– Halló?

– Jó napot kívánok, a Sunyi Bitch Kft-től telefonálok. Üdülési jogot értékesítünk.

– Anyuuuu! Übülési jogot értékesítenek!

– Azt hiszem, a szüleivel szeretnék beszélni.

– Nem lehet. Az anyukám épp most mondja, hogy ne vegyem föl a telefont minden hülyének. A néni hülye? Mert akkor sajnos le kell tennem.

– Ne tegye le! Ki kell töltenem ezt a kérdőívet. Érdekli önt üdülési jog?

– Igen, szerintem az übülési jog igen fontos alapjog.

– Értem. Lássuk csak… Mi a foglalkozása?

– Kisbaba vagyok.

– Hm… Ön kisbaba? Olyan rovat nincs.

– Ordítológus?

– Hát olyan sincs. Legyen, mondjuk, szellemi szabadfoglalkozású. Milyen gyakran szokott üdülni?

– A szüleim szerint folyamatosan übülök, de ez rágalom. Inkább csak, ha fáradt vagyok.

– Ez csak természetes. Minden évben ugyanabban az időpontban?

– Nem tudom, még csak ezt az évet ismerem. De most inkább leteszem, viszont hallásra. Ha a fülemnél van a telefon, nem tudom rágni.

– Várjon! Maradjunk abban, hogy ön az ideális célcsoportba tartozik. Cégünk arra törekszik, hogy önnek minél alacsonyabb költség mellett legyen üdülési joga.

– De hát nekem már van übülési jogom! Aputól tudom. Múltkor Anyu mondta, hogy ne übüljek, és erre Apu azt felelte, hogy ius übülendim van. Alanyi jogon übülök. Csókolom!

– Ne tegye le! Remek ajánlatom van az ön számára. Jutányos áron kínálunk önnek üdülési jogot Ibizán, július hét és tizennégy között.

– És ez mit jelent? Maguk szerint csak ott és akkor übülhetek?

– Igen, de rendkívül jutányos áron, és igen kedvező feltételek…

– Hát ez egy marhaság! Ott és akkor übülök, amikor és ahol jól esik! Tessék már leszállni rólam! Übűűűűűűűűűűű!!!

(Oláhtamás képeivel)