Mikor a minap elvittem Apuékat a jászberényi állatkertbe, úgy láttam, nagyon tetszik nekik a dolog, érdemes nekik ilyen programot szervezni. Így aztán a múlt héten kitaláltam, hogy mutatok nekik egy nagyobb állatkertet is.
Az események a szokásos koreográfia szerint zajlottak. Reggel segítettem pakolni Anyuéknak; ennek ők nem örültek annyira, mondván, hogy már előző este összepakoltak. Sebaj. Kisétáltunk a vasútállomásra, és amikor jött a vonat, szóltam nekik, hogy „vo”, aminek viszont nagyon örültek; ki tudja követni őket?
A fővárosba érve, a buszon megkaptam a második reggelimet (mememe!), így gyorsan elrepült az idő, máris a Fővárosi Állat- és Növénykertben voltunk. Ennek az állatparknak az az előnye, hogy Apu is ingyen bemehet, így csak Anyunak kellett jegyet venni. Ilyen egy apajogú ez a társadalom.
Furcsa módon ez a sokkal nagyobb állatkert picit csalódás volt a jászberényihez képest, legalábbis tizennégy és fél hónapos szemmel nézve. Azt hiszem, állatnak meg nagyobb gyereknek lenni jobb ebben az állatkertben, de egy méter alatt kifejezetten szívás. A probléma a következő: az állatoknak itt általában sokkal nagyobb szállásuk van, mint Jászberényben, aminek persze örülünk, de emiatt sokszor túl messze vannak ahhoz, hogy egy olyan kis lény, mint én, a kicsi szemével észrevegye őket. Ráadásul néhány kifutó méter magas deszkakarámmal van körülvéve, ami a népesség nagyobb részét nem zavarja a ki-, pontosabban a belátásban, de én sajnos még a kisebb részbe esem. De végül is, ajándék kutyusnak ne nézzük a fogát!
Így aztán az egész állatkertben talán a játszótér tetszett legjobban. Fergeteges! Van egy többemeletes útvesztő, mellette pedig egy igazi kalózhajó! Rögtön nekikezdtem a fölfedezésének, megnéztem a vitorlást, aztán fölmásztam a hatalmas bálna tetejére, aki spricceléssel üdvözölt, majd már szaladtam is nagy bátran a lengőhídra, hogy belevessem magam az útvesztőbe. Sajnos, ezt Apuék részben megakadályozták, mondván, hogy még kicsit vagyok ehhez. De pár év múlva úgy eltűnök a labirintusban, hogy csak na! Végül hintáztam egy kicsit egy fura, nagy grillezőtálra emlékeztető hintában. Szerencsére senki sem gyújtott alám, így nem lett belőlem mememe.
Visszatérve az állatok közé, azt mindesetre megállapítottam, hogy az állatvilág lényegében négy nagy családra osztható: a legjobbak természetesen a kutyusok (vu-vu), azonkívül vannak a cicák (mee-me), vannak a kacsák (háp-háp), valamint vannak a ventilátorok (fú-fú).
Az állatok elég egyszerűen sorolhatók ezekbe a csoportokba, bár a kategorizálást Anyuék időnként valamiért vitatják. A víziló például egy kövér kutyus (csak rá kell nézni), a zebra pedig cica (cirmos, nem?). Ventilátort nem láttam az egész állatparkban, és ez szerintem komoly hiányosság.
Emellett láttunk tigriscicát, ami nagyon izgalmas volt, mert a két nagy macska ingerülten sétált körbe-körbe egy nagy akváriumban, és időnként megpróbáltak az üvegen keresztül megenni egy-egy látogatót (nem sikerült). Ezt Apuék is érdekesnek találták: elmondásuk szerint eddig mindig csak az árnyékban lustálkodó nagymacskákat láttak, úgyhogy ezt a produkciót valószínűleg kifejezetten miattam adták elő.
A tengerimalac-város is eléggé tetszett, bár itt is legalább három fejjel magasabbnak kellett volna lennem, hogy jól beláthassam az egészet. Utoljára az állatsimogatóba mentünk, ami nagyon tetszett; nagy bátran fogdostam a kecskéket meg lámákat, bár az előbbiek időnként megpróbáltak megrágni. Igazából mindent megpróbáltak megrágni, és én teljesen megértem őket, hiszen amit nem kóstol meg az ember (vagy ebben az esetben kecske), arról nem is tudhatja, hogy nem mememe-e. És így kárba veszhetne egy csomó jó eleség.
A kecske némileg megzavarta a gondosan fölépített állatrendszertanomat, mert ránézésre egyértelműen kutyus, viszont a beszéde (meeee-meeeeeee) leginkább a cicáéra hasonlít. Valószínűleg egyfajta öszvérállat lehet.
Mikor az állatsimogatót elhagytuk, már elég fáradt voltam, és rá se bagóztam a fókakutyusokra meg a pingvinkacsákra, így hazafelé vettük az irányt. A vonaton lehunyt szemmel azon gondolkodtam, hogy legközelebb hová vigyem el Anyuékat. Vannak ötleteim!
Hozzám szóltak