Szia!

Ez egy gombamód növekvő kislány naplója, amelyben kalandjairól és egy vidám-különös világra való rácsodálkozásáról mesél neked.

Hozzám szóltak

  • olahtamas-: Jó volt olvasni felőletek! Izgalmas lehet ez a KOLBÁSZ, hogy tanulni lehet belőle :) (2020.05.01. 20:23) Hómofisz
  • fűzfavirág: Nagyon várom a nyári beszámolót, és küldtem mailt! (2019.09.13. 23:13) A mesélő nyuszi
  • fűzfavirág: Boldog karácsonyt, küldtem mailt :) (2018.12.21. 20:13) Az igazi Mikulás
  • fűzfavirág: Gyönyörűek a koszorúk! Boldog karácsonyt az egész családnak :) (2018.12.18. 19:53) Az igazi Mikulás
  • olahtamas-: Tényleg gombamód növekedés esetének fennforgása van :) Ez a felvételizés már teljesen ... (2018.12.17. 10:44) Az igazi Mikulás
  • olahtamas-: Csak jó lehet, egy olyan nyaralás, amiben van grillkolbász is :) (2018.08.31. 11:12) Az évszázad nyaralása
  • Tündérke21: Nagyon tetszett a beszámoló, nem csodálom, hogy ez volt az évszázad nyaralása! ♥♥♥ (2018.08.30. 20:51) Az évszázad nyaralása
  • olahtamas-: BUÉK ! Jó hosszú volt a csendkirály :) (2018.07.09. 07:05) Tíz, tíz, tiszta víz
  • Utolsó 20

Az időgépem

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

A világ a falon túl

Tiszta a levegő?

Budapest légszennyezettsége

Van itt még valaki?

Már nagyon várom

Ebből mazsolázhatsz

Az életem filmje

Vakáció a múltban

2012.06.17. 15:57 - Jankapanka

Címkék: cica állatkert nyár nyaralás kisgyerekkel

vakáció0.jpg 

Apu elutazott egy hétre táborozni a tanítványaival (szóval az özönvízszerű esőzésekért ő a felelős). Mivel így nem lett volna, aki reggel óvodába visz, Anyu kivett egy hét szabadságot – no, nem csak ezért, hanem hogy végre megint együtt legyünk egy kicsit, csak mi ketten.

 

Az eredeti terv az volt, hogy elutazunk valahová. Emlékeztek, a tavalyi csajos nyaralás a Rómain is milyen jól sikerült… (Aki nem, az olvassa el.) Először úgy gondoltuk, hogy elmegyünk a lapátkerekes gőzhajóra lakni, és akkor megint egy csomó klassz programot csinálhatunk a Római-parton. Vagy inkább Galyatetőre, a gyerekbarát szállodába? Jó időben kirándulunk, rossz időben meg pancsolunk a benti medencében. Anyu hetekig törte a fejét, hol is lenne a legjobb. Végül döbbenten állapította meg, hogy nagyon is tisztában van vele, hol van az a hely, ahol a legjobban érezné magát a világon (Indonéziát is beleszámítva). Szerintem nem fogjátok elhinni, de arra jött rá, hogy legszívesebben itthon lenne velem úgy, mint régen.

 vakáció1.jpg

No igen, az anyukám már többször megállapította, hogy sajnos utál utazni. Nem csak a csomagolás meg az egyéb kényelmetlenségek miatt. Egyszerűen az a helyzet, hogy teljesen mindegy neki, hol is van. Inkább az számít, hogy kikkel, meg hogy mit csinál. (A „kikkel” még a „mit csinál”-nál is fontosabb egy kicsit.)

 

Végül félve felvetette nekem a gondolatot: mi lenne, ha itthon nyaralnánk? Ekkor jött az újabb meglepetés, mert én, a meggyőződéses nyüzsgőgép egyáltalán nem tiltakoztam az ötlet ellen. (Lehet, hogy szép emlékeim vannak a kettesben itthon töltött időkből?) Végül is ha közben meggondoljuk magunkat, még mindig összekaphatjuk a cuccot, és nekivághatunk a világnak.

 vakáció2.jpg

Erre azonban nem került sor. Mert valahogy úgy jöttek ki a dolgok, és úgy adódtak a véletlenek, hogy az itthon töltött nyaralásból a világ legtökéletesebb vakációja sikeredett.

 

Nem volt célunk a direkt nosztalgiázás, egyszerűen csak felelevenítettünk egy csomó jó dolgot, amit régen szerettünk, de már rég nem csináltuk. Kiskori játékok kerültek elő, babaklubos ismerősökbe botlottunk, ugyanazokon a helyeken jártunk, ahol valaha… Így aztán folytonos déjá vu-érzésben éltünk, mintha egy hétre visszaröppentünk volna a múltba.

 vakáció3.jpg

Apu vasárnap hajnalban indult, és szombat este erős dilemma gyötörte, vajon felébresszen-e elbúcsúzni. Anyu végül rábeszélte, hogy tegye meg – éjszakánként én vagyok a világ legjobban alvó gyereke, egy kisebb polgárháború sem zökkenthetne ki, legfeljebb fedezékbe vonulnék, ráfordulnék a kispárnámra, és tovább húznám a lóbőrt. Így is lett: búcsúképpen Apu nyakába kapaszkodtam, jól összepuszilgattam, de azzal a lendülettel aludtam is tovább. Mint ahogy Anyu is, aki jelentős hátralékkal rendelkezett ezen a téren. Így aztán vasárnap reggel jó későn keltünk, de nem bántuk.

 

Jó hangulatban reggeliztünk, és az elfelejtett angol gyerekdalokat hallgattuk, amelyeket valaha kívülről tudtam. Aztán Anyu elővette az állatkertemet, amely sokáig a kedvenc játékom volt, míg végül – talán egy éve – háttérbe szorult, és elcsomagoltuk esős napokra. Anyu már régóta ígérgette, hogy előkeresi, most ennek is eljött az ideje. Jobban örültem neki, mint vadonatúj korában! Boldogan vonultattam az állataimat föl-le a szőnyegen, közben Anyu a varrógéphez ült, hogy legalább egy-két régóta futó projektjét befejezze. Elhatározta, hogy a varrás csak másodlagos preferencia lesz a héten, mert az első – természetesen – én vagyok. Minden más csak e kettő után.

 vakáció4.jpg

Ez végül teljesült is, mert végre sikerült annyit foglalkoznia velem, hogy még nekem sem volt panaszom, ami nagy szó! Mindössze kedd este, lekvárfőzés közben türelmetlenkedtem kicsit, és éreztem átmenetileg mellőzve magamat, de akkor is jobb kedvre lehetett deríteni azzal, hogy Anyu lelkesen megette a vacsorát, amit neki főztem. (Rózsasziromból, apróra vagdalt szövetdarabokból, zsírkrétából meg műanyag betűkből.) Varrásfronton alig mutathatunk fel előrehaladást (azaz egyetlen teljesen befejezett darabbal sem büszkélkedhetünk, bár sok mindenbe belefogtunk), a többi fronton meg lényegében nullát. Nos, a lényeg, hogy jól éreztük magunkat.

 

Szerencsére a varrás meg a velem való foglalkozás nem is igazán üti egymást, varrás közben jól tudunk beszélgetni, néha odaülök Anyu mellé a másik székre, ilyenkor legalább van ideje figyelemmel kísérni a rajzaimat vagy a foglalkoztató füzeteimet. Ha megunom, elviszem a maradék anyagokat, és a Kisegeremet gondozom velük. Most az állatkertet díszítettem fel apróra nyirkált szövetdarabkákkal, mivel az oroszlán és a kismadár esküvőjét rendeztem meg.

 vakáció5.jpg

Az eső néha elállt, néha eleredt. Szerencsére vasárnap délután nem esett, mert Anna és Veronika jöttek hozzánk cseresznyét szedni. Ez a látogatás annyira feldobott, hogy másnap délelőttre meg is volt a rajztémám: legalább tizenkét változatban rajzoltam le a cseresznyefát, magunkat meg a szomszéd Molli kutyát. Egyet Annának, a születésnapjára, a többit meg csak úgy gyakorlásként. Legalább volt egy kis változatosság a „szeretlek, Apu” témájú rajzokhoz képest. (Múlt hónapban, amikor Apu háromnapos osztálykiránduláson volt, rákaptam, hogy a személyi kultuszt grafikus úton juttassam kifejezésre. Jelesül Apu szobaajtaját belülről teleragasztgattuk Apu-témájú rajzokkal, kedvencem a „Panni és Apu pocsolyából isznak”.)

 

Vasárnap este Anyuval összebújva néztünk a kanapén valami bárgyú családi mozit, és örültünk, hogy másnap nem kell korán kelni. Mire Anyu lezuhanyozott, el is aludtam a kiságyban.

 vakáció6.jpg

Hétfőn borús idő volt. Varrtunk, rajzoltam és az állatkertemmel játszottam. Anyu szétválogatott egy vödör cseresznyét, és csináltunk cseresznyebefőttet. Felmerült bennünk, hogy talán jobb lenne minél hamarabb túl lenni a tervezett takarításon és pakoláson, ne nyomasszon. Csakhogy a takarítás meg a pakolás tipikusan nem olyasmi, amin csak úgy túl lehet lenni, annyi időt emészt fel, amennyi rendelkezésre áll. Tennivaló lenne bőven, ezzel akár az egész hetet el lehetne tölteni, utána meg dühöngenénk, hogy nem kapcsolódtunk ki. Ezért úgy döntöttünk, majd akkor pakolunk, ha már annyira kipihentük magunkat, hogy szinte kívánjuk az ilyen természetű munkát.

 vakáció15.jpg

Még jól is esett a szomorkás idő, és jól esett csak úgy lötyögni itthon, matricákat ragasztani együtt, történeteket mesélni, Frakkot hallgatni mp3-ból (még tavaly vette föl Anyu fejmikrofonnal, amikor ebéd közben rendszeresen felolvasott nekem – ezért a felvételen itt-ott életveszélyes fenyegetések hangzanak el, meg hogy ha nem eszem, akkor nem folytatja a mesélést). Anyu élvezte, hogy egész nap velem lehet, és akkor láthat, amikor csak akar. (Néha hirtelen abbahagyta, amit épp csinált, csak hogy jól megnézegethessen. Ha már megteheti…) Az öltözködés, készülődés, fésülködés mindig jó sokáig tartott, mert babázott velem, ahogyan kicsi koromban: megcsikizte a talpamat, énekelgetett, én meg elmeséltem, hogy mit álmodtam, meg hogy miféle benyomásaim vannak úgy általában a nagyvilágról. Ez az egy dolog hatalmasat változott a „régi szép idők” óta. Mármint, hogy megjelentem a színen az önálló gondolkodásommal, véleményemmel, és Anyu szerint hatalmas beszólásaim vannak. Azt mondja, szívesebben beszélget velem, mint például a kollégái némelyikével.

 vakáció7.jpg

Kedden délelőtt halványan kisütött a nap, és kimentünk a teraszra cseresznyét magozni. Eső utáni szekfű- és kaporillat volt – az az illat, amely miatt Anyu valaha úgy gondolta, ha nem sikerül kertes házba költöznie, örök honvágyban fogja leélni hátralevő életét. Most olyan volt, a rigók délelőtti énekével együtt, mint a hazatalálás illata, zenéje. Anyu végre elővette a szintén régen félretett és szintén kiskori kedvenc konyhámat az edényekkel, úgyhogy délben még mindig ott tartottam, hogy „jéé, Anyu, ilyenem is van!”. Ráadásul cseresznyemagozás közben szintén jól lehet beszélgetni és mindenfélét játszani, Anyu volt a piaci árus, én meg Apu, aki piacra megy a biciklijével. Dél felé cseperegni kezdett az eső, annyi időnk még volt, hogy lebotmixereljük a lekvárnak valót a nagyfazékban, odadobtuk főni, és épp a boltba indultunk dzsemfixálóért – a cseresznye nem alszik meg magától –, amikor kiszakadt az ég feneke. Bemenekültünk a lakásba, és vártuk, hogy elálljon. Annál is inkább, mivel délután Bozótkutyáék jöttek volna cseresznyézni.

 

Az esőnek viszont esze ágában sem volt elállni, közben két óra lett és én aludni mentem, Anyu szomorúan nézte az újhagymákat az ágyásban az esőfüggönyön át, az is külön rákészülést igényelt, hogy kirohanjon (esernyővel), és hozzon két szálat a tojásos tésztához.

 vakáció8.jpg

Így a délutáni cseresznyeszedés sajnos, elmaradt. Esteledett már, mire elállt az eső, elbaktattunk dzsemfixálóért, aztán külön a pékhez, végül jó nagyot sétáltunk. Mamáékhoz is átugrottunk megnézni, hogy az özönvíznek köszönhetően kibújt-e már valami az ágyásokban. (Ki.) Anyu újraforralta a lekvárt és kapkodva üvegekbe töltötte, ezzel jól el is ment az idő, és iszkoltunk aludni.

 

Szerdán reggel korán keltünk, mert megbeszéltük Zsófi barátnőm anyukájával, hogy állatkertbe vagy vadasparkba megyünk, és a többiek is jöttek. A régi társaság anyukáinak egy része még mindig itthon van, újabb kisbabákkal, csak mi és még néhányan koptunk ki a bandából, de a délutáni banzájokra azért elmegyünk, ha tudunk. Most direkt a mi kedvünkért találták ki a délelőtti közös programot. Végül a Jászberényi Állatkertbe mentünk – ez megint múltidézés volt, aki lemaradt az előzményekről, itt elolvashatja. Már alig emlékeztem valamire az egészből, de kicsit azért ismerős volt a hely, és most is nagyon tetszett, boldogan szaladgáltam ide-oda a kis csapat sűrűjében. Még mindig azt szeretem a legjobban, ha sokan vannak körülöttem, mindig együtt mozgok a kemény maggal, és biztosan ott vagyok, ahol történik valami. Talán másfél óra is eltelt, mire odamentem Anyuhoz, és megfogtam a kezét, onnantól együtt bandukoltunk tovább.

 vakáció9.jpg

De csak a játszótérig, ahol kortársaimmal együtt egy tucatnyi apró lemúrrá változtunk egy szempillantás alatt. Olyan makikká, akik néha lepotyognak az akadálypályáról, de csak egész kevés ideig ordítanak emiatt. Különben is kellett egy kis porban hempergés, hogy kellőképpen koszosan mehessünk haza, és meglegyen a fíling, hogy voltunk valahol. Pont az ebéd utáni alvás idejére értünk haza, és talán mondanom sem kell, hogy nem kellett ringatni.

 

Estére végre nem terveztünk sem befőtt-, sem lekváreltevést (aki az eddigieket olvasva egy kisebb gyümölcsfeldolgozó üzem kapacitására gondolt, azzal sietve közlöm, hogy mindössze négy üveg befőttet és nyolc kis üveg lekvárt sikerült produkálnunk nagy rákészüléssel). (De az legalább finom lett.) Szóval végre a végére értünk a még vasárnap leszedett egy vödör gyümölcsnek, így az esti program megint némi kanapén összebújós tévénézés lett, aztán alvás. Volt még egy kis hátralékom a délelőtti nyüzsgésből kifolyólag.

 vakáció10.jpg

Eredetileg azt terveztük, hogy csütörtökön – amikorra a meteorológia végre stabil esőmentes időt ígért – fölvonatozunk Budapestre, és megyünk egy kört a kétéltű városnéző busszal. Vagy ha azt túl hosszú lenne végigülnöm, akkor hajóval. Utána pedig találkozunk Anyu egy kedves ismerősével, és együtt ebédelünk. Kezdetben tulajdonképpen szerdára irányoztuk elő ezt a programot, de az állatkertezés közbeszólt, és még nem is volt megbízhatóan száraz idő. Így tolódott csütörtökre, de aztán reggel valahogy nem akarózott korán kelnünk. Olyan jó nekünk itthon! Zsófiékkal megbeszéltünk, hogy átmegyünk Dorkáékhoz meggyet szedni.

 vakáció14.jpg

Ebből az lett, hogy elindultunk, de nem értünk oda. Részint a háromkerekű bicikli miatt, amit lecseréltünk kismotorra, de így is lassabb voltam, mint gyalog. Részint meg azért, mert olyan jól esett eltervezni valamit, és aztán nem azt csinálni. Elbandukoltunk a postára, feladtuk Anna levelét (boldog születésnapot, Anna!), vettünk gombot meg cérnát, Zsófiék kiváltották Nóri kullancsoltását, sétáltunk, beszélgettünk, elvetődtünk a játszótérre, végül fagyiztunk egy nagyot a cukrászda teraszán. Ezzel a hagyományok szerint hivatalosan is elkezdődött a nyár.

 

Délre már nem is bántam igazán azt a hajót meg az ebédet. Majd elmegyünk holnap. Vagy valamikor.

 vakáció11.jpg

Gyorsan elaludtam, aztán épp ilyen gyorsan föl is keltem, mert délután bepótoltuk a kedden elmaradt cseresznyézést. Kamatostul, mert Bozótékon kívül Zsófiék, Lacikáék meg Relláék is jöttek. Mire kettőt pislantottam, újfent egy népes gyereksereg kellős közepén találtam magam. Ez már aztán nekem való élet! Sajnos a létrákról folyton lezavartak minket, arra hivatkozva, hogy nem is szedünk semmit, csak ugrándozunk odafönt. És az miért baj?

 vakáció13.jpg

Amikor mindenki elment, össze kellett volna kapni a cuccot a másnapi hajózáshoz, de valahogy nem akarózott nekikezdeni. Végignéztünk a lakáson… Mindenfelé szétdobált játékok… Kifestők… Nyomtató, gyerekülés… Szövetnyirkalékok… Kekszmorzsa… Hirtelen úgy éreztük magunkat, mint két tinilány, akik a nyaralás idejére lenyúlták a szülői kérót, és most hirtelen bűntudatuk támadt a holnap hazaérkező ősök miatt. Ehh, ott egye a fene a hajózást, muszáj lesz holnap takarítani…

 vakáció12.jpg

Így aztán a péntek délelőttünk a takarítás és rendrakás jegyében telt. De azért ne gondoljátok, hogy nem szórakoztunk jól: például spontán kunsztolásba kezdtünk, hogy ki tud nagyobb butaságot énekelni. Egy ideig egymásra licitálgattunk, végül kialakult valamiféle kanonizált verziója a hajdani Apu-féle cicás dalnak, és ezt énekelgettük kórusban, kisebb-nagyobb változtatásokkal:

 

„Száz cica egyötöde összeesik holtan,

Mindegyik megdöglik, de így is marad nyolcvan.

 

Nyolcvan cicának a felét elrabolja Batman,

Mindegyik megdöglik, de így is marad negyven.

 

Negyven cicának a felét elüti a busz,

Mindegyik megdöglik, de így is marad húsz.

 

Húsz cicának a felét elviszi a víz,

Mindegyik megdöglik, de így is marad tíz.

 

Tíz cicának a fele biztosítást köt,

Mindegyik megdöglik, de így is marad öt.

 

Öt cicának a fele, az kettő és fél,

Öt cica megmarad, és semmitől se fél.”

 

És aki azt mondja, hogy ez nem való serdületlen gyermekeknek, hát lehet, hogy nem téved.

 vakáció16.jpg

Az mindenesetre kiderült, hogy milyen komoly segítség vagyok a pakolásban. Miközben Anyu az autós gyerekülést, lekvárfőző lábast és egyéb bonyolult dolgokat rakta helyre, az egész szőnyegről összepakoltam a játékokat, még a papucsaimat is egymás mellé rakosgattam, így már csak porszívózni kellett.

 vakáció17.jpg

És az ebéd utáni lefekvés előtt megbeszéltük Anyuval – ahogy minden nap kiszámoltuk a hátralévő időt –, hogy fölkelés után már csak pár óra, és itthon lesz Apu. Odabújtam Anyu nyakához, és beleszuszogtam a fülébe. Jó volt együtt ez a csajos hét; sok mindent csináltunk, még több mindent nem: nem hajóztunk, nem gyerekvasutaztunk, nem grilleztünk virslit a teraszon; de annyi baj legyen. A legeslegjobb az volt, hogy nem siettünk sehová, senki nem volt ideges, se frusztrált, én nem ordítoztam, és Anyu nem volt türelmetlen velem. Tényleg úgy működött minden – tudjátok –, mint régen. Utólag is elnézést kérünk mindenkitől, akivel most nem sikerült találkoznunk – de lesz még csajos hét!

 vakáció18.jpg

És most alszom. Anyu a kanapén ül, a gépet piszkálja, és úgy érzi, mintha kicserélték volna. És még csak péntek van, előttünk egy hétvége. Mindjárt fölébredek, aztán csak pár óra, és végre itthon lesz Apu is. És megint úgy lesz minden – tudjátok –, mint régen.

 vakáció19.jpg

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://jankapanka.blog.hu/api/trackback/id/tr284594029

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Hideg cselszövése - részlet 2012.06.18. 07:16:03

Hangos meserészlet az írónő előadásában. Szólj hozzá, mond el véleményed! Részlet "A Hideg cselszövése" című mesekönyvből az írónő előad&

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tündérke21 2012.06.26. 08:32:01

Itt is köszönjük szépen a lapot, hatalmas örömet okozott Annának :-)


süti beállítások módosítása