A szüleim szép, napfényes őszben reménykedtek (a gázáremelésre is tekintettel), de az időjárás nem volt jó fej hozzájuk. A Nike félmaratonon még 37 fok volt (utólag is gratulálok mindenkinek, aki lefutotta, kiváltképp az elsőbálozóknak); a következő héten meg már csak 7 fok. Így itthon két rugdalózót hordok (legalább van mire fogni, hogy dundi vagyok), sétáláshoz meg jól felöltözöm.
Szerencsére a nagymamám vett nekem füles sapkát. Ilyen a füles sapka:
Apu pedig elment, és vett egy csomó szőnyeget az egész lakásba. A nappaliba például egy óriási, bolyhos, négy méterszer két és fél méteres szőnyeget. Ezzel új dimenzió nyílt meg előttem (a vízszintes).
Nekem pedig vett egy másfélszer másfél méteres játszószőnyeget, amit mindig máshová lehet tenni a nagyszőnyegen (ahová épp besüt a nap). Így már egészen derűsek ezek a kora őszi napok.
Az új szőnyegem tiszteletére megtanultam átfordulni a hasamról a hátamra. Mindig is utáltam hason feküdni, pedig állítólag sokat kellene, a hasfájásom miatt. Na, egyszer már 7 másodpercig is kibírtam, mielőtt elkezdtem ordítani. De most, hogy rájöttem erre az átfordulásos mókára, általában azonnal a hátamra pördülök (ha csak a kezem nincs útban), azután nyögve és morogva követelem, hogy fordítsanak vissza.
Néha reggelre elfelejtem, hogy már ilyet is tudok. Anyu kihoz a lányszobából a nappaliba, és hasra fektet (azt hiszi szegény, hogy most majd jól meg fog mosakodni). Én meg arcra esem, nyalom a szőnyeget, és kétségbeesetten ordítok. Anyu szól, hogy át tudok fordulni. "Ja, tényleg" -- dörmögöm, és már tolom is fölfelé a popsimat.
Ha jó kedvem van, a hátamról az oldalamra fordulva is szoktam játszani. Ilyenkor brutálisan megeszem a játékaimat, vagy áthordom őket egyik oldalamról a másikra. Egyszer már tíz percig is elvoltam, mielőtt óbégatni kezdtem volna.
Szóval, így telnek mostanában a hűvös őszi napok. Az utolsó langyos délutánt még kihasználtuk, meghívtam a nagyszüleimet, hogy főzök nekik is egy kis paprikás krumplit. Sajnos, a döntő pillanatban meggondoltam magam, és mégis inkább másfél órát szerettem volna aludni a cicivel a számban, ezért a tűzgyújtás egy kicsit késett.
Állítólag a végeredmény azért nem lett rossz.
Hozzám szóltak