Emlékeztek még a Zoknievő Szörnyetegre? (Aki nem, nézze meg ebben a posztban a második kisfilmet. Vagy képzeljen el valami nagyon-nagyon szörnyűt, amint zoknit eszik.)
Mostanában feltámadt a zoknievő nosztalgiám. Ősszel kaptam ugyanis Csucsuéktól egy csomó gyönyörű zoknit, legalább tizenhat párat. Van köztük szivecskés, lepkés, virágos, még lovacskás is... Azóta sem bírok betelni velük. Az első napokban negyed órával is tovább tartott reggelenként az egyébként sem időtakarékos öltöztetésem. "A másikat szeretném fölvenni! A lovacskásat! Nem, a lepkéset!"
Délután aztán ismét eszembe jut, hogy esetleg mégsem a megfelelő zokni van rajtam. Nosza, lekapom a lábamról a josznit (tudjátok, ez az a vastag zokni, amelyet azért hordok itthon, hogy ne cipőben legyen a lábam, mert az nem egészséges, de azért mégse fázzon), aztán lerángatom a zoknimat, és kicserélem. A jobbat a ballal, aztán a mait a tegnapival, amelyet a szennyestartómból halásztam ki... És megint vissza az egészet, josznistul. Elvégre már nagy vagyok.
Aztán, ha elálmosodom, eszembe jut, hogy talán mégsem vagyok olyan nagy, és nosztalgikusan megrágogatom a zoknimat...
Hozzám szóltak