A szüleim végül nem várták ki az etetéssel, hogy fél éves legyek, mert nagyon sokat szenvedtem a hasfájásommal. Életem első fél évét ronda hasgörcsök közepette töltöttem, és miután mindent kipróbáltak, és semmi nem használt (Espumisan, Infacol, hasmasszázskrém, népi gyógymódok), úgy gondolták, talán az evés segít. Végül mégsem ez jelentette a megoldást, hanem az, hogy elkezdtem ülve játszani. Most már, hogy a nap elég nagy részét töltöm ülő helyzetben, úgy látszik, észrevétlenül elsurrannak valahová a hasamból a levegőbuborékok, amiket az ultrahang is kimutatott, mint a hasfájásom okozóit.
De nem is erről akartam mesélni, hanem az evésről. A történelmi hűség kedvéért feljegyzem, hogy az első alma, amit megkóstoltam, Nagykállóból származott. Nem döbbentem meg különösebben, amikor a számban találtam; azt hittem, ez valami új játék, megpróbáltam megfogdosni az almát a számban és a kanálon is (a számba gyömöszöléssel csak azért nem próbálkoztam, mert már ott volt). Végül is a kanalat ismertem már, Anyu többször a kezembe nyomta főzés közben (amikor már nagyon übültem), hogy játsszak vele, és roppant érdekesnek találtam. A mai napig is ezzel szeretek enni, egy kis fehér műanyagkanál, csak már megrágtam az alját. Épp ezért nem is mernek fémkanállal etetni, nehogy ártson a fogamnak.
Aztán az alma valahogy lecsúszott a torkomon, én pedig rájöttem, hogy ez mégse játék, hanem hasonló dolog, mint a tejecskézés – szóval evés. Aha! Azt szeretem! Még egy-két napot dolgoznom kellett rajta, hogy meglegyen a technika, mert eléggé másképp kell csinálni, mint a szopizást, de az első hét végére már profin benyeltem egy egész reszelt almát. Semmi nem megy mellé, jól nevelten ülök Anyu ölében, és nyitom a számat, ha közeledni látom a kanalat. (Naná, majd bolond leszek a hasamra kenni azt a jó kis ennivalót!)
A következő héten néha összetört főtt krumplit is kaptam anyatejjel, ez is nagyon ízlett. Aztán a harmadik héten átálltunk a nyers reszelt almáról a megfőzött és villával összetört almára, mert kiderült, hogy a nyers almától hosszabb távon szorulásom lesz. A negyedik héten nyers körtét is kaptam botmixerrel pépesítve, ez ellen sem volt kifogásom. Legközelebb állítólag a sárgarépa lesz az újdonság az étrendemben, aztán a sütőtök, a cukkíni meg a cékla. Nekem mindegy, csak adhatnák egy kicsit gyorsabban azt a kanalat.
A zöldségeket só nélkül főzi meg Anyu, mert a kisbabáknak még nem kell só meg cukor, és nem is egészséges. Nem tesz bele semmit, csak legfeljebb anyatejet, ha valamit hígítani kell. A főtt almát szokta néha nyers reszelt almával keverni, abban mégis csak több a vitamin. Botmixert csak akkor használ, ha muszáj, inkább villával trutymákolja össze a dolgokat, hogy a darabosabb ételhez is hozzászokjak. Én meg lelkesen lenyelem, amit a kanálon találok, és tátom a számat az újabb falatért, mint egy kisfecske. Anyu szívesen főzőcskézik nekem, mert szereti etetni a környezetében lévőket. Kezdetben a macskákon élte ki az etetési szenvedélyét, azután Apun, és most én vagyok soron.
Először okozott némi fejtörést, hogy hánykor is kapjak enni, mivel ennek stabil, állandó időpontnak illik lennie. Így a délelőtt nem jöhetett szóba, mert kiszámíthatatlan, hogy hánykor kelek föl (egy nyugtalanabb éjszaka után képes vagyok 11-ig aludni, utána viszont vidám vagyok és szociális). Az is jó ötlet lett volna, hogy együtt ebédeljen a család, de ezt is nehéz lett volna megszervezni, mert ez főleg hétköznap elég sok tényezőtől függ. Végül úgy alakult ki a rendszer, hogy a délután 2 órakor bekövetkező állandó időpontú szopizás után 5-kor kapok szilárd ételt. Utána ha kérem, szopizhatok 6-kor vagy fél 7-kor (ha keveset ettem vagy szomjas vagyok), de van, hogy nem is kérek szopit 8-ig.
Egyes források azt ajánlják, hogy a szilárd ételt szopizás előtt kapjam meg, amikor még elég éhes vagyok; mások szerint jobb szopizás után, nehogy emiatt abbahagyjam a tejecskézést. Nos, nálunk úgy alakult ki, hogy az alma- és krumplievés beszámít önálló étkezésnek, mivel már az első héttől fogva képes vagyok becsapni egy egész almát vagy krumplit. (Anyu vigyáz rá, hogy elég híg legyen az ennivalóm, és ne legyek szomjas.)
Sőt, olyannyira önálló étkezésnek veszem, hogy rendszeresen el is alszom közben, ugyanúgy, ahogy a cicin szoktam. Úgy látszik, összekapcsoltam az evést a megnyugvással és alvással. A szüleim remélik, hogy ezt a szokásomat idővel kinövöm, és később nem fogok arccal a leveses tányérba borulva aludni a vasárnapi ebédnél.
Hozzám szóltak