Szia!

Ez egy gombamód növekvő kislány naplója, amelyben kalandjairól és egy vidám-különös világra való rácsodálkozásáról mesél neked.

Hozzám szóltak

  • olahtamas-: Jó volt olvasni felőletek! Izgalmas lehet ez a KOLBÁSZ, hogy tanulni lehet belőle :) (2020.05.01. 20:23) Hómofisz
  • fűzfavirág: Nagyon várom a nyári beszámolót, és küldtem mailt! (2019.09.13. 23:13) A mesélő nyuszi
  • fűzfavirág: Boldog karácsonyt, küldtem mailt :) (2018.12.21. 20:13) Az igazi Mikulás
  • fűzfavirág: Gyönyörűek a koszorúk! Boldog karácsonyt az egész családnak :) (2018.12.18. 19:53) Az igazi Mikulás
  • olahtamas-: Tényleg gombamód növekedés esetének fennforgása van :) Ez a felvételizés már teljesen ... (2018.12.17. 10:44) Az igazi Mikulás
  • olahtamas-: Csak jó lehet, egy olyan nyaralás, amiben van grillkolbász is :) (2018.08.31. 11:12) Az évszázad nyaralása
  • Tündérke21: Nagyon tetszett a beszámoló, nem csodálom, hogy ez volt az évszázad nyaralása! ♥♥♥ (2018.08.30. 20:51) Az évszázad nyaralása
  • olahtamas-: BUÉK ! Jó hosszú volt a csendkirály :) (2018.07.09. 07:05) Tíz, tíz, tiszta víz
  • Utolsó 20

Az időgépem

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

A világ a falon túl

Tiszta a levegő?

Budapest légszennyezettsége

Van itt még valaki?

Már nagyon várom

Ebből mazsolázhatsz

Az életem filmje

Egyébként jött a Nyuszi is

2011.05.07. 20:29 - Jankapanka

Címkék: húsvét

Lehet, hogy furcsának találjátok a címet, de a szüleim nem kis derültségére rászoktam az efféle töltelékszavakra, mint „eredetileg” meg „gyakorlatilag”. Lehet, hogy hamarosan már olyat is mondok, hogy „végeredményben” meg „mindazonáltal”, pedig Apu meg van győződve róla, hogy a mindazonáltalt az egész földkerekségen csak ő meg Anyu használják.

 

Mindegy, végeredményben annyi a lényeg, hogy idén is járt nálam a Nyúl. Már nagyon készültünk rá, Anyu hetekkel előre ígérgette, hogy tojást fogunk festeni. Sokáig törte a fejét, vajon mikor lehet már nekem festéket adni – szépen dolgozom ceruzával, filctollal, de egy pillanatra sem veheti le rólam a szemét, mert valahogy kicsi színes ábrák keletkeznek a falon meg a térdemen. Pedig minden alkalommal a lelkemre köti, mielőtt filctollat adna a kezembe: „És hová szabad rajzolni?” – „A papírra!” – kiáltom engedelmesen, közben ballal már tűröm is fel a nadrágot a térdemről.

 

Aztán az óvoda nyílt napján, ahol a beiratkozást megelőzően voltunk, adtak nekem olyan festéket, amit ujjal kellett a papírra maszatolni. Döbbenten pillantottam Anyura. Most tényleg, belenyúljak?! A többi gyerek is belenyúlt, sőt, tetszett nekik, hogy tapicskolhatnak benne. Hát, én meg erős fenntartásokkal fogadtam. Folyton nyaggattam Anyut, hogy mossa meg a kezemet, utána visszamentem ujjfesteni, de ettől megint festékes lett az ujjam, és újrakezdtem a problémázást. Végül Anyu megsajnált, és azt mondta, majd itthon ad nekem ecsetet.

 

Az ecsettel festés nagyon tetszett! Néha szólni kellett, hogy ne a nyelével vakarjam a papírt, de összességében egész ügyes voltam, és mindenféle alakzatot kentem a papírra. (Meg az arcomra kicsit.) Anyu büszkén állapította meg, hogy úgy látszik, belenőttem a vízfestős korba.

 

Így hát kifújtunk egy halom tojást, és nekiláttunk a festésnek. Anyu fogta a tojást (mert mikor az én kezemben volt, akkor visszakenődött a festék a markomba), én meg kenegettem. A legelsőt Apunak festettük, és megbeszéltük, hogy majd eldugjuk neki a kertben, és azt hozza neki a Nyuszi. Ez az ötlet annyira megtetszett, hogy nagyon-nagyon izgatott lettem, és alig vártam, hogy Apu végre hazajöjjön. Még be sem lépett a teraszajtón, már kiabáltam neki a szobámból, ahol nagy suttyomban festegettünk: „Festettem neked tojást, és majd eldugjuk a kertben, de nem szabad megmondani, mert meglepetés!”

 

Az első tojásra foltokat festettem, úgy, mint a papírra, de a másodiknál már mással próbálkoztam. Ha már tudok valamit, nem szeretem még egyszer ugyanúgy megcsinálni, például a csúszdán is azért mászom néhány csúszás után visszafelé, Anyunak majd szólnia kell az óvó néninek, hogy ha megoldottam egy feladatot, lehetőleg adjanak nekem rögtön valami nehezebbet, mert különben putulkodni kezdek. A második tojás pöttyös lett, a következő meg karikás, azután próbálkoztam egyszínűvel, végül rájöttem, hogy ábrákat is lehet rá tenni, ugyanúgy, mint amikor rajzolok, és festettem rá egy kolbászkerítést. Anyu szerint az lett a legszebb.

 

Azután elfogytak a tojások, és Anyu lepkéket vágott ki kartonpapírból, hogy azokat is kifessem. A kifújt tojásokat a lepkékkel együtt tojásfákra akasztottuk – egy van a konyhapárkányon, egy másik ágat pedig a teraszajtóra lógattunk. Az egész főtt tojásokat, amiket szintén megfestettem, kosárba rakosgattuk.

 

Másnap reggel azt mondták, hogy öltözzek gyorsan, mert itt járt a Nyuszi. Iszkoltam ki a kertbe, vittem a festett tojásomat is, és behajítottam a tulipánok közé, szerintem Apu nem látta meg, vagy csak egy kicsit. Mindenesetre nagyon örült neki, és én is a sok mindennek, amit a fűben meg a bokrok alatt találtam. A sok mesekönyv mellett a legjobb egy igazi porszívó volt, és most már én is tudok takarítani, amikor a szüleim porszívóznak, és nem tőlük kell elvennem az övéket.

 

De az egész Húsvétban az volt a legjobb mégis, hogy mindannyian együtt vacsoráztunk közös asztalnál. Ezt azóta is sokat emlegetem. Én általában külön szoktam enni a saját kis asztalomnál, és rettentő sok ideig vacakolok az evéssel, meg játszom az ennivalóval, a múltkor például kaptam egy tányér epret kétfelé-háromfelé vagdosva, hogy jobban be tudjam kapkodni őket – no, hát én hosszas munkával mindegyiknek megkerestem a párját, és összeraktam a szemeket. Nem tudom, miért volt Anyu mérges, szerintem nagyon ügyes vagyok. (Igaz, hogy közben eltelt egy óra, és már aludni kellett volna mennem.) De most a szüleim sem rohantak a vacsorázással, együtt ültünk az asztalnál, és nevetgéltünk, bár a sonkát nem kóstoltam meg (mert annyit beszéltek róla, és gondoltam, hogy akkor biztos valami gyanús dolog az a sonka).

 

Vacsora után pedig ünnepélyesen megettem a csokinyuszimat. Egyébként nem nagyon szoktam csokit enni, mert a szüleim szerint nem túl egészséges, és nem kellene rászoknom. Arra meg aztán végképp nem, hogy az valami ünnepélyes, ajándékokhoz kapcsolódó dolog. Az csak egy kaja, amiben nincs is túl sok hasznos anyag. Ezért nálunk a Mikulás is gyümölcsöket hoz, szoktam is örülni az almának meg a narancsnak, mert azokat is nagyon szeretem.

 

De múltkor az angolórán kaptam egy csokitojást, és napokig arról beszéltem. A szüleim arra jutottak, hogy azért az sem jó, ha ekkora jelentőséget tulajdonítok a csokinak, inkább kapjak hébe-hóba, hogy ne legyen országos esemény. Így aztán megkaptam életem első ajándék csokifiguráját. Teljesen elgyönyörödtem tőle, és amikor föltették az ablakba, folyton odamászkáltam, hogy nézzem. És amikor végül ott ültem, hasamban a csokinyúllal, homlokomig maszatosan, olyan elégedett és megdicsőült képet vágtam, hogy a szüleim komolyan aggódni kezdtek, vajon nem rontották-e el végletesen a nevelésemet azzal, hogy túl kevés csokit adtak nekem.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jankapanka.blog.hu/api/trackback/id/tr432885813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása