Szia!

Ez egy gombamód növekvő kislány naplója, amelyben kalandjairól és egy vidám-különös világra való rácsodálkozásáról mesél neked.

Hozzám szóltak

  • olahtamas-: Jó volt olvasni felőletek! Izgalmas lehet ez a KOLBÁSZ, hogy tanulni lehet belőle :) (2020.05.01. 20:23) Hómofisz
  • fűzfavirág: Nagyon várom a nyári beszámolót, és küldtem mailt! (2019.09.13. 23:13) A mesélő nyuszi
  • fűzfavirág: Boldog karácsonyt, küldtem mailt :) (2018.12.21. 20:13) Az igazi Mikulás
  • fűzfavirág: Gyönyörűek a koszorúk! Boldog karácsonyt az egész családnak :) (2018.12.18. 19:53) Az igazi Mikulás
  • olahtamas-: Tényleg gombamód növekedés esetének fennforgása van :) Ez a felvételizés már teljesen ... (2018.12.17. 10:44) Az igazi Mikulás
  • olahtamas-: Csak jó lehet, egy olyan nyaralás, amiben van grillkolbász is :) (2018.08.31. 11:12) Az évszázad nyaralása
  • Tündérke21: Nagyon tetszett a beszámoló, nem csodálom, hogy ez volt az évszázad nyaralása! ♥♥♥ (2018.08.30. 20:51) Az évszázad nyaralása
  • olahtamas-: BUÉK ! Jó hosszú volt a csendkirály :) (2018.07.09. 07:05) Tíz, tíz, tiszta víz
  • Utolsó 20

Az időgépem

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

A világ a falon túl

Tiszta a levegő?

Budapest légszennyezettsége

Van itt még valaki?

Már nagyon várom

Ebből mazsolázhatsz

Az életem filmje

Tizenhárom

2009.06.19. 15:10 - Jankapanka

Címkék: alvás séta kutyus éjszakai szoptatás


Tizenhárom hónapos lettem. De ha a koromat kérdezik, Anyu még mindig azt mondja mindenkinek, „egy éves”. Tavaly ilyenkor még azt is számon tartották, hány napos vagyok; valahol a századik nap környékén még számolták. Aztán hetekben mérték az életkoromat; valamikor 24-25 hetes korom után következett csak be az az időszak, amikor ha a szüleimet oldalba bökték, már nem vágták rá automatikusan, hogy hány hetes vagyok. Onnantól hónapokban számoltunk.

 

A tizenhárom hónapos életkor egyébként nem is sokban különbözik az egyévestől. Próbálok szavakat formálni, a saját lábamon megyek a pékhez (bár még kicsit soká tart, mert leragadok az útba eső kutyusoknál), és úgy néz ki, abbahagytam az éjszakai szopizást.

 

Az éjjeli szopi abbahagyása még nem biztos, mert ismerem Anyut: ha egy kicsit benáthásodom, azonnal kétóránként a számba fogja gyömöszölni a cicit, hogy gyorsan meggyógyuljak. (Ez tényleg nagyon hatásos gyógymód, nem is igazán voltam beteg az elmúlt tizenhárom hónapban, és még az oltásokat sem éreztem meg.)

 

Egyre gyakrabban aludtam végig az éjszakákat fölébredés nélkül. Persze ezt csak igen óvatosan lehet tendenciának tekinteni. Van, amikor jobban alszom, és van, amikor nyugtalanabb vagyok, nem igazán lehet megmondani, mi az oka. Nem függ össze azzal, hogy mennyit eszem, vagy mennyit alszom nap közben.

 

Ha az esti (szopizós) elalvás után egy-két órával fölébredtem és nyüszögtem, Anyu mostanában már nem adott megint szopit, mert úgy gondolta, ilyen hamar biztos nem éheztem meg. Megsimogatott és fogta a kezemet, vagy ha végképp nem tudtam visszaaludni, akkor ki is vett az ágyamból, és az ölében alhattam el. Ilyenkor látszik rajtam, hogy becsületesen igyekszem újra elaludni, de félálomban újra és újra fölriadok. A kézfogás, simogatás, ringatás segít.

 

Nyugodtabb éjszakákon pedig épp csak nyöszörgök egy kicsit, jobbra-balra fordulok az ágyamban, és mire Anyu magához térne, már alszom is megint, mindenféle segítség nélkül.

 

Az éjfél körüli felriadások után pedig általában békésebb időszak következik, és (esetleg egy-két rövid nyögdécselést leszámítva) nagyjából reggel nyolcig alszom. A tíz óráig való horpasztások időszaka, úgy látszik, az éjjeli szopival együtt süppedt a feledés homályába: nyolc óra felé már vagyok annyira éhes, hogy felébredjek rá, viszont annyira már nem vagyok álmos, hogy evés után vissza is aludjak.

 

Így az egész napunk átalakulóban van, a délutáni alvás előbbre jött egy óra környékére, és háromig-négyig alszom. Ilyenkor is szopizva bóbiskolok el, a babakocsiban tologatós elalvás már nem játszik. Túl sok érdekes dolog van az utcán, főként kutyusok, akikért teljes szívemből rajongok. A pékhez menet van egy foltos kutyus, aki még a „zsírdzsidzsi” jelzőt is kiérdemelte tőlem.

 

Úgy kezdődött, hogy április közepe táján megtanultam mutogatni. Anyu tologatott az utcán, én meg komor képpel sorban rámutattam a kutyusokra, a telefondróton ülő gerlékre és néha a bicikliző nénikre is. Anyu újra és újra elismételte: „kutyus, vuh-vuh”, meg „aha, látom, gerle”. (A bicikliző nénikre nem mondott semmit.) A gerlék csak néztek, de a kutyusok hangot is adtak! Minél hangosabbat, annál jobban vigyorogtam. Ha hirtelen voltak nagyon hangosak, akkor pislogtam és hátráltam, de közben mosolyogtam tovább. Nem félek semmitől! (Ha nem cica.)

 

Ennyi látnivaló mellett az ember persze bolond lenne lefeküdni a kocsiban. Hogyisne, és mi lesz a kutyusokkal? Pedig egyre nehezebb a fejem, majdnem alszom, talán már vetítenek is odabent, de egyszer csak meghallom a kerítés túloldaláról, hogy „vuh-vuh”, azonnal felülök, mint a cövek, és félálomban mutatom, hogy ott a kutyus. A végén aztán többször is úgy aludtam el, hogy ültömben előredőltem, és féloldalt kilógtam a kocsiból. De inkább sehogy.

 

Anyu aggódott, mi lesz velem, ha nem működik többet a babakocsiban elaltatás. De ezt is megoldottam ugyanúgy, mint a többi problémát, egyszerűen csak rám kell hagyni a dolgokat. Amióta nem alszom kocsiban, hagyom, hogy nappal is letegyenek a kiságyamba (miután szopizás közben elszunyókáltam). Ez ellen eddig vadul tiltakoztam, most meg épp csak fölnézek, megállapítom, hogy jó helyen vagyok, összekucorodom, és alszom tovább.

 

Anyu már megfigyelte, hogy ha valamit végképp nem akarok, általában nem érdemes izmozni velem, bölcsebb dolog kivárni, amíg magamtól térek jobb belátásra. Eddig mindent megoldottam magamtól. Öthónapos koromig Anyu ágyában aludtam, és csak hordozókendőben voltam hajlandó sétálni, aztán egyszer csak egyik pillanatról a másikra hagytam, hogy az ágyamba vagy a babakocsiba tegyenek. Ugyanígy az éjszakai szopi elhagyását is – úgy tűnik – megúsztuk feszültségek nélkül.

 

Mindössze annyi történt, hogy az éjszakai folyamatos kalóriabevitel megszűntével éhesebb lettem nap közben. (És a fejem is egy kicsit kevésbé kerek.) Vannak napok, amikor reggeltől estig a konyhában tipródom, mutogatok a konyhapult felé, és kiabálom, hogy „mememememe”. (Ez az én szóhasználatomban evést jelent, bár elég sok időbe telt, míg rájöttek a fafejű szüleim.) Befejezem az uzsonnát, Anyu megtörli a számat, elviszi az üres tányért, fordulok egyet-kettőt a szobában, aztán meglátom, hogy a konyhában matat, erről eszembe jut, hogy végül is enni is lehetne, már legalább negyed órája nem ettem. Mememememe!

 

Kell is a kalória, mert reggeltől estig talpon vagyok. (Kivéve a délutáni alvást.) Mostanában nem igazán szoktam ülve játszani, inkább guggolok, de leginkább járkálok föl-alá. Viszek valamit, hozok valamit. Ha elcsenek valamilyen érdekes dolgot, mindig teszek a helyére valami mást, mert így igazságos. Ha Anyu fedeleket vagy mágneses fahalakat talál a kocsitáskában, azonnal fölkapja a fejét: hol a pénztárca meg a mobiltelefon? Apu dobozából elvittem a mappákat, de hagytam neki helyette karikákat a Montessori-toronyból. A cipőjéből nem vittem el semmit, az a két vöröshagyma csak bónusz volt. Kedvességből.

 

Az utcán is szeretek gyalogolni, főleg a kutyusok miatt. Közvetlen közelről, egy-két lépésnyiről csodálom őket; ha kidugják a fejüket a kerítésen, hátrálok egy lépést, de nézem tovább őket elgyönyörödve. Anyu direkt nem szól, hogy ne menjek közelebb (úgy gondolja, jobb az nekem, ha semmitől se félek, de azért készenlétben áll), de én teljesen magamtól tartom a biztonságos távolságot.

 

Egyébként már a cicával sincs bajom. Elfogadtam a világ többi nem túl jól sikerült dolga között. Ha meglátom, komor pofával megmutatom Anyunak. Fura, hogy egyesek mit tartanak otthon, de hát ők tudják.

 

 

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://jankapanka.blog.hu/api/trackback/id/tr181195572

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: sewa meeting room jakarta selatan 2019.05.05. 21:22:33

A VARÁZSlatos Siona - egy rögtönzött felfedezőkörút emlékére - Varázsszőnyeg - A kultúrkalandok folytatódnak...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása