Szia!

Ez egy gombamód növekvő kislány naplója, amelyben kalandjairól és egy vidám-különös világra való rácsodálkozásáról mesél neked.

Hozzám szóltak

  • olahtamas-: Jó volt olvasni felőletek! Izgalmas lehet ez a KOLBÁSZ, hogy tanulni lehet belőle :) (2020.05.01. 20:23) Hómofisz
  • fűzfavirág: Nagyon várom a nyári beszámolót, és küldtem mailt! (2019.09.13. 23:13) A mesélő nyuszi
  • fűzfavirág: Boldog karácsonyt, küldtem mailt :) (2018.12.21. 20:13) Az igazi Mikulás
  • fűzfavirág: Gyönyörűek a koszorúk! Boldog karácsonyt az egész családnak :) (2018.12.18. 19:53) Az igazi Mikulás
  • olahtamas-: Tényleg gombamód növekedés esetének fennforgása van :) Ez a felvételizés már teljesen ... (2018.12.17. 10:44) Az igazi Mikulás
  • olahtamas-: Csak jó lehet, egy olyan nyaralás, amiben van grillkolbász is :) (2018.08.31. 11:12) Az évszázad nyaralása
  • Tündérke21: Nagyon tetszett a beszámoló, nem csodálom, hogy ez volt az évszázad nyaralása! ♥♥♥ (2018.08.30. 20:51) Az évszázad nyaralása
  • olahtamas-: BUÉK ! Jó hosszú volt a csendkirály :) (2018.07.09. 07:05) Tíz, tíz, tiszta víz
  • Utolsó 20

Az időgépem

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

A világ a falon túl

Tiszta a levegő?

Budapest légszennyezettsége

Van itt még valaki?

Már nagyon várom

Ebből mazsolázhatsz

Az életem filmje

Ünnepeim

2014.07.21. 17:36 - Jankapanka

Címkék: születésnap könyv húsvét karácsony evészavar angol fejlődés óvoda

 ünnepeim12.jpg

Látjátok, mindig elhatározom, hogy rendszeresen fogok írni, aztán tessék. Pedig volt közben jó néhány dolog – karácsony, húsvét, születésnap –, amit nem akartam kihagyni. No, csak szép sorjában. És talán így, utólag érdemes néhány szót ejteni egy korszakról, ami talán már tényleg elmúlt, és ezt most az egyszer nem is bánjuk. Hát álljon itt búcsúzóul, és aztán nem emlegetjük többet.

ünnepeim0.jpg

Az elmúlt év ősze valóban embert próbáló volt, és ezúttal az „ember” kategóriába az öt és fél évesek is beleszámítanak. Valahol ott hagytam abba a mesélést akkoriban, hogy Anyunak két-három óránként fejnie kellett, alkalmanként kb. fél órát. A kórházban azt mondták, napi nyolc fejés kell hozzá, hogy fenn lehessen tartani a tejtermelést; anyukámnak ezt a számot lényegében soha nem sikerült elérnie, pedig éjszaka is fejt. Úgy tűnt, a napok valahogy rövidebbek 24 óránál. Szerencsére napi 6-7 fejéssel is egészen sokáig (majdnem a tesóm tíz hónapos koráig) működött a rendszer. Kb. fél liter anyatejet sikerült előállítani, amit a testvérem – jó esetben – undorodva elfogadott.

Fejés idején a tesóm a kanapén türelmetlenkedett, párnával félig feltámasztva, és Anyu a szabad kezével különféle csörgőket rázogatott neki. A fennmaradó időben a cumisüveget nyomogatta a tesóm szájában (a kicsöpögő tejet többnyire hajlandó volt lenyelni a kisasszony), illetve elszállított engem az óvodába (szerencsére ezt Apu elég sokszor át tudta vállalni), értem jött délben, azután visszavitt a délutáni foglalkozásra, ahonnan többnyire már Apu hozott haza. Ez a meglehetősen egyhangú elfoglaltság a napnak nagyjából minden percét kitöltötte, én pedig folyvást azt hallgathattam, hogy „most nem tudok jönni, cicamicám, hát nem látod, mit csinálok?!”

ünnepeim2.jpg

Már azt hittem, és a többiek is azt hitték, hogy ez örökre így marad. Aztán karácsony környékén lassacskán változni kezdett a helyzet. Először is Anyukámnak, aki az óvoda kapuján ki- és belépve pár mondatos eszmecserékben tartotta a kapcsolatot a külvilággal, az egyik csoporttársam anyukája azt javasolta, próbálja ki a banános tápszert (Humana Baby Fit), mondván, ő a rosszul evő gyerekével végigkóstoltatta az összeset, és ezt hajlandó volt elfogadni. A tesómnál először nem hozott átütő eredményt a kísérletezés, később lassacskán mégis csak azon kaptuk, hogy egyre gyakrabban szívja meg a cumisüveget saját elhatározásából. Ilyenkor persze egy-két húzásra annyit abszolvált, amennyit anyukám a nyomogatós módszerrel háromnegyed óra alatt diktált bele. Nem mondom, hogy kiderült fölöttünk az égbolt, mert vagy volt kedve együttműködni, vagy nem, de a csillagok kedvező állása esetén lefekvés előtt még gyorsan bepótolta, amit az egész napi nyüszkölődéssel nem sikerült teljesíteni.

ünnepeim3.jpg

A karácsonyunk ennek megfelelően a jobbak közé tartozott. Semmi különös, csak épp megértük végre, hogy kivételesen senki nem hányt, senki nem volt lázas, karácsonyfánk is volt időben, huszonnegyedikén együtt ülhettünk négyesben az ünnepi asztalnál, esténként pedig, amikor sötétbe borult a lakás, és csak a fényfüzérek világítottak, a testvérkém olykor száz-kétszáz millilitert is becumizott teljesen önként a jó meleg banánosból.

ünnepeim4.jpg

Így aztán lassanként azt a luxust is megengedhettük magunknak, hogy Anyu társasjátékozzon velem a karácsonyra kapott játékokkal, miközben Szuszu az ölében horpaszt valamelyest megtelt pocakkal. Korosztályom jellegzetességeitől eltérve öt és fél éves fejjel meg kellett tanulnom halkan beszélni, ha azt akartam, hogy háromnál több perc jusson rám. Cserébe az oviból egyre rosszabb hírek érkeztek rólam, amin nem is lehetett különösebben csodálkozni, tekintve, hogy itthon szinte csak a pisszegés és a „most nem érünk rá” tette ki a kommunikációt.

ünnepeim6.jpg

Bánatomban megtanultam olvasni. Egyre többször tűntem el a szobámban egy-egy mesekönyvvel, bár ez akkor még nem igazán tűnt fel senkinek. Tavaszra végigolvastam önállóan az első könyvet: egy mondókás füzetet, amit a rákosligeti mamámtól kaptam. A párnám alá tettem, és reggel is, este is kibetűztem belőle egy-egy mondókát. Magamtól találtam ki, senki nem mondta. Egy-két versikét meg is tanultam belőle, a szüleim meg csak csodálkoztak, amikor előálltam vele. Azt mondták, mennyivel jobb, amikor ilyesmivel akarom felhívni magamra a figyelmet, nem folyton putulkodással. Na igen, de az azért sokkal egyszerűbb… Mindenesetre gyorsan el is kezdtem írni a saját mesekönyvemet, mert egyelőre úgy gondolom, hogy nincsen elegendő jó könyv a világon.

ünnepeim24.jpg

Amikor a tesóm megtanult forogni, anyukámnak hirtelen kinőtt még egy keze. Így összesen kettő lett neki, ezzel már lehetett kezdeni valamit. Egyre többet segítettem neki, különösen összepakolni, és összeraktam a tesómnak a régi játszószőnyegemet, hogy tudjon hemperegni a padlón. Ezzel a fejést is sikerült forradalmasítani, Anyunak már csak le kellett ülnie Szuszu mellé a szőnyegre, a húgom többnyire önállóan megoldotta a saját foglalkoztatását. A kisasztalomra tett varrógéppel még farsangi jelmezt is sikerült készíteni, sőt, hosszú kihagyás után még blogbejegyzés is született erről az időszakról.

ünnepeim1.jpg

Időközben a testvérem táplálkozása is átalakult, mivel szinte teljesen átszokott a cumisüvegről a kanállal evésre. Az első karika villával összetört banánt még négy hónaposan kapta, hátha ez meghozza végre a legendás áttörést (ami azonban még azóta sem jött el, és azt mondják, hogy most már nem is fog). Anyu óvatosan emelgette a mennységeket, a tesóm pedig ennek megfelelően csökkentette a megevett anyatej és tápszer mennyiségét (főleg az anyatejét – no persze, az nem volt banános), nehogy véletlenül emelkedjen a napi összkalória. Anyukám már azt a trükköt is kipróbálta, hogy összetört banánt kevert az anyatejbe, de ez is csak átmeneti fellendülést hozott, a nagy nehézség árán lefejt anyatej továbbra is megmaradt a denevérepe kategóriában.

Szuszu, akivel fél éves kora óta az összes bébiételt és egyéb, kisbabánál szóba jöhető táplálékot végigkóstoltatták, január-február táján kikötött a korábbi bejegyzésben részletezett néhány kedvencnél. Nem mondhatni, hogy lelkesedett értük, de kanállal mégis lényegesen egyszerűbb volt a szájába töltögetni az ételt, mint cumiból nyomogatni. Ezzel viszont a cumisüveges fogyasztása annyira lecsökkent, hogy heteken át nem is kapott tápszert, még a lefejt anyatej-mennyiség sem mindig fogyott el. Anyu fontolóra vette, hogy az addigi hat-hét helyett csak öt-hatszor fejjen naponta. Ezzel számottevő ideje szabadult fel, az anyatej mennyisége viszont csökkenni kezdett; úgy látszik, naponta hatnál kevesebb fejéssel tényleg nem lehet fenntartani a tejelválasztást. Titokban még reménykedett, hogy a tesóm egy szép napon mégis csak visszaszokik majd a cicire, de Szuszu egyre kevesebb lelkesedéssel fogadta a próbálkozásokat.

ünnepeim5.jpg

Közben azért szép csöndesen én is sétikáltam a babakorból a kislánykor felé. Egy februári napon azzal jöttem haza az óvodából, hogy Anyunak sürgősen leánybúcsút kell szerveznie a számomra, mert Zsombi megkérte a kezemet. Anyukám döbbenten kérdezte, az meg hogy lehet, erre elmeséltem, hogy ebédnél azt mondtam Zsombinak, hogy szeretem a Mátét, és hozzá fogok menni feleségül. Erre azt felelte, hogy inkább megkéri a kezemet ő.

Anyukám a fejét csóválta, mondván, hogy úgy látszik, elég kemény napok várnak rá úgy 10-15 év múlva, de azért csak puhatolózni kezdett, hogyan is képzelem azt a leánybúcsút. Végül kiegyeztünk a részletekben, és sütöttünk csörögefánkot, amíg a húgom aludt – ha már egyszer farsang van –, aztán sötétedés után gyújtottunk néhány csillagszórót a teraszon. Összességében nagyon jó kis leánybúcsú volt, elégedett voltam vele. Sajnos, három nap múlva rájöttem, hogy nem szeretem Zsombit, és ő sem engem, úgyhogy most külön élünk az óvodában.

ünnepeim7.jpg

A tavasz szerencsére korán érkezett az idén (és a télre sem lehetett igazán panaszunk, egyszer sem kellett hóviharban elvergődnünk a babakocsival az óvodáig). Mire kettőt pislantottam, már itt is volt a Nyuszi. Húsvét vasárnap szerencsére szép idő volt, így a nagyfülű a hagyománynak megfelelően a kertben rejthette el az ajándékokat. A tojásokat idén szalvétatechnikával készítettük. A sonkánk olyan jól sikerült, hogy másnapra már el is fogyott (többek között az én lelkes közreműködésemnek köszönhetően).

ünnepeim10.jpg

Nagyjából ekkorra tehetők az anyatej végnapjai. A lefejt tej egyre többször savanyodott meg az üvegben, mert a tesómnak nem kellett; a család is háborgott (mármint Apu meg én), hogy az esti fejés miatt még mindig nem mehetünk lefeküdni, illetve nem hallom a zúgástól a Willy Fogot. Pedig Anyu addigra forradalmasította a technikát, elővéve a korábbi, kifáradt motorú mellszívót is („most már úgyis mindegy” alapon), és egyszerre két oldalon tudott fejni, felezve ezzel a ráfordított időt. A napi mennyiség fél liter környékéről lassacskán egy decire csökkent, de Anyu szerette volna még, ha a tesóm legalább tíz hónapos koráig kaphat anyatejet. Aztán kilenc és fél hónap táján kórházba kerültek a már emlegetett koponyatörés miatt; Anyu ott csak naponta egyszer tudott fejni, mivel ki kellett várnia, amíg senki sem alszik a kórteremben, akit felébreszthetne a zúgás, vizit sem jön, a tesóm viszont hajlandó nyugton maradni, és nem össze-vissza verni a fejét a kiságy rácsában (ez utóbbi ment a legnehezebben). Hazaérve még próbálkozott visszaemelni a mennyiséget, de már nem ment, úgyhogy feladta. A tesómat nem rázta meg különösebben a dolog, vidáman locsolta a fejét és a szőnyeget a tápszeres üvegből.

ünnepeim9.jpg

Az idei tavasz egyébiránt a viharos mozgásfejlődés jegyében telt. A tesóm hétről hétre produkált valami újat, és onnantól kezdve, hogy kúszás közben először feltolta a popsiját, és négykézlábra állt (február 24.), elkapta az ékszíj. Gyors egymásutánban jött a mászás (március 7.), az oldalra kiülés (március 13.), majd nem sokkal később az állás (március 17.) – az ennek megfelelő balesetekkel persze. Március 22-én már lépegetni is próbált, március 24. óta a lépcső sem akadály. Azóta – nagyjából április 29-re – ezt tökélyre fejlesztette: mindenütt ott van, mindent elér, mindent elvisz, megrág, megsemmisít. A családban már csak mikrogarázdának hívjuk. Aztán április vége felé úgy döntött, hogy ezen a téren már egész jól áll (mondom: áll – bár egy-két másodpercet leszámítva még mindig csak kapaszkodva, viszont május 21. óta a támaszkodás nélküli ülés is megvan), és átváltott a fognövesztésre, illetve a beszédfejlődésre.

A május, mint tudjuk, az én hónapom. Idén is pont a születésnapomra nyílt ki a pünkösdi rózsa, már egész nagy bokor lett belőle (tudjátok, együtt vettük Anyuval, amikor még kisbaba voltam). Először úgy volt, hogy Apu nem lesz itthon a születésnapomon, mert pont addigra esett a több napos osztálykirándulásuk. Pedig én kijelentettem, hogy a születésnapomat csakis a napján lehet ünnepelni, sem előtte, sem utána. Aztán csomagszíjazásnál egy felpattanó gumipók összetörte Apu szemüvegét, és telement a szeme szilánkkal, így nem tudott elutazni. Mit meg nem tesz az apukám, hogy velem lehessen a születésnapomon!

ünnepeim13.jpg

Így is kissé kapkodósra sikerült, bár a szüleim nagyon igyekeztek, hogy olyan legyen, amilyennek elképzeltem – tudjátok, lufikkal, marcipánrózsás tortával, tűzijátékkal, meg ami kell –, de egy kisbaba mellett nem olyan egyszerű az élet. Még akkor sem, ha már járdogál, és nem kell két kézzel tartani (csak odaugrani, ha épp bögréket hajigál a konyhaszekrényből). Még így is majdnem készen lett minden, csakhogy a sietség miatt a teraszra hűlni kitett tortakrémbe beleevett egy macska, és az egészet elölről kellett kezdeni. Végül anyukámnak negyed órája maradt, hogy elbiciklizzen a cukrászdába marcipán rózsákért, a tortakrém lefolyt a tortáról, a lóhalálában felfújt lufik nem lettek egyformák, én pedig pár perccel azelőtt érkeztem haza az óvodából, hogy minden a helyére került volna. Anyukám éppen a lufikat hurcolta ki a gyerekszobából, és az egyik fordulónál velem találta szemközt magát a nappaliban. Szóval, akadtak kisebb döccenők… A tűzijátékról pedig ezek után mindenki teljesen megfeledkezett.

ünnepeim14.jpg

Nem baj, azért nekem tetszett a születésnapom. Az amorf tortán gyönyörű marcipán rózsák voltak, és a lufikban még hetek múlva is mindenki hasra esett. Kaptam egy csomó mindent, már nem is tudom, micsodát… Egy idő után szóltam is, hogy ne hordjanak már ide ennyi ajándékot.

A barátaimnak szánt zsúrt hónapokkal korábban tervezgetni kezdtük, ahogy már a hagyomány diktálja, a Varjas játszótér cukrászdájának teraszán. Anyu azt javasolta, béreljük ki a nyelviskolát, ahol tematikus gyerekbulikat szerveznek. Azt gondolta, bármi pénzt megér, hogy ne kelljen felvennie az élet-halál harcot azzal a rendetlenséggel, amelynek gyökerei még azalatt terjeszkedtek szét a nappaliban és a lakás egyéb pontjain, amikor neki szigorúan feküdnie kellett, és rám meg Apura volt bízva, hogy rendben tartsuk a cuccunkat.

Jó! Hercegnős buli legyen! Anyu inkább a kalózbulit javasolta, mert mihez kezdenek a fiúbarátaim a hercegnős bulin. Á, úgysem akarok fiúkat hívni… Legyen csak hercegnős buli! Ebben ki is egyeztünk, és továbbléptünk a meghívandók listájára. Felsoroltam a három legjobb barátnőmet, aztán megálltam. Anyu unszolására csak azt feleltem, hogy ezt nem, mert undok, azt nem, mert mostanában nem is játszom vele… Csak azt a hármat, és kész. Mire Anyu azt mondta, három gyerek kedvéért nem bérel ki egy egész nyelviskolát, meg hogy annyival talán még otthon is elbír.

ünnepeim11.jpg

Kitaláltuk, hogy mindenki a farsangi ruhájában jöjjön – tekintve, hogy jószerével az összes kislány hercegnőnek öltözött –, és remek hercegnős programokat terveztünk el. Sütidíszítés mindenféle rózsaszín meg csillogó cukorkával. (A muffinokat napokkal előre meg lehet sütni, a krém is eláll.) Hercegnős dolgok hajtogatása, van egy csomó origamis füzetünk. Gyöngyfűzés, mondanom sem kell, lila-rózsaszín-gyöngyház és hasonló gyöngyökkel is elég jól állunk, és Anyuval tanultunk egy egyszerű virágos fűzésmintát egy könyvből, amikor még feküdnie kellett. Hajdíszkészítés… Anyu egy leértékelésen beszerzett egy rakás jókora hajcsipeszt, és a virágboltban csodálatos szivacsrózsákat vettünk hozzá, a többi csak tüll meg szalag kérdése. Már csak azt kellett kitalálnia, hogyan nem lesznek sütikrémesek és ragasztósak a farsangi ruhák. Még jó, hogy csak három barátnőm jön! Meg, jut eszembe, még másik kettő.

Eltelt egy hét, kettő… Valahogyan kibékültem az undokkal is, és újra játszani kezdtem a másikkal is, szóval még őket is meg kellett hívni… Az ötödik meghallotta, hogy buli lesz, és ő maga kérdezte, hogy ugye, eljöhet. Anyukám vett még szivacsrózsát, és csak magában dohogott, hogy mégis csak jó lett volna az a nyelviskola.

Aztán, ahogy lenni szokott jeles alkalmak előtt: egy éjszaka nyöszörögni kezdtem, reggelre már folyt az orrom, azután négy napig olyan lázas voltam, hogy föl sem akartam kelni (ami nálam ritkaság). Anyu egy ideig reménykedett, végül mégis csak sorbatelefonálta a többi szülőt. Nos, kiderült, hogy a meghívottak egy része szintén lázas és taknyos, a többieknek meg lepkehimlőjük van, úgyhogy elég szűk körű buli lett volna. (Szóval mégis jó, hogy letettünk a nyelviskoláról… Ez egyben tanulság a jövőre nézve.)

ünnepeim8.jpg

Nem rázott meg különösebben, hogy lemaradtam a bulimról. Végül is nap mint nap látom a csajokat az óvodában, elég csak meggyógyulnom hozzá – na, az még eltartott egy ideig. Végül a ballagásra is csak úgy estem be, betegszabadság alatt, mert megígértem az óvó néninek, ha már rám bízta a hosszú verset. (Hetekkel korábban odaadta, hogy legyen időm megtanulni, de én már másnapra tudtam.)

ünnepeim16.jpg

A május egyébként is ilyen szereplős-fellépős hónap. Ott volt, ugyebár, a ballagás; a barátaim fele elmegy iskolába, szerencsére jó sokan itt maradnak. Egy ideig foglalkoztatott az iskola gondolata, főleg a ballagás kapcsán, mivel annyit hallottam róla, hogy könyv meg ceruza meg tábla, és amikor elkezdtem esténként itthon iskolásat játszani, a szüleimben felötlött, talán mégsem tettek jót velem, hogy ütötték a vasat az óvodában maradással kapcsolatban. De aztán az iskola-hóbort ahogy jött, el is tűnt, egyhelyben ülni és az adott feladatra koncentrálni meg továbbra sem tudok. (Bár a szüleim azt mondják, már ezen a téren is észlelhető némi lassú javulás.)

ünnepeim15.jpg

Májusban vannak azon kívül a különböző bemutató órák is. Az angol – no, ezt már kinőttem, harmadszorra tanuljuk a színeket meg a számokat, nem nagyon köt le, de azért rendesen viselkedtem, ígéretem szerint. Anyu nem győzött dicsérni utána. A torna – egész sokat ügyesedtem, bár láthatóan sokkal több mozgásra lenne szükségem, mint ez a heti bő fél óra. El is lustultam rendesen, a múltkor az udvaron nem mentem fogócskázni, mert az fárasztó… Anyu beígérte, hogy minden este körülkerget a ház körül, de megszívta, mert nem körüljárható a házunk. Kitalálta, hogy járjunk esténként futni az utcában, de azóta vagy az eső esik, vagy én a rollerrel, és lenyúzom a lábam, hogy véletlen se tudjak futni. Meg fürödni se.

Ezért néha kitalálják, hogy fussak el Mamáéknál a veteményesig meg vissza, és stopperrel mérik (ezt nagyon szeretem, de ha nem javítok körönként egy másodpercet az időmön, akkor elmegy a kedvem, ezért a szüleim mostanában elég messziről kezdik a számolást). Vagy Apu kitalál nekem kalózos akadálypályát. Azt mondják, ha eleget mozgok nap közben, sokkal kevésbé vagyok kiborító este lefekvés előtt, amikor már fáradok, és nem tudom kontrollálni a cselekedeteimet. (Ez a jó öreg putulás tudományos körülírása.)

ünnepeim18.jpg

Mindegy, anyukám már attól is a fellegekben járt, hogy most egyik bemutató órán sem jött rám a hülyekór, és nem kellett szégyenkeznie a többi szülő előtt. Mostanában belekapaszkodnak mindenbe, amiben a javulás jelét látják, és egyre több alkalmuk is van rá. No persze – ha egy ideig minden rosszul megy, legalább az az elégtétele megvan az embernek, hogy onnan már minden irányba csak javulni tud.

ünnepeim19.jpg

Végezetül még egy vágyam teljesült (ami Anyunak soha) – felvettek az óvodai kórusba. Anyukám szerint már elég nagy lehet a nyomor, ha dr. Both Fülöpöt hívják. Biztos sokan voltak betegek … A szüleim megígértették velem, hogy nem ordítok éneklés közben, vagy csak annyira, hogy még a többi gyerek hangja is hallatsszon. A fellépésünk jól sikerült, szendén pislogtam a második sorban kalocsai ruhában, és csak kicsit ordítottam, úgyhogy még az elöl ülő szülőknek sem lett gyanús semmi.

ünnepeim17.jpg

Május végén volt balettra járó Dorka barátnőm vizsgaelőadása. A Hókirálynőt adták elő, Dorka tündérke volt. Anyu azt gondolta, itt az alkalom, hogy végre kimozduljunk Szuszu nélkül kettesben, mint régen, bár voltak kételyei, vajon hogyan fogok két órán át egyhelyben ülni. Nagyon vártam az előadást, Dorka miatt és a kettesben való kimozdulás miatt is. Olyan jó volt együtt készülődni Anyuval, szép ruhába öltözni és buszra szállni kettesben, mint régen… Talán mégsem süllyedt el végleg az a régi világ.

ünnepeim21.jpg

Végül az egyhelyben üléssel sem volt gond, pisszenés nélkül, tágra nyílt szemmel figyeltem az előadást Anyu öléből, ő meg titokban megszagolgatta a fejem búbját, úgy, mint kicsi koromban. Úgy látszik, amikor kettesben vagyunk, és elég figyelmet kapok, eltűnik a vérputu énem, és visszaváltozom régi önmagammá. Feltöltődve tértünk haza Szuszuhoz és a babaőrzéstől kissé leamortizálódott apukámhoz. (Azóta sikerült még egyszer megismételnünk a kiruccanást, hasonló eredménnyel.)

ünnepeim22.jpg

Attól a naptól fogva mintha tényleg kezdenék kicsit lehiggadni. Igaz, azt még elég nehezen viselem, hogy rajtam kívül másnak is lehet tortája, és még az egész heti készülődés is járhat neki… De a nagy átlagot tekintve az ajtórugdosós hisztik mégis csak visszaszorultak, egyre többször vagyok megint komoly, és segítek Anyunak. Ő meg ha csak lehet, igyekszik éreztetni velem, hogy csak rám figyel. Például Szuszu alvása idején (amint kész van az aznapi fordítási penzumával) összebújva szoktuk olvasni a Fecskék és Fruskákat. Ha nagy leszek, veszek egy hajót.

ünnepeim23.jpg

Most pedig azért gyűltünk itt egybe, kedves egybegyűltek, hogy megünnepeljünk még egy fontos napot. Bizony, akárhogy is számolom, (most már több mint) egy éve van nekünk Szuszunk. Hosszú is meg rövid is volt ez az év, én még ekkora szívást nem éltem, de akkor is a legjobb dolog a világon, hogy van kistesóm. Nem olyan lett, mint gondoltam, igaziból senki sem számított rá, hogy ez lesz, de hát a dolgok mindig másképp alakulnak, mint az A meg a B meg a C terv. A lényeg, hogy itt van velünk, most már mindig itt lesz, és eszik vagy nem eszik, azért csak kétgyerekes család lettünk. A születésnapja reggelén, miközben Anyu tisztába tette, és Szuszu türelmetlenkedett, megpuszilgattam a feje búbját, két oldalról megsimogattam az arcát a két kezemmel, ő meg odafészkelődött hozzám, lehunyta a szemét, és elégedetten kuncogott. Ő a kistesóm.

ünnepeim20.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jankapanka.blog.hu/api/trackback/id/tr66529571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fűzfavirág 2014.07.22. 23:49:04

Éljenek a lányok!
Panni, egyre komolyabb nagylány vagy. Hogy repül az idő! És Szuszu is kinövi lassan a babakort és kislány lesz. Jó látni titeket.
És jó látni egy-egy blogbejegyzést is...


süti beállítások módosítása