Esténként még mindig a szobámban fürdöm a kiskádamban. Kettő kacsám van a fürdéshez és egy hajóm, az egyik kacsa valamikor sípolt is, de a sípjánál belement a víz, és nem jött ki belőle. Ezért Anyu egy késsel körülvágta a sípot, és most van egy nagy luk a kacsa hasán, ahol ki tud jönni a víz.
A fürdés fogmosással kezdődik, ilyenkor a kezembe kapom a régi tanuló fogkefémet, míg Apu a másik fogkefével a fogamat mossa. A régi fogkefe ilyenkor laparoszkóp, amivel a lukas hasú kacsa manduláját szoktam műteni, a hasán keresztül.
A múlt héten Apu elutazott egy konferenciára, és Mama meg Peti aludtak itt nálunk. Előtte a szüleim kitalálták, hogy már a nagy kádban kellene fürödnöm, hogy Anyunak meg Mamának ne kelljen vesződnie a víz becipelésével.
Ezért egy szép napon azt vettem észre, hogy az esti fürdés idejében kivisznek a fürdőszobába, és beleültetnek a fürdőkádba. Hé! Ez nem járja! Én nem itt szoktam fürödni! Megkaptam a kacsákat meg a hajómat, de nem volt kedvem játszani, elszontyolodva üldögéltem a nagy kád közepén.
Amikor Apu megtörölt és bevitt a szobámba, panaszos arcot vágtam, és szomorúan megmutattam neki a kiskádamat, hogy én abban szeretek fürödni.
Ahogy Mama meghallotta ezt a telefonban, egyből azt mondta, hogy ne tegyenek engem a nagy fürdőkádba, ha nem szeretném, inkább beviszi nekem valahogyan a vizet a szobámba Apu távollétében is. A szüleim is azt a jól bevált elvüket hangoztatják, miszerint az élet nem büntetőtábor, vagyis majd ha lesz kedvem, akkor fogok csak a fürdőszobában fürödni, addig nem erőltetik. Nem feltételezik rólam, hogy tizenkét évesen még mindig a kiskádamban szeretnék majd kucorogni.
Viszont néhány hete arra is rájöttem, hogy a fürdővíz nem csak arra jó, hogy a kacsákat úsztassam benne. Ha belecsapok, magasra felfröccsen, és szép alakzatokat képez a levegőben. Huhú! Ez jó játék! (Anyu ágya egy picit vizes lesz, de az legyen az ő baja.)
A szüleim azt mondják, hogy ne tegyek ilyet, mert akkor kénytelenek lesznek engem mégis csak a fürdőszobában fürdetni, ahol kedvemre pancsolhatok. Na jó, velem végül is lehet beszélni… Majd csak egy picit fröcskölgetek.
Mostanában úgyis kánikula van, és a teraszon vagy a kertben fürödhetek a nagy zöld lavórban. Van felfújható medencém is, de arra eddig nem került sor, csak egy lavór vizet szokott kivinni nekem Anyu délután, amikor már árnyékban van a terasz. Vidáman lubickolok benne, amíg az egész víz el nem tűnik a lavórból. Olyankor Anyu hoz másik vizet.
Mamával meg Petivel délutántól estig a teraszon voltunk, és pancsoltam. Az is előfordult, hogy este a teraszról vittek be fürödni a kiskádamba, hogy lemossák rólam a vizet.
A szomszéd településen pedig van egy tó, ahol szintén fürödni lehet. Két héttel ezelőtt valamelyik délután elmentünk oda berzso, Annamari és Oláhtamás társaságában, hogy felderítsük a terepet. Anyu nem is csomagolt fürdőruhákat, úgy gondolta, hogy majd csak sétálunk egyet. Van homokozó is a parton, meg mindenféle játék.
Én viszont amint megláttam a vizet, egyből odagyalogoltam, és megpróbáltam belemászni. Apu segített, hogy a lépcsőnél belemártogassam egy picit a lábam. Először hideg volt, és meghátráltam, de utána vissza szerettem volna menni. Bármerre vezetgettek, bármivel próbálták elterelni a figyelmemet, folyton csak visszakanyarodtam a víz felé.
Végül Anyu levette rólam a pelenkát, és beleengedett a sekély vízbe. Úgy gondolta, hogy úgyis megunom, vagy megijedek tőle, szóval előbb-utóbb ki fogok jönni, és más játék után nézek. De se meg nem untam, se meg nem ijedtem a nagy víztől, sőt, egyenesen fölbátorodtam, és bőszen pacskolni kezdtem. Közben visongtam, ahogy kell.
Apu fogta a kezemet, hogy el ne csússzak, én meg elindultam befelé a tóba. Hú, ez még csak az igaz kaland! Gyalogoltam és gyalogoltam, a végén már le se ért a lábam, de még mindig menni akartam tovább. A számat meg az orromat összeszorítottam, ez az úgynevezett búvárreflex (mivel a kis csecsemők még nem felejtették el teljesen a vízi életmódot). Sajnos Apu nem hagyta, hogy kipróbáljam, tudok-e úszni. Na, majd a jövő nyáron!
(Tamás, köszönjük a képeket!)
Hozzám szóltak