Szia!

Ez egy gombamód növekvő kislány naplója, amelyben kalandjairól és egy vidám-különös világra való rácsodálkozásáról mesél neked.

Hozzám szóltak

  • olahtamas-: Jó volt olvasni felőletek! Izgalmas lehet ez a KOLBÁSZ, hogy tanulni lehet belőle :) (2020.05.01. 20:23) Hómofisz
  • fűzfavirág: Nagyon várom a nyári beszámolót, és küldtem mailt! (2019.09.13. 23:13) A mesélő nyuszi
  • fűzfavirág: Boldog karácsonyt, küldtem mailt :) (2018.12.21. 20:13) Az igazi Mikulás
  • fűzfavirág: Gyönyörűek a koszorúk! Boldog karácsonyt az egész családnak :) (2018.12.18. 19:53) Az igazi Mikulás
  • olahtamas-: Tényleg gombamód növekedés esetének fennforgása van :) Ez a felvételizés már teljesen ... (2018.12.17. 10:44) Az igazi Mikulás
  • olahtamas-: Csak jó lehet, egy olyan nyaralás, amiben van grillkolbász is :) (2018.08.31. 11:12) Az évszázad nyaralása
  • Tündérke21: Nagyon tetszett a beszámoló, nem csodálom, hogy ez volt az évszázad nyaralása! ♥♥♥ (2018.08.30. 20:51) Az évszázad nyaralása
  • olahtamas-: BUÉK ! Jó hosszú volt a csendkirály :) (2018.07.09. 07:05) Tíz, tíz, tiszta víz
  • Utolsó 20

Az időgépem

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

A világ a falon túl

Tiszta a levegő?

Budapest légszennyezettsége

Van itt még valaki?

Már nagyon várom

Ebből mazsolázhatsz

Az életem filmje

Óévbúcsúztató

2017.03.12. 22:50 - Jankapanka

Címkék: olvasás ünnep evés karácsony nyár számok óvoda acsuál

 dscn3261.JPG

Anyu azt mondja, most már mindegy, ki, csak írjon valamelyikünk, mert a végén még megörökítetlenül maradnak a családunk legszebb évei. Emlékeztek, legutóbb (tavaly ilyenkor...) még azon az állásponton volt, hogy az írhat blogot, aki kevésbé rossz. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy én végképp elestem a tudósítási lehetőségtől (kiváltképp a májusi Mesefalu után, amikor megint megléptem a családomtól, és háromnegyed órát kerestek a patakban, szerencsére Csilláék megtaláltak a rendezvényterület túlsó végén, a szalmában).

 dscn3271.JPG

A nővérem meg azért nem ír blogot, mert újabban minden szabadidejében olvas, a nyári szünetben 18 könyvet olvasott el. Én már kicsit unom ezt az egész könyvesdit. Végre itt a hétvége, fölébredek nyoszolyámon, picit nyavalygok a cupámért (mostanában éjszaka vizet szeretek inni, de az esti elalváshoz még kell a tej - amit apukám egy deci banános tápszer / két deci 3,6-os tej titkos recepttel állít elő), azután vidoran kipattanok az ágyból, és átrongyolok a tesóm szobájába. Régebben ilyenkor üdvrivalgás fogadott, fölmásztam hozzá a felső ágyra, és játszottunk. Most meg hiába kiabálok neki a szoba közepéről, a füle botját sem mozgatja. De nemcsak nekem, Apunak meg Anyunak sem. Úgy látszik, valamiért egyszerre csak egy érzékszerve tud működni, vagyis ha a szemével olvas, akkor a fülével nem hall.

 dscn3403.JPG

A nyári szünet első napján anyukám megzsarolta a tesómat, hogy szünidei feladat gyanánt írjon inkább naplót, mert ha nem, akkor ő fog neki diktálni tollbamondást. Így a nővérem mégis inkább a naplóírást választotta, de szigorúan csak napi hét sorban (kivéve, amikor matekpéldákat oldott meg, mert olyankor nem kellett neki). Így aztán naponta végighallgattam, ahogy megpróbálja hét sorba sűríteni az aktuális történéseket, és nagyon ügyelt rá, nehogy egy szótag is túllógjon a kötelező mértéken. Ebből persze elég vicces minimalista megfogalmazások születtek, anyukám szerint jókat fogunk mulatni rajta nagyobb korunkban, feltéve persze, hogy még meglesz akkor. Mert hiába teszi el, folyton megtalálom és elviszem, mert én is szeretnék naplót írni. (Vagy legalább vinni.)

 dscn3387.JPG

Így aztán Anyu beleegyezett, hogy mégis én írjak blogot. Még mindig én érek rá a családból a legjobban, bár szeptember óta valamelyest lefoglal az óvodába járás. A szüleim egész nyáron aggódtak, mi lesz velem az oviban; meg voltak győződve róla, hogy ha nem telefonálnak rájuk már az első héten, hogy rosszul lettem az éhezéstől, akkor azért fognak eltanácsolni, mert még mindig nem vagyok teljesen szobatiszta, vagy leharaptam valaki fülét. (Amilyen pici vagyok, olyan vehemensen szoktam érvényt szerezni a vélt vagy valós érdekeimnek.) Na, hát lássatok csodát, eljött a január, és még mindig az oviban vagyok. Ehhez persze egy nagyon jó óvoda kellett (egy saroknyira a házunktól), ugyanis - talán már meséltem - nemrég átkörzetesítettek minket a közelebbi, régi oviba, így megmenekültem a testvérem ovis éveit beárnyékoló Áspis Kígyó nénitől. Az én vezető nénim kedves, szereti a gyerekeket (ami egy gyerekintézmény vezetőjénél nem hátrány, ha nem is munkaköri követelmény...), betett engem egy olyan csoportba, ahol 5 néni jut 13 gyerekre (az ötből az egyiknek általában az ölében ülök), ráadásul a tesóm a szomszéd épületben van, és a büfé folyosójáról kilát az udvarunkra.

 dscn3301.JPG

Na, de előreszaladtam az eseményekben. (Ez jellemző rám, mindig előreszaladok, aztán vissza, aztán meglátok valamit, és a következő pillanatban már senki sem tudja, hol vagyok.) Szóval ott hagytuk abba, hogy a Mesefaluról nem írhattam blogot az eltűnés miatt, aztán meg már vége is volt a tanévnek, és rengeteg dolgot elterveztünk, hogy mi mindent fogunk csinálni ezen az utolsó nyáron. (Mármint anyukám utolsó szabad nyarán, mert augusztus elején kezdett dolgozni.) De végül is csak egy madáritatót csináltak valami lavórból, körülültetve virággal, és attól kezdve folyton engem kellett figyelni, hogy ne mossam bele a sáros lapátjaimat.

dscn3750.JPG

Ja, meg nyár elején sokat üldögéltünk a teraszon is, és néztük, ahogy alkonyodik, és feljönnek a csillagok, és Anyu meg a tesóm még sünit is láttak, csak nekem nem volt türelmem kivárni. Anyu tavasztól kezdve vezetésleckéket vett (húsz éve van jogosítványa, de sosem volt alkalma használni), és valamikor júliusban megérkezett a családi autó is. Engem csak egyszer engedtek a közelébe felügyelet nélkül (amikor az udvaron állt), ekkor apróbb dolgokat törtem le róla.

 dscn3388.JPG

Június közepén hirtelen fejfájásra kezdtem panaszkodni, egyre rosszabb kedvem lett, pár nap múlva már csak feküdtem és sírtam. Ha néha talpra álltam, a fejemet is ferdén tartottam, és nem tudtam egyenesen járni. Kórházban is voltam, meg mindenféle vizsgálatra vittek, de nem találták meg az okát, közben két-három hét alatt el is múlt magától. Azóta is csak találgatnak, mi lehetett a bajom.

 dscn4220.JPG

Amikor végre ismét jól éreztem magam, igyekeztünk gyorsan kihasználni az elillanó nyarat: ha csak tehettük, a nagykátai strandra mentünk, hadd csiszolgassam az úszástudásomat. Úszógumival már egész tűrhetően átevickélem a medencét. Ezen a nyáron az élménymedence körüli sodrófolyosó volt  a kedvencem; órákat voltam képes eltölteni azzal, hogy az úszógumimban lebegve körbe-körbe vitettem magam a vízzel. Még egy meglehetősen együgyű dalocskát is kitaláltunk a tesómmal az "Elvitte a víz a szappant" dallamára, de azóta is felderülök, ha valaki dudorászni kezdi, mert felidézi az elmúlt, vidám nyarat:

 dscn3804.JPG

"Elvitte a víz a Pirgit,

Utánaküldték a Dzsidzsit,

Míg a Dzsidzsi mászott,

A Pirgi elázott

A sodróban."

 dscn3849.JPG

Anyukám részéről a nyár egyik fénypontja egy egynapos sióagárdi látogatás volt a nővéremmel meg a közös baráti társaságukkal. (Engem megint nem vittek, mert nem vagyok hajlandó egyedül enni. Kicsit már unom ezt az egyedülevős szöveget. Meg hogy azt mondják, folyton őrizni kell, hogy el ne tűnjek. Nem tudom, mit vannak úgy oda ezzel az eltűnéssel, én mindig tudom, hol vagyok.) Sióagárdról származik anyukám egyik barátnője, akivel annak idején a baba-mama klubban ismerkedett meg, és a gyerekeik együtt szoktak bandázni. (Csak engem hagynak folyton otthon. Kivéve a novemberi Lábfázós Nyakbanvivős Felvonulást a parkban.) Szóval ez a barátnő meghívta az egész társaságot a szülői házba, kirándultak a helyi szőlőhegyen, megnézték a híres pincefalut, sokat nevettek, láttak sok gyönyörű hímzett ruhadarabot, ami a hagyománnyal együtt öröklődik a családban, a gyerekek medencéztek, és a végén még kisbárányokat is mutattak nekik. Ezt persze a tesómnak kellett volna elmesélnie, de újabban nem ír, csak folyton olvas. Én is próbálok megtanulni olvasni, de még nem nagyon megy (a számolás már igen). Múltkor a sálakból kiraktam a szőnyegen egy SZUSZ betűt, mindenki nagyon örült neki, de másodszorra nem sikerült megcsinálnom, és ezért ordítoztam.

 dscn4475.JPG

Ezen kívül Anyu meg a tesóm idén is voltak Vinyén anyukám régi (gimnazista kori) barátnőivel meg a gyerekeikkel. De szerintem disznóság, hogy ezt is nekem kell leírnom, amikor engem nem is vittek oda se. Anyu azt mondja, idén már én is jöhetek, mert nagyon rendesen megettem többször is a csirkeszárnyat, meg még kiflit is. Vinyén van patak, ahol a tesóm meg a barátnői hidat építettek, és megbeszélték, hogy együtt mennek hídépítő iskolába, ha nagyok lesznek. A nővérem nagyon örül, hogy megtalálta a hivatását; azt mondja, nagy kő esett le a szívéről, hogy legalább ezen nem kell már törnie a fejét. Rajzolt is egy cégtáblát a szobája ajtajára, amin az áll, hogy mérnök.

dscn3957.JPG

Erre gyorsan én is kitaláltam, hogy mi leszek nagy koromban (bár elég sokszor érvelek vele, hogy én már most is nagy vagyok). Szerintem ugyész leszek, és megbuntetem a búnozóket. (Még mindig nem tudom kimondani az "ő" és "ű" betűket, számtalan vidám percet szerezve éretlen humorú felmenőimnek.) Anyukám szerint a jogi véna megvan mind a kettőnkben, a testvéri vitáink rendes menetrendjéhez tartozik, hogy újra és újra megpróbálunk rátromfolni egymásra bonyolult és még bonyolultabb érvelésekkel. (És csak utána kezdünk verekedni, mert olyankor úgyis szétzavarnak bennünket a szobánkba.)

 dscn4079.JPG

A napokban például éppen ebédeltünk a tesómmal a nappaliban, a kis sárga asztalnál. Nekem még jó sok krumplim volt, ő már megette a rizsét, még egyszer kért, és abból is csak egy kicsi maradt. Gyorsan a szájába tömte a maradék fél rántott húst - Anyu rá is szólt miatta -, és fuldokolva ezt hörögte felém:

- Az győz, akinek előbb üres a tányérja!

- Az győz, akinek előbb üres a tányérja, _és_ nem tömte be egyben a maradék rántott húst - pontosítottam. - És nem maradt semmi rizs a tányérján.

- Vagy csak olyan rizs, amit másodszorra kért - nyeldekelt a tesóm. - Csak az győzhet, akinek egyáltalán _volt_ rizs a tányérján.

- Vagy krumpli - tettem hozzá.

- Ügyvédek, abbahagyni! - csattant föl szokás szerint az anyukám, és minden jelenlévőt megitatott teával.

 dscn3783.JPG

Vinyén egyébként állítólag éjszakai akadályverseny is volt, amit a nővérem rengeteget emleget, de juszt sem írta bele a naplójába, mert nem fért bele a hét sorba. Abba csak az fért bele, hogy idén is elindultak megnézni a cseszneki várat, és egész nap gyalogoltak felé, látták is olykor a fák között, de alig jött közelebb. És amikor végre odaértek a tövébe, akkor már zárt, és gyorsan felhívták Aput telefonon, hogy mikor és honnan indul olyan autóbusz, amivel még aznap visszaérnek a szállásra. Meg voltak Zircen is, és megnézték a természettudományi kiállítást, ami Anyu szerint nekem is tetszett volna, csak nem tudja, hogyan lehetett volna megakadályozni, hogy ne próbáljak mindent széthordani. Anyukám szerint a dolgok nem arra valók, hogy állandóan vigyék őket, szerintem meg de.

 dscn3356.JPG

Augusztus elején anyukám dolgozott egy kicsit, hogy ne csak nekem legyen fokozatos a beszoktatás az óvodában. Közben Apu meg a tesóm Erdélybe mentek egy hosszú hétvégére (nekik meg ez lett a nyaralás, mert a nyár eleji táborból a tesómnak haza kellett jönnie az én fejfájásom miatt). (Vagyis nem kellett neki hazajönnie, csak Anyu hazajött, és akkor ő is.) Utána még pár forró Nagykátás nap volt - képzeljétek, még lángost is csócsáltam a kismedence szélén, nehogy megint rám fogják, hogy sehová sem lehet vinni engem -, utána már kezdődött is Apunak a munka, nem sokkal később Dzsidzsinek a második osztály, nekem meg az óvoda, és egy hétre rá anyukám is végleg visszatért a munka világába. (Egy nappal később, mint tervezte, mert beszoktatás közben beteg lettem, és így az első munkahete rögtön egy nap szabadsággal indult. De aztán megembereltem (megszuszuztam) magam, és nagyjából karácsonyig kibírtam. A beszoktatásomban nem okozott törést.)

 dscn3913.JPG

Anyukám az egész előző évben csöndes propagandát folytatott az oviba járás érdekében, mindig megmutatta a sok játékot az udvaron, amikor Dzsidzsiért mentünk az iskolába. Így elfogadtam, sőt, büszke voltam rá, hogy hamarosan én is oda fogok járni. Mesélték, hogy lesznek majd barátaim meg játszótársaim, és elolvasták nekem a Már óvodás vagyok mesekönyvet, így a beiratkozást követően én is büszkén mondogattam, hogy már óvodás vagyok. A beszoktatással nem is volt semmi probléma: az ovinak hatalmas udvara van árnyas fákkal és rengeteg játékkal, anyukám azt hiszem, egy padon üldögélt valahol, fogalmam sincs, nem nagyon hederítettem rá.

 dscn4186.JPG

Szerencsére szép hosszú őszünk volt, így heteken át egész nap az udvaron lehettünk. Akkoriban annyira szerettem óvodába járni, hogy hétvégén reggelenként kifejezetten tüntettem az oviba menetel mellett. Azután beköszöntött a rossz idő, és beszorultunk a csoportszobába; attól a naptól fogva méltatlankodtam olykor, hogy nem szeretem az óvodát, de sosem igazán komolyan. Megszerettem az óvó néniket (Kati néni a kedvencem), meg a gyerekeket, különösen Norinát (aki Noémi ikertestvére). Jóval nagyobbak nálam, mert vegyes csoportba járok, és Anyu szerint az óvó nénik meg a nagyobb lányok úgy babáznak velem, mintha valami kis plüssfigura lennék. Picike vagyok, nagyszemű és viszonylag cuki, és nem sokan sejtik, hogy egy acsuál lakik bennem.

 dscn3796.JPG

Néhány hete új kislány érkezett a csoportba, így van valaki, aki nagyjából velem egykorú (eddig egyedül képviseltem a kiscsoportos korosztályt). Úgy tartom számon, mint "a barátnőm" - eleinte a nevét sem tudtam, csak ezen a néven emlegettem, mármint a barátnőmként. Egy nap ötször is megmutatom az ujjamon, hogy a családom (Apu, Anyu, Dzsidzsi, én), meg a barátnőm, az öt. Tudjátok, az öt a barátnő-szám. A négy a családszám. A három, az a három kiscica, vagy a török és a tehenek. Fehéret, feketét, tarkát. A kettő pedig megint kiscica: ha még egyet kapok, akkor lesz egy pár. De én meg a Dzsidzsi is ketten vagyunk. Bár Anyu szerint néha tizenkettőnek számítunk.

 dscn4109.JPG

Más érdekes dolgok is vannak az oviban, például a Nagy Hal, aki az előtérben lakik egy akváriumban, és csodálatos dolgokat művel. Éjszaka például kimászik, és egyszer összetépte a rajzomat, de lehet, hogy az mégsem a Nagy Hal volt. Meg egyszer megharapta Bellát, biztosan azt hitte, hogy növény. És még vannak más gyerekek, például fiúk is, de ők rettenetesen putuk (állítólag majdnem annyira, mint én). Főleg az Ádám nevű kisfiúval szoktam verekedni, ő másik csoportba jár, de az udvaron előszeretettel gyepáljuk egymást. Az óvó nénik egy ideig gondolkodtak, hogy mit csináljanak velünk, végül úgy döntöttek, hogy nagyjából kiegyenlítettek az erőviszonyok, és láthatóan mind a ketten elégedettek vagyunk az interakció ezen módjával. Például ülünk a fészekhintában, és nagy egyetértésben hintázunk, aztán én ki akarok szállni, ő meg nem akarja, én meg de, és ez úgy fest messziről, mintha két begőzölt kismacska marakodna a fészekhintában, pedig csak az álláspontjainkat ütköztetjük. Aztán este meg úgy nézek ki, mint aki a bozótban aludt.

 dscn3820.JPG

Tényleg, alszom is az oviban, pedig itthon már nem. Anyu varrt finom puha ágyneműt, és ott van a cicám. Sőt, legutóbb kifejezetten kérni kellett, hogy kíméletlenül ébresszenek fel háromkor, mert mindig sajnálgatnak, aztán itthon meg éjfélig kukorékolok. (Rengeteg előnyt húzok belőle, hogy a csoportban én vagyok a kicsi.)

 dscn4192.JPG

Az evéssel úgy állunk, hogy még mindig a dedósoknak való joghurtos bébiételből tartom fenn magam: Apu megetet reggel, oviba indulás előtt, és aztán délután meg este is, miután hazahozott - továbbra is rajzfilmekkel kell szedálni, hogy a számba lehessen tenni az ételt, de legalább már magamtól tátogok, mint a kisfecske (rózsaszín vagyok, csont és bőr, szóval ez rendkívül találó hasonlat). De azért az óvodában is jut annyi ennivaló a szervezetembe, hogy ne legyek rosszul nap közben. Az óvó nénik hivatásuknak tekintik a győzködésemet, nagy örömmel számoltak be róla például múltkor, hogy megettem egy fél szelet gépsonkát, előtte meg, hogy kilenc tésztát. A partedlimet is mindig maszatosan adják haza, szóval valamit mégis csak művelek az asztalnál; sőt, valamelyik nap panaszkodtak, hogy milyen rosszul ettem, amiből a szüleim azt a következtetést vonták le, hogy volt mihez képest rosszul enni. Itthon is elnyammogok néha egy kis pirítóst, ropit, sült krumplit, és legjobban a tesóm tányérjáról szeretek lopkodni (aki az utolsó falatját is nekem adná - előfordult nem egyszer, hogy ott ült csorgó nyállal, és várta, hogy szíveskedem-e még hiénázni a vacsoráján, vagy most már megeheti a maradékot).

 dscn4245.JPG

Szóval így telt ez az év. És nem is hiszitek, ha leírom, de karácsonykor senki sem volt beteg. És egyik gyertyát sem felejtettük el meggyújtani az adventi koszorún, és nagyon szépen énekeltük, hogy Adventi hírnök, friss fenyőág, csak én kicsit ordítva énekeltem, és az apukám utánozott, és a nővérem meg megsértődött, mert ő szervezte az egész daltanulást. De azért szép volt, és nagyon ronda adventi koszorúnk volt idén (Apu vette az utolsó pillanatban, mert elfelejtettük, és már csak ilyen maradt), de akkor is ez volt a legszebb advent.

 dscn4351.JPG

Maga a karácsony is ilyen volt: semmi különös, csak együtt voltunk, kuckóztunk, mesét néztünk, foglalkoztató füzeteztünk (karácsony táján hozta Apu az első foglalkoztató füzetemet, és egyből rákaptam, ahogy annak idején a nővérem). Anyu azt mondta, teljesen kisimultak az idegei, ami érdekes felvetés két acsuállal a házban.

 dscn4360.JPG

Ma is például fájós fejjel jött haza a munkából, lehasalt a nappaliban, mi meg a tesómmal ráültünk a hátára, és piszkáltuk, és ettől minden baja elmúlt. Azt mondta, valóságos természeti erőforrás vagyunk, mint a gyógyvíz. (Előtte kicsit ordított velünk, mert összeverekedtünk a hátán. Mert megpróbáltam lelökni onnan a nővéremet, mert egyedül én akartam lenni a természeti erőforrás.) Azt is mondta, hogy legszívesebben mindenhová magával vinne bennünket a zsebében. (Két külön zsebben, hogy ne verekedjünk össze.)

 dscn4379.JPG

A szilveszter a hagyományoknak megfelelően telt, este hatkor fellőttük a tűzijátékot, hétkor megettük a virslit, és nyolckor ágyban voltunk. Másnap a szokásos lencsefőzelék és a Bécsi filharmonikusok. Nagy reményekkel vágtunk neki az új évnek, de már abból is hipp-hopp eltelt másfél hónap. Mostanában kezdem érteni, mi az, hogy év, meg hónap, meg évszakok. (Csak a tegnapot meg a holnapot keverem folyton, "Apu, megtaláltam a szőnyegen a holnapi pizzát, és megettem!") Januárban olyan hideg volt, hogy anyukám az orra elé kötött sállal tudott csak kilépni a házból, és a tesómnak azt mondták, hogy jól jegyezze meg, mert ezt a telet fogják még nagy korában is emlegetni. De a tesóm inkább azzal volt elfoglalva, hogy pizsamapartikra járt mindenféle múzeumokba, például a Természettudományiba, ahol a bálnacsontváznál aludtak hálózsákban, meg a Nemzeti Múzeumba, ahol éjszaka elemlámpával mászkáltak a kőtárban. És még a Tropikáriumba is szeretne menni, szóval megvannak a maga tervei a következő félévre. (Például cikket készül írni az iskolaújságba a '48-as forradalomról. De megszívta, mert azt tényleg neki kell megírnia, én nem segítek.)

 dscn4401.JPG

Én pedig élem tovább az óvodások békés hétköznapjait. Néha meredek dolgokat mesélek a szüleimnek, például azt, hogy ma pókleves volt az ebéd, ami pfuj volt, és a pók átmászott a Norina tányérjából a Bella tányérjába. Állandóan bepalizom őket, mert az elején mindig elhiszik a történeteimet, olyan meggyőzően adom elő, és csak a közepe táján kezdenek gyanakodni. Apukám szerint nem is jogász leszek, hanem író vagy újságíró. Na, mindegy, már úgyis beosztottuk a tesómmal, hogy én leszek a humán értelmiségi, és ő a reál, bár már egész tűrhetően fújom én is a négyes szorzótáblát. Ha kiscicák vagy egyéb apró dolgok számba vételéről van szó, számolás nélkül, ránézésre felismerem a kettőt, a hármat és a négyet, számolással pedig általában nyolcig helyesen állapítom meg a mennyiségeket, bár ezt néha eltévesztem. És már azt is tudom, hogy egy cica meg egy cica az két cica, de azért nem akarok mégsem hídépítő mérnök lenni. Bár ki tudja, ha idén nyáron tényleg elvisznek Vinyére, akkor lehet, hogy még meggondolom magam.

 dscn4143.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://jankapanka.blog.hu/api/trackback/id/tr3312283795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása