Szia!

Ez egy gombamód növekvő kislány naplója, amelyben kalandjairól és egy vidám-különös világra való rácsodálkozásáról mesél neked.

Hozzám szóltak

  • olahtamas-: Jó volt olvasni felőletek! Izgalmas lehet ez a KOLBÁSZ, hogy tanulni lehet belőle :) (2020.05.01. 20:23) Hómofisz
  • fűzfavirág: Nagyon várom a nyári beszámolót, és küldtem mailt! (2019.09.13. 23:13) A mesélő nyuszi
  • fűzfavirág: Boldog karácsonyt, küldtem mailt :) (2018.12.21. 20:13) Az igazi Mikulás
  • fűzfavirág: Gyönyörűek a koszorúk! Boldog karácsonyt az egész családnak :) (2018.12.18. 19:53) Az igazi Mikulás
  • olahtamas-: Tényleg gombamód növekedés esetének fennforgása van :) Ez a felvételizés már teljesen ... (2018.12.17. 10:44) Az igazi Mikulás
  • olahtamas-: Csak jó lehet, egy olyan nyaralás, amiben van grillkolbász is :) (2018.08.31. 11:12) Az évszázad nyaralása
  • Tündérke21: Nagyon tetszett a beszámoló, nem csodálom, hogy ez volt az évszázad nyaralása! ♥♥♥ (2018.08.30. 20:51) Az évszázad nyaralása
  • olahtamas-: BUÉK ! Jó hosszú volt a csendkirály :) (2018.07.09. 07:05) Tíz, tíz, tiszta víz
  • Utolsó 20

Az időgépem

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

A világ a falon túl

Tiszta a levegő?

Budapest légszennyezettsége

Van itt még valaki?

Már nagyon várom

Ebből mazsolázhatsz

Az életem filmje

Little pink pig

2011.06.10. 16:37 - Jankapanka

Címkék: angol szerepjáték beszédfejlődés

 

Apu már régóta tervezi, hogy angolul kellene tanulnom; azt mondja, ebben az életkorban egészen másképp épül be a nyelvtudás, és ha most akár csak néhány szót, egy-két mondatot is megjegyzek egy másik nyelven, nagyobb koromban teljesen más lesz a viszonyom a nyelvtanuláshoz, mint azoknak, akik akkor találkoznak vele először.

 

Január elején megállapították Anyuval, hogy alighanem elérkezett az idő. Karácsonykor múlt egy éve, hogy beszélem az anyanyelvemet, lényegében mindent megértek, a hétköznapi életben elég ritkán találkozom ismeretlen szóval. Kizárt dolog, hogy egy másik nyelv megjelenése megzavarjon. Ráadásul tisztában is vagyok vele, hogy léteznek más nyelvek, elsősorban angol – a szüleim ugyanis angolul szokták megvitatni egymás között azon kérdéseket, amelyek szerintük nem az én fülemnek valók (például, hogy vacsora után kapjak-e kakaót, vagy hogy bolt után a játszótér felé kerüljünk-e).

 

Akkoriban éppen a kismalacokról és a farkasról szóló mese volt a kedvencem. Apu talált az interneten egy rajzfilmecskét, amely ezt a történetet dolgozza fel egyszerű angolsággal. Néhányszor megnézte velem, és megbeszéltük magyarul, hogy mit láttunk, azután megtanította nekem, hogy a malac angolul pig, a farkas meg wolf, és a ház az house. Figyeltük, hogy mikor halljuk ezeket a mesében. Így hát az első angol szó, amelyet megtanultam, a pig volt.

 

Ez már csak azért is hasznos szó, mert az egyik kedvenc játékom éppen egy kismalac. „Újszülött kismalacnak” hívom, mert kicsi és rózsaszín; Gabika hozta tavaly a születésnapomra, valaha az övé volt. Nagyon megtetszett nekem, mert olyan kis kézreálló állatka, többnyire vele alszom. Büszke voltam rá, hogy most már angolul is tudom a nevét, és elkezdtem pignek hívni.

 

Nyilván egy kisgyereknél is az ismétlés alapozza meg a tudást, így vagy egy hétig naponta előhozták ezt a pig-témát. „Emlékszel még, hogy van angolul a farkas?” Hogy ne legyen unalmas, mindenféle játékba keverték, például a farkast alakító szülő morogva előugrott a konyhapárkány mögül: „Éééén vagyok a far-kaaas! Angolul wolf…”

 

Anyu rájött, talán mégsem akkora szentségtörés angol szavakat keverni a magyar mondatokba. (Bár egy jobb érzésű nyelvtanár biztos nagyon csúnyán nézne rá ezért.) Úgy gondolta, kiinduló szókincsnek pont jó lesz, ha az állatkáim nevét megtanítja nekem. Kutya, cica, maci, kacsa, na és persze a kismalac (és még a Mikulás, mert van egy plüss Mikulásom, és megkérdeztem, hogy az hogy van angolul). Egyelőre nem tettünk mást, csak játék közben úgy hivatkoztunk rájuk, mint dog meg cat, és az utcán is azt állapítottuk meg, hogy ott van két dog, egy fekete meg egy fehér. Tetszett ez a játék, így nem volt nehéz minden nap rászánni néhány percet az ismétlésre. Nemsokára már tíznél több állat nevét tudtam angolul.

 

Úgy is lehetett játszani velük, hogy elbújtak a fotel mögé, és egyenként kikukucskáltak. Amelyiknek meg tudtam mondani a nevét, az odaugrott hozzám (helyesebben átrepült a szobán).

 

A kedvenc szerepjátékaim leggyakoribb mondatait is angollal helyettesítettük (a farkasos játéknál például azt, hogy „engedj be” és „gyere be”). Ezeket a játékokat úgyis naponta tizenötször eljátsszuk, mindig ugyanúgy, így mindenki pontosan tudja, mit kell mondani, akár magyarul van, akár nem. Én örültem, hogy a szüleim végre türelmesen játszanak velem (és nem akarnak az ötödik bekopogtatás után világgá szaladni), ők meg fellélegeztek, hogy végre egy kis változatosság.

 

Anyu azon kezdte törni a fejét, hogyan tudná megmutatni nekem, hogy az angol szavak össze is kapcsolhatók egymással, mint a legókockák. Nem csak kész szavak vannak meg kész kifejezések. Ezért a következő tananyagunkat a színek jelentették.

 

Ehhez megint szerepjátékot használtunk föl: a másik kedvencemet, a boltosat. Színek szerint kupacokba raktuk az építőkockáimat, majd Anyu megjelent egy bevásárlókosárral: „Jó napot kívánok, pink van?” Először mindig hozzámondta magyarul is, vagy mutatta, hogy mire gondol. Később már csak az angolt mondta, mert úgy is értettem, és egy-két nap múlva cseréltünk, mert már én is tudtam vásárolni pinket meg redet meg greent meg a többit.

 

Így aztán el is érkeztünk a szavak összeillesztéséhez. Anyu mindenféle állatot rajzolt, csupa olyat, amelyeknek tudom a nevét angolul, én pedig kiszínezhettem őket. Szeretem kiszínezgetni, amit Anyu rajzol nekem. Most mindegyikhez hozzátettük, hogy milyen színű. Azután kitaláltuk, hogy még mit is rajzoljunk – mondjuk egy yellow dogot –, és így folytattuk, amíg csak rá nem untam a színezgetésre. Néhány nap alatt magabiztosan bántam a színes állatokkal, azaz a jelzős főnevekkel.

 

Itt aztán kimondottan ráéreztem a dolog ízére. Már nem is kellett, hogy a szüleim hozzák elő a témát; az utcán sétálva lelkesen kurjongattam: „black dog!” – „white car!” – „red tűzcsap!!!”

 

Ekkoriban kezdett úgy tűnni, hogy határozottan jól megy nekem az angoltanulás. Így aztán beírattak egy óvodás korúaknak szánt nyelvtanfolyamra. (Szerencsére pont van egy ilyen itt nálunk a faluban – nem lakunk valami óriási helyen, de amire eddig szükségünk volt, arról még mindig kiderült, hogy éppen van egy olyan a közelben.) Hetente egyszer járunk, fél órára – ez pont arra jó, hogy gyerekek között legyek, és lássam, hogy mások is ismerik ugyanazokat a szavakat, amiket én is megtanultam, és ez vicces dolog.

 

Az angolórán főleg énekelünk meg játékokat játszunk. Anyu igyekszik úgy igazítani az itthoni tanulást, hogy nagyjából megfeleljen az angolórai anyagnak, mert nekem is érdekesebb, ha értem, hogy egy-egy dalocska miről szól. Úgy vette észre, hogy ha félig-meddig már ismert anyaggal találkozom, amelyet tudok hová kapcsolni, sokkal jobban figyelek az angolórán; ha meg teljesen elvesztem a fonalat, akkor elvonulok hátra, a játéksarokba. (Az így töltött idő sem vész azonban kárba, mert este itthon ilyenkor is azokat a dalokat szoktam dudorászni, amelyeket a többiek énekeltek, amíg én látszólag elmerülten játszottam hátul.)

 

Az angolórán hallott dalocskák közül kiválasztjuk, ami tetszik, és azt szoktuk itthon énekelgetni mindenféle tevékenységeink közben, esetleg meg is keressük az interneten, ha nem tudjuk jól a szövegét vagy a dallamát. Amit el lehet játszani, azt el is játsszuk (bár egyszer keltettünk egy kis feltűnést az utcánkban, amikor a pékhez vonultunkban tízlépésenként megálltunk és körbefordultunk, mert éppen úgy kívánta az adott nóta). A Baa, baa, black sheephez például ujjbábokat készítettünk. A little boyon kívül mindjárt egy little girlt is, mert rajzolás közben kitaláltam, hogy ha kisfiú van, akkor legyen kislány is. És ez megint fontos mérföldkő volt a nyelvtanulásomban; azóta ugyanis átköltögetem a dalokat.

 

Először csak kicseréltem Anyu ujján a kisfiút kislányra: „And one for the little girl who lives down the lane”. Azután elkezdtem a black sheep helyett is white sheepet énekelni. Rákaptam az ízére, és most már előszeretettel csereberélem a dalokban található főneveket más főnevekre. Értelmük ugyan nem mindig van az így keletkezett dalocskáknak, de legalább megismerem, melyik a főnév. Ezen kívül ugyanúgy rakosgatok össze „saját költeményeket” angol szövegtöredékekből, csak a ritmus alapján, mint magyarul. (Apu szerint felfedeztem a dadaizmust.)

 

A nyelvtanulásom másik fontos sarokpontját Peppa malac jelenti. Mamcsi nagynénikéméktől (tudjátok, Zebulon baba szüleitől) kaptam már régebben két malacot, akik beszélnek, ha megnyomják a hasukat. Az egyik például el tud számolni tízig, vagy azt mondja, hogy szeret sáros pocsolyákban ugrálni. A másik többnyire valamilyen dinoszauruszokkal kapcsolatos dolgot mond. Amíg nem értettem őket, nem is nagyon érdekelt, hogy hangot adnak, de amióta tudom, hogy mit mondanak, előszeretettel nyomogatom őket. Peppa malactól tanultam meg tízig számolni; nemcsak úgy elsorolom a számokat, hanem tényleg tudok számolni is velük, megállapítom, hogy miből hány van. Igaz, hogy a végén mindig hozzáteszem, hogy „ready or not, here I come, röf, röf”, mert Peppa malac is azt mondja a számolás végén.

 

Peppa malac és kisöccse, George kalandjait DVD-n is megkaptam Mamcsiéktól. Nem szoktam tévét nézni, de a malacos DVD-ket nagyon szeretem. A szüleim ügyelnek, hogy még véletlenül se használják „villanypásztornak” a tévét; csak ritkán, hetente legfeljebb egyszer engedik meg a DVD-nézést, olyankor valamelyikük odaül mellém, és az új részeknél pár szóban összefoglalja, hogy mi is történik éppen (tekintve, hogy a malacok és barátaik angolul beszélnek). Ha olyan szót használnak, amit már ismerek, annak nagyon örülünk. Beszélgetünk a meséről, újból elmeséljük (magyarul, de belekeverve az angol szavakat is), és ha nem értem, hogy valaki miért csinált valamit, meg szoktam kérdezni.

 

Lehet, hogy ha gyakrabban nézhetném, nem lennék ennyire oda Peppa malacért, de így valóságos tüntetést szoktam tartani egy-egy újabb epizód érdekében. A régebbieket már szinte kívülről tudom, és a szüleim egyszer csak észrevették, hogy olyan angol kifejezéseket használok, amelyeket nem is ők tanítottak nekem (és Viki néni sem az angolórán). Nos, tudjátok – mi, háromévesek így tanulunk nyelvet. (Bár Anyu néha eltűnődik rajta, nem lesznek-e hosszú távú következményei, ha az angol nyelvvel egy malac szemszögéből megközelítve ismerkedem meg.)

 

Múltkor átvittem Peppa malacot Zsófi barátnőmhöz. Az udvaron játszottunk, és jó szokásunk szerint csináltunk egy kis koszt. Anyu megkért, hogy Peppa malacot ne sarazzam össze, mert a benne levő elektronika miatt nem tudja betenni a mosógépbe.

– De hát azt mondja, hogy „I like jumping in muddy puddles!” – feleltem méltatlankodva.

 

Mindenesetre, minthogy a rám vonatkozó kulcsszavakat már ismerem, a szüleimnek az utóbbi időben igencsak meggyűlt vele a baja, hogyan vitassák meg a jelenlétemben a nem az én fülemnek szánt problémákat. Néha megfeledkeznek az óvatosságról, és cake-et meg ice creamet emlegetnek, mire én nyomban eldobom a kanalat, és vinnyogni kezdek, hogy igen, szeretnék tortát meg fagyit! Egyszer például eltűnt a rózsaszín kismalacom, amelyikkel aludni szoktam. Tudjátok, a Little Pink Pig. Éppen lefekvésben voltam, Anyu a nappaliban keresgélte (sansza nem volt, a bögrék közé dugtam), és úgy akarta megkérdezni Aputól, nem tud-e a hollétéről, hogy én ne értsem, és ne kezdjek szirénázni, ha már eddig nem jutott eszembe a nyamvadt malac.

 

Azt, hogy „kismalac”, nyilván nem ejtheti ki. „Az állat, amivel aludni szokott” – na, ezt is értem. „Amit a farkas kerget” – ja, emlékeztek, a „farkas” is benne volt az első háromban. Anyu kínlódott, mint egy lehallgatott titkosügynök. Végül összekapart az emlékezetéből valami „kleine schwein”-t, szerencséjére Apu elég jól tudja dekódolni az anyámat. De mivel a német szókincsük nem mondható jelentősnek, és az egyetlen megmaradt közös nyelvük a latin, így lehet, hogy jövőre már latinul is fújni fogom, hogy „ha megette az ebédjét, kaphat mákos sütit”.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jankapanka.blog.hu/api/trackback/id/tr882973452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása