Apuék megengedték, hogy a négyhónapos születésnapom alkalmából kerti bulit rendezzek.

Paprikás krumplit főztem az egybegyűlteknek (Anyu kicsit segített).

Van egy tök jó 22 literes bográcsom, még a születésem előtt kaptam. (Még egyszer köszönöm! Szerintem nem is sejtettétek, mi mindenre jó: például babafotelnek, vagy akár fürödhetnék is benne...)

Remekül izmoztam a fakanállal, de a fényképezőgép láttán abbahagytam. (Általában az összes produkciómat azonnal abbahagyom, amint meglátom a fényképezőgépet -- többnyire még az ordítozást is. A szüleim többször visszaéltek ezzel...)

Az elsőnek érkezőket gyorsan befogtam krumplit pucolni, én pedig felügyeltem a műveleteket.

Kaptam egy csomó mindent, többek között nyolc széket is, így most már akkor sem kell állófogadást tartanom, ha megint sok vendéget hívok. (Az otthonom kész székesegyház!)

Két tök jó pasi is volt a bulimon, nem is tudom, melyikük tetszik jobban. Danival jókat beszélgettem, sok a közös témánk. Boldizsár viszont a megközelíthetetlen álompasi, aki már járni is tud! És ott volt még Anna is, akit a múltkori túráról már ismerek, meg egy idősebb úr, aki szöcskéket fogott. Ja, meg még felnőttek is.

Sőt, két pocaklakó kisbaba is eljött a bulimra, picit irigykedtem rájuk. De aztán mégse szóltam nekik, hogy nekik van a legjobb helyük a világon, igyekezzenek bent maradni. Végül is, ha jobban belegondolok, már egészen megszoktam a kinti világot, annyira nem is szörnyű, mint első pillantásra látszott. Néha egész jól szórakozom!