Szia!

Ez egy gombamód növekvő kislány naplója, amelyben kalandjairól és egy vidám-különös világra való rácsodálkozásáról mesél neked.

Hozzám szóltak

Az időgépem

október 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

A világ a falon túl

Tiszta a levegő?

Budapest légszennyezettsége

Van itt még valaki?

Már nagyon várom

Az életem filmje

Milyen az acsuál?

2016.05.03. 23:21 - Jankapanka

Címkék: evés acsuál

 dscn2925.JPG

Ezt a történetet már réges-rég el akarom mesélni nektek. Csak hogy értsétek, min poénkodik a családom, ha legközelebb eljöttök hozzánk. (Meg hogy emlékezzünk rá a tesómmal nagymama korunkban, amikor már senki sem tudja, ki is mondta. És mit is mondott tulajdonképpen.)

 

Szóval mindez akkor történt, amikor még Nyuszi Pétert néztem. Azaz valamikor a középkor hajnalán, mert mostanában Mia, a jótündért nézem már legalább másfél hónapja, miközben Anyu a full homogén bébiételt tömködi a számba. Előtte meg Varázslatos iskolabuszt néztem.

 dscn3045.JPG

Na, de mondom, ez még régen történt, december végén, amikor Nyuszi Péter regnált Lilivel és Benjáminnal, az unokatestvérével. Az a sorozat jó sokáig kitartott (tavaly nyártól kezdve, amikor a mesekönyves etetésről szégyenszemre áttértünk a filmnézésre, mert kiderült, hogy így másfélszer akkora a gyomortérfogatom). Az összes részt legalább annyiszor láttam, mint anyukám a Star Warst, a nővérem egy képes összefoglalót is készített, amin ki tudtuk keresni, hogy melyik rész miről szól, mert a neten csak számokkal jelölték az epizódokat.

 

Anyukám jól idomított etető személyzetként odakészítette az epres-joghurtos bébiételt, a kanalat, a partedlit, a hányóvödröt, behozta a firefoxot, és megkérdezte:

-- Melyik Nyuszi Pétert nézzük?

-- Amiben az acsuál van! – vágtam rá szemrebbenés nélkül.

Anyukám meg a testvérem tanácstalanul álltak. Hirtelenjében egyetlen olyan szó sem jutott eszükbe, ami hasonlít arra, hogy „acsuál”, és ráadásul még a mesében is szerepel. Találomra felsoroltak néhányat a kedvenc részeim közül, de nem: én az acsuált és csakis az acsuált kértem. Végül, mint sejthetitek, acsuál nélkül maradtam.

 dscn3031.JPG

A következő napokban még néhányszor előálltam a kéréssel, de mivel semmi közelebbit nem tudtam mondani az acsuálról, végül már nem is próbálkoztak.

 

A nővérem azonban nem tudott belenyugodni ebbe, rettentően foglalkoztatta, mi is lehet az a dolog, amiről egészen idáig még ő sem hallott (hovatovább nem sok ilyen maradt a földkerekségen). Újra és újra visszatért a témára, és faggatott. Végül annyit sikerült megtudnia, hogy az acsuál nagy. És rossz. Nagyon rossz.

 dscn2700.JPG

Pár nap múlva éppen ismét etetés készült (ha jó huzatom van, napi három és fél üveg bébiételt eszem meg: ébredés után egy-másfél órával egy epres-joghurtost, két órával később egy túrós-banánost, utána hosszabb szünet következik, mert a tesómért megyünk az iskolába, azután pedig alszom, már ha éppen kegyeskedem aludni; ébredés után egy órával egy őszibarackos-joghurtost, majd két órával később még egy felet az őszibarackosból vagy a banánosból. A maradék időkben cupálok. Technikailag persze tudok enni szilárd ételt, akár rántott húst is. Csak nem akarok. Legalábbis két falatnál többet soha. Ha éhen vesznék, akkor sem.) Szóval, anyukám hozta az üveget, a kanalat, a partedlit, a vödröt, és elindított egy részt találomra, a Készülődő vihart. „Ebben van az acsuál!!!” – kiáltottam fel lelkesen az első néhány képkockát látva.

 

Anyukám meg a nővérem feszülten meredtek a képernyőre, mikor jön már az acsuál. Ám hiába: nem láttak semmit, ami a legkisebb mértékben is acsuál-szerű lett volna. „Ez volt az?” – kérdezték reménykedve. Vagy: -- „Szólj, ha látszik az acsuál!”

 dscn2949.JPG

Végül anyukám mérgében jött rá a megoldásra, legalábbis arra, amit jelenleg megoldásként kezel a családom. Éppen valami nagy disznóságot prezentáltam a szokásos repertoárból: kipakoltam az iratokat Apu táskájából, és nedves fehérneműt tömködtem a helyükre a ruhaszárítóról, összerajzoltam a nővérem füzeteit, taknyot kentem a gardróbtükörre, behordtam az ágyba a cipőket, cupát locsoltam a kanapéra, és a tenyeremmel tocsogtam benne, vagy nem tudom, bármit, amivel általában elfoglalom magam, ha éppen nem etetnek. Anyu elkeseredetten rám nézett, és csak ennyit mondott:

-- Szerintem te vagy az acsuál.

 

Végül is nagy is vagyok… (Legalábbis egy nyüzüge, pálcikalábú ebihalhoz képest biztos nagy.) És rossz. Nagyon rossz.

 dscn2965.JPG

Anyukám folyton azt hiszi, hogy már nem tudom meglepni semmivel, de én szép sorban mindent végrehajtok, amit éjjelente kiolvasok a Nagy Rosszalkodási Enciklopédiából. Múltkor (február 26.) például kizártam Anyut a lakásból. Egyetlen percre lépett ki az ajtón, mert két bácsi volt itt kicserélni a vízórát, és tudni akarták, melyik a miénk. Már iszkolt is volna vissza hozzám, magamra hagyott csemetéhez, de hopp: nem nyílt a kilincs. Anyukám hitetlenkedve próbálkozott, de a makacsul vízszintesben ragadt kilincs semmi kétséget nem hagyott felőle, hogy a kulcsot bizony ráfordították odabentről.

 

Anyu körbeszaladt a házon, és bekopogott a teraszajtón. Nagy nehezen abbahagytam a játszást (épp valami érdekeset találtam).

-- Szívecském, bezártad az ajtót?!

-- Igen – feleltem vidáman.

-- Légy szíves, szaladj, és nyisd ki! – kérte anyukám a helyzethez mérten higgadtan és kedvesen.

 dscn3024.JPG

Na, ez már nem volt olyan egyszerű művelet. Kinyitni, hogyan? A kilinccsel? Hogy szokták ezt a nagyok? Anyukám többször is körbeszaladt, de a bejárati ajtó még mindig zárva volt. „Fordítsd el a kulcsot!” – próbálta magyarázni, de csak találgatott, hogy mit csinálhatok (a bejárati ajtó a terasz felől nem látszik). Engedelmesen visszakocogtam, matattam is valamit a kulccsal, Anyu ismételgette, hogy a másik irányban, mint ahogy az előbb, de már nem emlékeztem rá, mi is volt a másik irány (sőt, bevallom, maga az „irány” fogalma sem volt egészen tiszta), szülőanyám pedig vadul keresgélt valami kétésféléves-kompatibilis szinonimát arra, hogy „balra” meg „jobbra”, esetleg „az óramutató járásával egyező irányban”.

 dscn3009.JPG

Közben szép lassan kékre meg zöldre fagyott, kabát vagy pulóver ugyanis nem volt nála, és mobiltelefon sem. Az ember, ugyebár, nem öltözik hosszabb távolléthez, amennyiben egy percre kilép az ajtón megmutatni a vizeseknek, melyik is az az óra. A vizesek udvariasak és kissé bűntudatosak voltak, amiért próbáltak hang nélkül a fülükön keresztül röhögni, végül adtak kölcsön egy telefont is, de apukámat szokás szerint nem lehetett elérni. Egyébként sem tudom, mire ment volna vele, ha felhívja Aput – ha csapot-papot otthagy, akkor is két órába telik, mire hazaér, azalatt simán körbetelefonálom a haverokat, hogy buli van, tejszínhabot nyomok Apu számítógépébe, vagy rájövök, hogy az asztalra állva pont felérem a klímát, és tudok a kábelén hintázni.

 dscn2930.JPG

Az még hozzátartozik a történethez, hogy kiválóan betörésvédett lakásunk van. Masszív rács az ablakokon, az ajtón Mabisz-zár… Anyukám odáig jutott a problémamegoldásban, hogy talán megkérhetné a vizeseket, maradjanak velem, vagyis a ház körül addig, amíg ő lóhalálában benyargal a városközpontba, és megpróbál keríteni egy lakatost vagy valami effélét. Ám felsejlett előtte, hogy ha ajtóbontásra vagy rácsfűrészelésre kerül sor, ebben a történetben talán nem is a tejszínhabbal telenyomott laptop lesz a legköltségesebb tétel.

 dscn2721.JPG

Ekkor az egyik vízszerelőnek mentő ötlete támadt. A teraszajtó rácsa ugyanis kisebb csoda folytán nyitva maradt – Anyu éppen kitett száradni egy adag ruhát, és a rácsot nem zárta vissza, csak az ajtót. A bácsik fölvetették, vajon nem lehetne-e megkérni engem, hogy egy sámliról vagy székről próbáljam meg elfordítani a kilincset. Anyu nem sok reményt fűzött a kísérlethez, a kilincs ugyanis eléggé szorul, vízszintes helyzetből egészen függőlegesig kell fordítani, hogy kinyíljon, ráadásul – két és fél éves mércével mérve – még magasan is van.

 dscn2960.JPG

Innentől egy akciófilm csúcsjelenete pergett a teraszajtó környékén, kívül és belül. Anyukám kedvesen kopogtatott, mire én azonnal és mosolyogva megjelentem, mert addigra tudatosodott bennem, hogy az érdeklődés középpontjába kerültem, és az ilyen helyzeteket rendkívül élvezem.

– Jé, nem is sír – csodálkoztak kórusban a vízszerelő bácsik, bár Anyunak ez a lehetőség idáig eszébe sem jutott, és most sem tűnt túl életszerűnek. (Őszintén szólva valósággal sugároztam a boldogságtól.)

 dscn2717.JPG

– Szívem… Ide tudnál hozni egy sámlit?

Engedelmesen elkocogtam (ha sikerül elcsípnem a központi helyet mások figyelmében, az azon kevés alkalmak egyike, amikor roppant együttműködő is tudok lenni), majd igen sokáig nem tértem vissza. A lakás hátulsó traktusában időnként feltűnt egy kis alak, amint egyik helyiségből a másikba suhan.

– Nem találja… – szűrték a foguk között a vízszerelő bácsik.

– Cicám… Tudod, a sámli, az a kicsike szék… – próbálkozott Anyu.

 

Négy vagy öt perc múlva tanács- és sámlitlanul tértem vissza. Fogalmam sem volt, mit tesz ilyenkor egy akcióhős.

 dscn2687.JPG

– A széket, cica! – kopogtatta meg az ajtót az anyukám. – Próbáld meg idehozni Dzsidzsi székét! Amin a Tappancs újság van!

Ahá, Tappancs újság! Hogy én ezt mit kerestem! Elégedetten lapozgatni kezdtem. Jó ez a cikk a madarak téli táplálásáról… Hm, minek integet ez a két bácsi itt a teraszon? Ja, hogy igen…

 dscn2559.JPG

Leraktam az újságot, és megragadtam a széket. Kutya mindenit, ez bizony nehéz. (Pedig anyukám a legkönnyebb székhez irányított.) „Felemeli!” – drukkoltak odakintről a vízszerelő bácsik. – Nem emeli fel!” – „Feldől!”

 

Hogy az a jószagú… Hát tényleg feldőlt. Dörmögve és többedszeri nekifutásra talpra állítottam. („Milyen erős!” – csodálkoztak odakint a vizes bácsik. Na ja, nem nézték ki belőlem, mi? Hát pedig nem a popsi teszi az izmot.) Még egy kicsit szuszogtam vele, végre egyensúlyba hoztam, és taszigálni kezdtem a teraszajtó felé.

 dscn2457.JPG

– Ssszz… A lábtörlő – szisszentek fel a bácsik. Nos, igen, elakadtam a lábtörlőben. – Nem tud ráállni, mert fel fog dőlni a lábtörlő miatt – aggódott az egyik bácsi, és Anyu most azt kezdte magyarázni, hogy mégis inkább vigyem hátrébb a széket, és húzzam el az útból a lábtörlőt (jó vastag lábtörlő van a teraszajtó előtt), de én már megoldottam a helyzetet: időközben sikerült picit megbillentenem a széket, és mindkét azonos oldali lábát ráemelnem a lábtörlőre.

– És még odaigazítja! – hördültek fel a bácsik.

 dscn2418.JPG

Naná, hogy odaigazítom. Nem végzünk félmunkát. Egyszer zárom ki az anyámat, akkor is híre menjen, hogy még egy béna ajtót sem tudok rendesen kinyitni, mert leesem a székről, mint egy pisis másfél éves?! Szép precízen beállítottam, vigyorogva felkapaszkodtam rá, nekigyürkőztem, és egy rántással felhúztam a kilincset függőlegesig.

 dscn2718.JPG

A vizes bácsik ezt látván sietve és megkönnyebbülten elköszöntek. Gondolom, nem akarták látni, hogy a diadalmas ölelgetés-partit orbitális verés követi-e. (Nem követte. A szüleim úgy gondolják, hogy rajtam már nem lehet segíteni.)

 dscn2757.JPG

Azóta tudják rólam, hogy én vagyok az acsuál. Időnként így is szólítanak. Főként, ha copfom van, és acsuál fejet vágok. Általában kikérem magamnak („Nem vagyok acsuál! Hanem Szuszu!!!”), de van, amikor belenyugszom, sőt, hirdetem is („Itt jön az acsuál!”). Alakulóban van az acsuál-tudatom. Legalábbis simán hallgatok rá, ha leacsuáloznak – igen gyakran teszik –, például ilyenformán: „Gyere ide, acsuál, hadd töröljem meg az orrodat!”

 salacious_crumb.jpg

Hovatovább a családomban az a meggyőződés alakult ki, hogy az acsuál valami olyasmi lehet, mint a Jedi visszatérben az az ellenszenves kis lény (Salacious Crumb néven ismert), aki Jabba palotájában kifejezett ellendrukker tevékenységet fejtett ki. Nos, nem tudom… Talán valóban adódik némi hasonlóság.

 dscn2284.JPG

A bejegyzés trackback címe:

http://jankapanka.blog.hu/api/trackback/id/tr1008684378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.