Ma lettem 14 hetes. Ebből az alkalomból kisebb ünnepségeket rendeznek a városban. A művelődési házban, meg a patakparton. A helyi újságban olvastam. (Megfogdosni nem hagyták az újságot, azt mondták, koszos.)

Meg valami nagyobb városban, ahová a vonat megy, állítólag tűzijáték is lesz, egy hegyről lövik egy folyó fölé. Nálunk múlt szombaton volt, a patakparton, de a teraszról nem lehetett látni a bambuszbokrok miatt.

Az alkalom tiszteletére ma reggel lepisiltem Anyu lábát pelenkán keresztül, gondoltam, ez is része az ünnepségsorozatnak. De nem jött be, legközelebb inkább népi táncolok.

Viszont mostanában újabb dolog foglalkoztat -- szerintem menne nekem az az ülés nevezetű dolog egyedül is, ha még erősítek egy kicsit. És akkor nem bírnának többet lefektetni, vehehe. Rühellem a fekvést, szerintem ezért ordítok a babakocsiban is, meg ha elalszom Anyu ölében, és letesz.

Múltkor nagyon ordibáltam fektemben, Anyu odanyújtotta az ujját, belecsimpaszkodtam, és felhúzott ülő helyzetbe. Egyből abbahagytam az ordítozást, és elkerekedett szemmel nézegettem az új perspektívát. Aztán visszaeresztett fekvésbe -- ordítottam --, visszahúzott ülésbe -- vigyorogtam.

Azóta, ha hátradőlve ülök Anyu ölében, időnként eszembe jut, és apró haspréseket csinálok, már egész magasra föl tudom emelni magamat, ő meg rémüldözik, hogy le ne pottyanjak az öléből.

Apu álmos, éjszaka volt valami teljesítménytúra nevű helyen. Mi lehet az, és engem miért nem visznek?