Vasárnap reggel a szüleim azt mondták, hogy menjünk ki a kertbe, mert járt nálunk valami Nyuszi.

A kertbe menés gondolatát élénken támogattam – ha odahozzák a cipőmet, már tudom, hogy mi következik, és szimpátiatüntetést tartok –, de ezzel a Nyuszi-dologgal nem tudtam mit kezdeni.

Anyu azt mondta, hogy a Nyuszi olyan, mint egy hosszú fülű cica.

 
Gyanakvó arcot vágtam. Valahogy nem vagyok oda a cicának nevezett állatért.

Erre Apu azt mondta, hogy a Nyuszi nem cica, hanem egy hosszú fülű kutyus. Ez tetszett, szeretem a kutyákat. Igaz, hogy még csak a Zsolibéla nevű kutyát ismerem, de őt szeretem is, vagyis az összes kutyát szeretem, akit ismerek.

Anyu erre azt felelte, hogy Zsolibélának is hosszú füle van, mégse Nyuszi.

Végül a szüleim kiegyeztek abban, hogy a Nyuszi egy barnás színű, kis méretű, cicára hasonlító hosszú fülű kutyus. Ezzel a felvetéssel én is megbékéltem, és mehettünk a kertbe.

A Nyuszi addigra már odébbált, de a dolgait itt hagyta a kertben. Először egy juhászkutyát találtam a terasz mellett. De nem akartam hozzányúlni, mert gondoltam, hogy biztos valakié, szóval a Nyuszié.

A klubon se szoktam elszedni a többiek játékát, de amivel én játszom, azt nem adom ki a kezemből. Ha elvekről van szó, simán lenyomom a kétéveseket.

Aztán mondták, hogy a kutya az enyém, és nyugodtan piszkáljam. Igazán remek kis juhászkutya, lehet lóbálni.

Továbbmentünk a kert vége felé, és a málnabokrok tövében egy szürke plüssnyuszit találtam. Aha, szóval ilyen állat a Nyuszi! Na jó.

A hintában volt még egy nyuszi, egy fehér színű. Megnyugodtam, így kiegyensúlyozottan tudom lengetni őket, egyiket a jobb kezemben, a másikat a balban. Azóta is így hurcolom őket; mindig a két nyuszi van nálam, és vidáman lóbálom.

A cseresznyefa tövében volt valami nagyon érdekes. Mágneses, és rajzolni lehet rá. Anyu a klubon hallotta az ötletet, hogy az egyévesek már tudnak rajzolni ilyenre. Nekem is csak egyszer kellett megmutatni, rögtön átláttam a dolog működését, még azt sem tévesztem el, hogy a toll melyik felével lehet írni. Letörölni még nem tudom, de már dolgozom a problémán.

Az első rajzomat meg is örökítették fényképen, hogy majd ha nagy leszek, meg tudjam nézni.

Aztán azt mondták, hogy most függesszem fel a rajzolást, mert van még ott valami érdekes a rózsabokor tövében. És tényleg. Egy labda! Óriási, piros pöttyös labda. Na, végre leesett nekik, hogy egy ilyet szeretnék, és nem csak úgy poénból rugdosok mindenfélét a szobában.

Szóval lett már egy csomó mindenem, és gyorsan el is kezdtem játszani velük. Igazán jó fej ez a Nyuszi!

A szomszédban lakó Andrisékhoz pedig hétfő reggel jött a Nyuszi. Ezt onnan tudom, hogy megütötte a fülemet, amint a szüleim beszélgettek róla (mostanában állandóan fülelek játék közben, mert érdekes dolgokat lehet megtudni; és ha a nevemet hallom, vagy valami rám utaló kifejezést, akkor a szemem sarkából odasandítok).

Szóval Apu azt mondta Anyunak, hogy előbb-utóbb jogharmonizációt kell végrehajtani, és jöjjön inkább nálunk is hétfőn a Nyuszi, nehogy összezavarodjak. Erre Anyu azt felelte, hogy a Nyuszi nem kukás, hogy az egész utcában adott napon járjon.

Megint kicsit sokára tudtam megörökíteni az élményeimet, de azért így utólag is kívánok mindenkinek sok boldog (barnás színű, kis méretű, cicára hasonlító hosszú fülű kutyus jellegű nem kukás) Nyuszit.