból rendezték meg, mert 1849. április 6-án, nagypénteken itt volt a szabadságharc legnagyobb győzelmet hozó csatája. Ez a túra része a Tavaszi Hadjárat túrasorozatnak, és a Csata Kupának, amit a 160. évfordulóra hirdettek meg. Ennek az a lényege, hogy sokat kell mászkálni az erdőben, és a végén adnak egy kupát, amit meg lehet rágni.
Megreggeliztem, egy kicsit javítottam a babakocsimat, azután nekifogtam a pontőrködésnek. Sorban érkeztek a túrázók, volt, aki még az éjszakai túrán is részt vett (ennek az volt a neve, hogy Éjszakai Hadjárat), és volt, aki 45 kilométert gyalogolt, vagy 30-at, vagy 15-öt. Mondtam Anyunak, hogy 15-öt én is tudnék, de azt felelte, hogy szintidő is van a világon, és hogy én szintidőn belül még fölkelni sem tudok, nem hogy beérni a célba.
Aki a pontunkra érkezett, annak lepecsételtem az itinerét, azután adtam neki szörpöt vagy ásványvizet, meg almát is. Lutak és Vándorköszörűs segítettek, mert egyedül nem győztem volna. És még más tennivalóim is voltak a ponton, például meg kellett szerelni az ásványvizes kupakokat, és meg kellett javítani az almát.
Később elfáradtam, és egy papírdobozban üldögéltem, így a túrázók azt hihették, hogy szelektív babagyűjtés van (copyright by Dani&Boldizsár). Vagy azt, hogy ha végigjönnek az asztal mellett, kapnak egy pecsétet, egy pohár szörpöt meg egy kisbabát.
Amikor elálmosodtam, Anyu beletett a babakocsimba, és megnéztük a Honvédsírokat. Már nem emlékszem az összes emlékműre, mert vetítés kezdődött belül a fejemben. Nagyot aludtam a fák alatt, az árnyékban.
Mire fölébredtem, már zárt a pont, az összes túrázó továbbment. Kicsit szopiztam, aztán rendet raktunk, összecsomagoltuk a megmaradt dolgokat meg a szemetet, és bepakoltuk az autókba. Azután elmentünk a célba, ahol le kellett adni a dolgokat.
A célban végleg megállapítottam, hogy a cica hülyeség, mert találkoztam egy nagy kutyával. Nagyon tetszett nekem. Úgy hívják, hogy Zsolibéla. Egyáltalán nem volt ijesztő, először meg akart szagolni, de nem engedték neki, én meg nevettem, és azután nézegettük egymást, és egy nagyot szuszogott, és lefeküdt a lábamhoz, és én pedig meg akartam fogni, de azt sem engedték. Remélem, máskor is látok kutyát.
És még kitöltöttem egy nyilatkozatot, és megkaptam a TTT-s tagkártyámat. És most már tudom, hogy mi az a TTT, hát ez:
Remélem, hogy máskor is jöhetek segíteni, mert nagyon tetszett nekem a pontőrködés.
Pít hazahozott bennünket autóval, és gyorsan nekiláttam az evésnek. Anyu három krumplit főzött nekem, mert azt gondolta, hogy holnapra is jó lesz, de én megettem majdnem az egészet. Megfürdettek, azután elaludtam, és aludtam egészen reggelig, nem is kértem szopit. Fárasztó dolog ez a pontőrködés.
Hozzám szóltak