Ezt a szívást! Majdnem tudok mászni. De csak majdnem. A francba. A francba!
A baba-mama klubon tanultam. De fogalmam sincs, az a sok kis hippi hogy csinálja, hogy nem ütik be az orrukat. Biztos üres a fejük, és nem tartanak benne olyan sok eszet, mint én.
Amint Anyu leültet a játszószőnyegemre (vagy bármely szabadon választott felületre), rögtön kiteszem oldalra a lábamat, és átfordulok négykézlábra. Az egyik lábam a hasam alatt marad, de annyi baj legyen. Ezen nem akadunk föl. (De van, hogy mégis.) Aztán belengetem magam előre-hátra, és elég sokszor sikerül is előrébb tennem az egyik térdemet vagy tenyeremet. Vagy mindet.
Egyszer már elmásztam a szőnyeg közepéről a szélére, Anyuhoz, és az ölébe tettem a fejemet. (Anyu épp a szőnyeg szélén bigyózott valamit a számítógéppel, és teljesen megdöbbent.) Ha nagyon érdekel valami, például Apu papucsa vagy a távirányító, valósággal szárnyakat kapok.
Nyilván vannak, akik azt mondják, hogy ez még nem mászás, csak evickélés, de kifogásokat keresni én is tudok.
Csak az a baj, hogy az egyéni rekordom harminc-negyven centi. És még ez is csak akkor, ha kipihent vagyok. Minél tovább próbálkozom, annál gyakrabban fordul elő, hogy az egyik lendítésnél a fejem egyszer csak túl nehéznek bizonyul, és kopp, orral a szőnyegre érkezem.
Azt már megtanultam, hogy ne essek pánikba: néhány pillanatig a hasamon küzdök, aztán megunom, és a hátamra fordulok. Innen meg már csak a megfelelő hangfekvést kell eltalálni, hogy fölültessenek, és kezdhessem elölről. Anyu már azt is elmagyarázta, hogy az egyik kezemmel le kell támaszkodnom, úgy könnyebb a felülés, de egyedül még akkor se megy, néhány centi mindig hiányzik. Valaki egyenesbe ránt, vigyorgok egyet, kiteszem a lábam oldalra, négykézlábra fordulok, kéz előre, láb előre, orra esés, átfordulás, nyávogás.
Mostanában egész napokat töltünk el így Anyuval. Már a vacsoráját is így eszi: egy falat kenyér, egy falat paradicsom, nyávogás, felültetés, egy falat kenyér…
Néha estefelé már annyira fáradt vagyok, hogy meg se tudok állni négykézláb, azonnal orra esem, és követelem, hogy ültessenek vissza, ahonnan négykézlábra fordulhatok. Beláthatjátok, hogy az életem csupa stressz. Én igazán mindent megteszek, de szívat az a tetves padló. A gravitáció monnyon le!
Hozzám szóltak