Két nagyszerű babakocsim is van. Az egyik szép és kényelmes mélykocsi, Anyu nagyon szereti tolni. Ha beletesznek, többnyire ordítok.

Pedig Anyu úgy tervezte, hogy ezzel a babakocsival és velem fog visszatérni a futótársadalomba. Hát, koppant. Nem volt elég, hogy (nagyjából egy éve) félmaratont futtatott velem?! Utána meg valami PB-t is, amiről nem is tudom, micsoda (biztos olyan ez is, mint az UV, szóval árt nekem). Nem győztem kapaszkodni! Miközben Anyu bordáit markoltam odabentről, megfogadtam, hogy én most már az idők végezetéig itt fogok csimapszkodni, és egy tapodtat sem mozdulok innen sehová. (Aztán jól kirángattak, amiért a mai napig dühös vagyok.)

És van egy kisebb és könnyebb babakocsim is, amit föl lehetne vinni a járművekre. Ebben is ordítok, ha beletesznek.

Szerencsére a nagymamám varrt nekem egy hordozókendőt.

A hordozókendő a legjobb dolog a világon, nagyon szeretek sétálni benne. Olyan, mintha még mindig Anyu hasában lennék (ahonnan eszem ágában sem volt kijönni, de kicibáltak, ami szerintem parasztság volt).

Egy kisvárosban lakunk kedves, hangulatos utcákkal; a szüleim direkt azért választották, hogy legyen hol sétálnom (én meg diplomatikusan kivártam az érkezésemmel, amíg olyan helyet találnak, ami nekem is tetszik).

A legjobban a pékhez szeretek menni, mert nagyon kedves az eladó néni, és azt mondta, ha nagyobb leszek, kapok a kezembe pogácsát. (De mi az a pogácsa?) A cukrászdát is szeretem, finom illat van, meg a kis parkot előtte. Meg a zöldségest és a különféle boltokat -- ezek mind párszáz méterre vannak tőlünk, mégis másfél órába telik, amíg végzünk, mert lépten-nyomon megállítanak bennünket a járókelők, hogy megcsodáljanak.

Eleinte azt mondogatták, hogy milyen pici lábam van, meg hogy mennyi hajam van. Meg hogy miért nézek ilyen mérgesen. De újabban megtanultam nem-mérgesen nézni, és nevetek rájuk, Anyu meg olvadozik a büszkeségtől, amikor dicsérnek.

Örömében azt is elfelejti, hogy idestova öt és fél kiló vagyok -- Anyu mellső végtagjai lassan olyan izmosak lesznek a cipelésemtől, mint egy vándorvarangynak, de ő csak sétál velem lelkesen a lombos kis utcákon át.