Megszívatott bennünket a MÁV-sztrájk. Nemcsak a dédnagymamámékhoz nem tudtunk elmenni (pedig nagyon vártak szegények), nemcsak az ajándékvásárlás fuccsolt be (amit az egyetlen plázázás során nem tudtunk beszerezni, az már úgy is maradt, Anyu megkérte Aput, hogy vegyen magának pár ajándékot, és felejtse el karácsonyig, mint én a gepárdomat), de majdnem nem lett karácsonyfánk sem.
Azt hittük, ex-pestiek, hogy majd itt is a bolt mögötti parkolóban fogják árulni a fákat. Izgatottan sétálgattunk arrafelé, hogy na, majd holnap már biztos megjönnek a faárusok. Aztán egy idő után be kellett látnunk, hogy ha eddig nem kezdtek el karácsonyfát árulni a városunk forgalmasabb helyein, akkor erre már nem igazán lehet számítani. Bejártuk az egész települést, Apu futva, mi babakocsival, de egy árva tűlevelet sem láttunk sehol.
Mi van, az itteniek a szilvafát díszítik föl szenteste? Vagy mindenki műanyagban nyomul?
Végül is a településünk tipikus alvóváros, arra rendezkedett be, hogy a lakóinak többsége nap mint nap bejár a fővárosba, és sok dolgot ott szereznek be. Apu hozott is volna fát vonattal (autónk nincs), de a sztrájk miatt csak buszok járnak, azokat sem sűrítették, így néha csak a másodikra, harmadikra lehet fölférni, és azon sem lehet leejteni egy gombos- (vagy fenyő-)tűt sem. Még hétköznap délben sem alkalmas bonyolultabb dolgok szállítására, mint például karácsonyfa. Vagy kisbaba.
A szomszéd utcában van egy undok néni a zöldségesnél, akit úgy hívnak, hogy Az Undok Néni a Zöldségesnél. Én kedvelem, mert mindig mondja, hogy szép nagy szemem van, de be kell látnom, hogy furcsa dolgai vannak. Néha délután zárva találjuk az üzletet, ilyenkor másnap elpanaszolja, hogy megunta a sok hülye vevőt, és hazament. Vagy például az ember kér negyven deka savanyú káposztát, és hatvanat ad, hogy „megeszik azt maguk”. Az apukám múltkor megkérdezte, hogy nem tépné-e le a retek levelét, erre azt mondta, hogy „Miért, nincs kukájuk?”
És bennünket még szeret, mert akit nem szeret, annak nem is ad semmit. Például a részeges H. bácsi (akit mindenki utál), odatolta a talicskáját, mert krumplit akart venni. Apu is ott volt, és éppen krumplit vett, halmokban állt a krumpli.
– Jó napot, krumpliért jöttem – mondta a részeges H. bácsi (akit mindenki utál).
– Nincs.
A részeges H. bácsi (akit mindenki utál) még ott tipródott egy ideig a bolt előtt a talicskájával, és azt hebegte, hogy „de hát ott van a krumpli, én látom”, aztán hazament.
Szóval valamelyik reggel a boltba mentünk a babakocsival, amikor megláttuk, hogy Az Undok Néni a Zöldségesnél éppen egy karácsonyfát vesz ki a kisteherautójából, és odaadja valakinek. Mi is odamentünk, és megkérdeztük, hogy lehet-e karácsonyfát kapni. Azt felelte, hogy igen, de meg kell rendelni előre. Lemértük, hogy mekkora hely van a hokedli tetejétől a mennyezetig, aztán Apu visszaballagott, és megrendelte a karácsonyfát. Az Undok Néni a Zöldségesnél megígérte, hogy péntek reggel hozza.
Péntek reggel Apu már jó korán ott volt a boltban, de semmi karácsonyfa nem volt. Az Undok Néni a Zöldségesnél azt mondta, hogy nem volt kedve fáért menni, mert esett az eső. De megígérte, hogy vasárnap reggelre szállítja a rendelést.
Vasárnapra azonban még mindig nem volt karácsonyfa, és az újabb határidőre, hétfőre sem. Ekkor már eléggé aggódtunk, hogy hogyan lesz nekünk karácsonyfánk. Apu megelégelte a várakozást, a nyakába vette a lábát, és elgyalogolt a hetedik határba fáért. Egy kicsit stílusosabb lett volna, ha hófúvás van és farkasordító hideg, de azért így is nagy teljesítmény volt. Anyuval egész szép kis történetet költöttünk, ahogy szegény kis Apu gyalogol a pusztaságban a karácsonyfával, rásötétedik, bekucorodik a fa alá, fújogatja a körmét, és arra gondol, hogy muszáj továbbmennie, mert a kislánya nagyon várja a fát. A végén teljesen elszontyolodtunk. De aztán Apu hazaért még reggeli előtt, és így végül mégis csak lett nekünk karácsonyfánk.
Hozzám szóltak